Ezt olvasta már?


Cristiano Ronaldo ötödször az Év játékosa, Olivier Giroudé a Puskás-díj

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája lett 2017-ben az év játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). A legszebb gólért járó Puskás Ferenc-díjat Olivier Giroud vehette át hétfő este a London Palladium színházban rendezett gálán.

A 32 éves Ronaldo 2008, 2013, 2014 és 2016 után ötödször érdemelte ki az elismerést. A támadó az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját és a spanyol bajnokságot, míg a portugál nemzeti csapattal - a magyarokkal azonos selejtezőcsoportból - kijutott a jövő évi oroszországi világbajnokságra. Ronaldo - aki mellett még a brazil Neymar és az év legjobbjának ötször megválasztott argentin Lionel Messi volt tagja a legjobb háromnak - Gianni Infantinótól, a FIFA elnökétől, illetve a brazil Ronaldótól és az argentin Diego Maradonától kapta meg a győztesnek járó trófeát.

"Először vagyunk Angliában ezen a díjátadáson, örülök, hogy meg tudtam ismételni a győzelmemet. Köszönöm a szurkolók bíztatását, nagyon boldog vagyok" - hangsúlyozta Ronaldo. A szövetségi kapitányok, a válogatottak csapatkapitányai és sportújságírók mellett újításként a szurkolók is szavazhattak a bő listán szereplő futballistákra. A jelöltek között a férfiaknál a játékosoknál 24, az edzőknél 12, a nőknél mindkettőn 10-10 név szerepelt.

Az idén kilencedszer átadott Puskás-díj a francia Olivier Giroudé lett: a 31 éves játékos azzal a skorpiórúgással szerzett találattal érdemelte ki az elismerést, amellyel január 1-jén a Crystal Palace kapuját vette be a Premier League-ben. Az Arsenal csatára első franciaként vehette át a díjat a korábbi uruguayi csatár Diego Forlántól és Catherine Zeta-Jones walesi színésznőtől.

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas gólra a szervezet honlapján lehetett szavazni, majd később már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt a venezuelai Deyna Castellanos és a dél-afrikai Oscarine Masuluke volt.

Az év legjobb női játékosa a holland válogatottal Európa-bajnokságot nyert Lieke Martens, az FC Barcelona Femeni labdarúgója lett, az elmúlt év legjobbját, az amerikai Carli Lloydot (Houston Dash/Manchester City Women), valamint Castellanost (Santa Clarita Blue Heat/Florida State Seminoles) megelőzve.

A legjobb kapus Gianluigi Buffon (olasz, Juventus) lett, Keylor Navast (Costa Rica-i, Real Madrid) és Manuel Neuert (német, Bayern München) megelőzve. A szakvezetők között a férfi csapatoknál a Real Madridot BL-győzelemig és bajnoki címig vezető francia Zinédine Zidane, a női együtteseknél a hazája nemzeti válogatottját Eb-aranyig vezető holland Sarina Wiegman győzött.

Kihirdették az év csapatát is, az álom tizenegyben a Real Madridot képviseli a legtöbb, öt játékos.

A Fair Play-díjat az elefántcsontparti Francis Koné érdemelte ki: a Honvéd egykori támadója a Slovácko játékosaként mentette meg az egy ütközés után földön maradt Martin Berkovec életét azzal, hogy nem engedte, az ellenfél Bohemians kapusa lenyelje a nyelvét egy cseh bajnokin.

Az év szurkolói a Celtic drukkerei lettek, akik az egész stadiont felölelő élőképpel fogadták csapatukat az ötven évvel ezelőtti BEK-győzelem emlékére.

A gálán megemlékeztek a 77. születésnapját hétfőn ünneplő Peléről is.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Napraforgó tárolása: hogyan előzzük meg a melegedést és penészedést?

A napraforgó szakszerű tárolása kulcsfontosságú a minőség megőrzése érdekében. A cikkből megtudhatod, milyen lépésekkel előzheted...

Hatalmas árvízre készülnek a fővárosban: szükséghelyzetet hirdettek Bangkokban

Szükséghelyzetet hirdettek szombaton Bangkok valamennyi kerületében, miután két nap szakadatlan esőzés után árvíz fenyegeti a thaiföldi...

Négy streamingplatformon is az élre tört Tom Cruise egyik legjobb filmje

A Top Gun új része egyszerre négy nagy streamingplatform népszerűségi listáját hódította meg.

Fotókon, ahogy a Magyar Péter-gyűlésen földre tepernek egy tojást dobáló embert a biztonságiak Szolnokon

Rövidesen a rendőrök is megjelentek. Először azt hitte Magyar is, hogy egy pohár vizet dobtak felé, a tömegből szóltak neki, hogy tojás...

Macska a gyerek mellé: káros vagy előnyös? Meglepő kutatás készült

A házi kedvenceket kifejezetten hasznosnak tartják a kisgyermekek mellé, ám a legújabb felmérések szerint a macskatartás nem minden esetben...

Gázrobbanás történt egy turistanegyedben

Az athéni tragédia hat ember életét követelte.

Le Mans-i futamgyőzelemmel nyolcadszor Európa-bajnok Kiss Norbert

Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője azzal,...

Nagy a boldogság. Kicsattanó örömmel jelentette be a hírt Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna

Ismerős arc bukkan fel a Megasztár szombat esti adásában: Majthényi Zsombor, azaz PYFU ismét belép a tehetségkutató stúdiójába. Az...

Csúnyán kifakadt Kormos Anett: durva lehúzás, érzelmi zsarolás, pofátlan bürokrácia megy ezeknél a civil szervezeteknél

Véleménye szerint a hazai állatmenhelyek érzelmi zsarolással próbálnak gazdát találni, miközben irreális feltételeikkel épp az...

Árvíz miatt hirdettek szükséghelyzetet Bangkokban – videón és képeken az elárasztott város

Villámárvizek és földcsuszamlások veszélyeztethetik a lakosokat.

Drágulnak a használt elektromos autók a magas üzemanyagárak miatt

Az üzemanyagárak emelkedése növelte a használt elektromos autók iránti keresletet Németországban, ami az ilyen járművek...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0