Ezt olvasta már?


Dárdai látja a pozitívumokat a Hertha vereségében

Dárdai Pál Herthája 3–1-es vereséget szenvedett a Bayer Leverkusen vendégeként a német bajnokság 17. fordulójában. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a magyar szakember pozitívan értékelt, ugyanakkor elismerte: a gyógyszergyáriak teljesen megérdemelt győzelmet arattak. (Pécsi Napilap)

„Nem könnyű itt játszani, ezt ma a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk. Ellenfelünk teljesen megérdemelten nyert. Ennek ellenére nem vagyok csalódott. Kétgólos hátrányban sem omlottunk össze egy top csapattal szemben. Mindent megtettünk a gólszerzésért. A mérkőzésen láthattuk, hol tartunk és min kell dolgoznunk. Most egy hetünk van arra, hogy felkészüljünk a Freiburg ellen. Ha a fiúk a folytatásban is úgy játszanak, ahogy mai a mérkőzés egyes fázisaiban, akkor nem lesz problémánk” – nyilatkozta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Dárdai Pál.

Forrás: nso.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Lángolt a szaúdi főváros, elszabadult a pokol, amikor megnyílt a második front az iráni háborúban

Szinte puskalövés nélkü foglalták el a kulcsfontosságú vörös-tengeri szorost a jemeni lázadók.

Már javában dolgoznak az élet kialakításán a Hold és a Mars kapcsán

A mikroorganizmusok segítik a növényeket a tápanyagfelvételben, így tehetik termékennyé a Hold és a Mars kietlen talaját.

Visszakerült Kaposvárra a Sándor-palotának kölcsönadott Rippl-Rónai-festmény

Baka András köztársasági elnök visszaadta a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak a Medgyessy olvas című festményt, amelyet még több mint...

Nem biztos, hogy jó ötlet a fix: hamarosan felére csökkenhet a lakáshitel kamata

Pórul járhatnak azok, akik hosszú időre fix kamatot fizetnek, mert a kormány euróövezeti csatlakozási tervei egyértelműen a piaci...

Magyar Péter a tojásdobálásról: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával

A civil ruhás rendőrök azonnal elfogták a Kossuth téren akciózó férfit, a dobások pedig célt tévesztettek. A miniszterelnök a fórum...

Hatalmas politikai vihart kavart a szurkolókat ért kijelentése: Lannert Judit nyilvánosan kért bocsánatot a támadások után

Nyilvános bocsánatkérést tett közzé az oktatási miniszter Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter 2026. szeptember...

Trump elutasította a Hormuzi-szoros megnyitására vonatkozó iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök elutasította szombaton a Hormuzi-szoros egy héten belüli megnyitására tett iráni javaslatot, amelyért cserébe...

Kötéltáncot jár a miniszterelnök: megszólalt Burnham a fenyegető pénzügyi viharról

Andy Burnham brit miniszterelnök a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy tisztában van vele, a piacok megnyugtatásához először a...

Sharon Stone kimondta, amit sokan gondolnak Sydney Sweeney reklámjáról

Legutóbb még kiállt a színésznő mellett.

Egyre nagyobb bajban Marco Rossi, újabb támadóját veszítette el az ukránok ellen

A válogatott futballista már el is hagyta az edzőtábort.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

0