Drogprevenciós programot indított el a Fejér Megyei Önkormányzat

Nagyszabású, a fenntartásában működő valamennyi középiskolát érintő drogprevenciós programot indított el a Fejér Megyei Önkormányzat.

A kábítószer fogyasztás leginkább a serdülő és a fiatal felnőtt korosztályt érinti. Összehasonlítva más európai országokkal hazánk adatait, kedvező helyen állunk, mégis, ami a magyar 16 éves tanulókat érinti, kb. 15 százalékuk próbált már valamilyen illegális szert, a folyamatos fogyasztási arány pedig meghaladja a többi európai országét. Ebben az életkorban egyre többen próbálnak ki valamilyen illegális szert. A kutatási eredmények szerint a kábítószerek fogyasztásának gyakorisága egyértelmű emelkedést mutat a középiskolás évek alatt. A Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában 12 közoktatási intézmény működik és az eddigiek ismeretében döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a drogmegelőzési programot. A 2011. januárjában elindult programnak nem csupán része az iskolák kábítószer-érintettségének felmérése, hanem a hat legérintettebb intézményben tényleges prevenciós program is indul. Bízunk benne, hogy a program sikeres lesz, és kezdeményezésünkkel sikerül hatékonyan felhívni a fiatalok figyelmét a drogok veszélyeire – hangoztatta Vargha Tamás, a megyei közgyűlés elnöke.

A program koordinátora Mátóné Szabó Csilla, aki két éve már végzett hasonló kutatásokat a székesfehérvári intézményekben. Ennek eredményeit több országos konferencián és hazai szaklapban is publikálta. Emellett tavaly novemberben, a Kodolányi János Főiskola által szervezett Szabadegyetemen a serdülők alkoholfogyasztásáról és lehetséges prevenciós megoldásokról tartott előadást.

- Összesen 330 tanulót vontunk be a kérdőíves felmérésbe, vagyis minden 8. diákot megkérdeztünk. A reprezentatív minta alapján megállapítottuk, hogy hat intézmény súlyosabban érintett, ezekben drogprevenciós foglalkozásokat is tartunk majd. Érdekes volt a felmérés, mert a megkérdezettek fele beszélne a barátjával, ha megtudná, hogy drogozik, de 40 százalékuk semmit sem tenne. Tapasztalat, hogy az elrettentés nem elég, sokkal fontosabb megtanítani a fiatalokat a nemet mondásra, a problémák kezelésére és az énbecsülésre. A fiatalok egymásra jobban hallgatnak, mint a felnőttekre, ezért is tartunk kiscsoportos foglalkozásokat, ahol felhívjuk a figyelmüket, mely felnőttek tudnak nekik segíteni – mondta el Szabó Csilla.

A program májusig tart, júniusban a szakember beszámol az elvégzett munkáról a közgyűlésnek. Annyit már most leszögezett: csodát három hónap alatt nem tehetnek, de bízik abban, lesznek kézzelfogható eredmények.

 

Fejér.hu










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0