Egy évig tarthat a védettség Covid-19 után
Észak-olaszországi betegek hosszú távú adatainak elemzése szerint nagyon ritka az újrafertőződés az új koronavírus okozta Covid-19-ből való felépülés után, és az egykori betegek hosszan tartó védettséget élveznek.
"A természetes védettség a SARS-CoV-2 vírusfertőzéstől úgy tűnik legalább egy évig tart, ami hasonló az oltóanyagkutatásokban jelentett védettséghez" - közölte a magentai Fornaroli Kórház orvosa, Nicola Mumoli vezette kutatócsoport az Amerikai Orvostársaság (JAMA) Internal Medicine című folyóiratában közzétett tanulmányban, amelynek eredményei több mint 15 ezer ember egészségügyi adatain alapulnak.
A bíztató eredmények ellenére fontos, hogy a Covid-19-en átesett embereket is beoltsák - írták szakemberek a tanulmányhoz mellékelt szerkesztőségi cikkben.
"Először is, nem tudjuk, meddig tart a természetes immunitás. És az sem világos, hogy a betegségen alapuló immunitás véd-e az új koronavírus új variánsai ellen. És szélesebb körű társadalmi előnyei is vannak annak, ha mindenki beoltanak" - írta Mitchael Katz, a New York-i állami kórházakat és klinikákat működtető társaság szakembere.
"A közösségi (nyáj) immunitás elérése természetes fertőzés által egy hosszú és fájdalmas folyamat, és a történelemben csak egyetlen emberi betegséget, a himlőt sikerült oltás és nem természetes fertőzés által kiírtani" - tette hozzá.
Az olasz tanulmányban az újrafertőződést úgy határozták meg, mint új fertőzés megjelenése legalább 90 nappal az "első fertőzés teljes felszívódása után".
Mumoli kutatócsoportja az új fertőződéseket kutatta 15 ezer lombardiai lakos körében PCR-tesztek végzésével 2020 eleje és 2021 februárja között.
Mintegy 13 ezer embernek lett negatív az első Covid-19 tesztje, 1579-nek pozitív. Körülbelül éven belül azon vizsgáltak közül, akiknek soha nem volt pozitív a tesztje, 3,9 százalék lett koronavírus-fertőzött. Ellenben a Covid-19-en átesetteknek csupán 0,31 százaléka - öt ember - fertőződött meg másodszor is.
Az ötből négy beteg vagy kórházban dolgozott, vagy kórházi kezelésre szorult, ami azt jeleni, hogy nagy volt esetükben a vírusfertőzés kockázata. Az öt közül csupán egy lett olyan súlyos beteg, hogy kórházban kelljen ápolni - írták a kutatók a tanulmányban.
Azt is kimutatták, hogy több újrafertőződés jelent meg hosszú idő elteltével: az első fertőzés és az újrafertőzés közötti átlag időszak 230 nap volt - mutatták ki a kutatók.
hírek innen, onnan
Ezt üzenheti az, ha zuhanásról álmodik
Ön szokott arról álmodni, hogy lezuhan valahonnan?
Hegedűs Zsolt árnyalta a Kapitány István által bejelentetteket
A szülészet-nőgyógyászat helyzete a téma.
Miért te vagy a szúnyogok kedvenc célpontja? Hát ezért.
Már megint beköszöntött a nyár, és vele együtt a szúnyogok is színre léptek, hogy folyamatosan keresztülhúzzák a pihenésedet a...
Tervezett vagy spontán: melyik szex menti meg a kapcsolatod?
Vajon a kiegyensúlyozott szexuális élet kulcsa a gondosan megtervezett vagy inkább a hirtelen ötlettől vezérelt, spontán együttlétben...
Fekete karszalaggal gyászoltak a londoniak: így támadt fel Sherlock Holmes
Amikor Sir Arthur Conan Doyle 1893-ban a svájci Alpokban halálba küldte leghíresebb detektívjét, a világ felbolydult. A londoniak az utcán...
Orbán három lehetséges útja: Gyurcsány, EU, unokák
Orbán Viktor a rendszerváltás utáni magyar közélet legemblematikusabb alakja. Választási veresége után a kérdés az: véget ér-e ezzel...
Zelenszkij nyitott a találkozóra valamilyen formában Magyar Péterrel
Az ukrán elnök kész egyeztetni Magyar Péterrel a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéről, a leendő magyar miniszterelnök jogbővítést...
A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról
Hegedűs Zsolt órákon belül reagált Kapitány István kijelentésére.
Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe
Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.
Tűzoltó figyelmeztet: ne tedd a régi mobiltelefonokat a fiókba
A régi okostelefonok gyakran évekig hevernek a fiókban. Az akkumulátoraik azonban közben is „élnek”, és idővel instabillá válhatnak,...
Hatalmas áttörés a rákgyógyításban: engedélyezték a Pfizer új készítményét
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) pénteken jóváhagyta a Pfizer és az Arvinas közösen fejlesztett, emlőrák elleni...
Mozogjon okosabban, ne keményebben! - Ez a kutatók tanácsa
Mutatjuk, hogy lehet a kevesebb több.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


