Ezt olvasta már?


Egy kis kavarodás a Pécsi Országos Színházi Találkozó díjaival

Inkább nem tartják meg az MMA-tól nyert pénzt a POSZT független díjazottjai

Azt mondják, nekik a szabadság jelenti a függetlenséget, ezért inkább alapítványoknak adják a pénzt, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyert díjukhoz kaptak Fekete György Magyar Művészeti Akadémiájától.

A független színházi szcénához tartozó Proton Színház díjazott alkotói, Wéber Kata, Ágh Márton, és Boronkay Soma a kormányközeli MMA által felajánlott összeget olyan rétegekkel foglalkozó alapítványoknak ajánlják fel, „melyekkel sajnálatos módon a magyar állam jelenleg a legkevésbé sem törődik”.

A Proton Színház Látszatélet c. darabja

Fotó: Rév Marcell / Proton Színház

 

A pécsi POSZT körül évek óta vannak szakmai-politikai csatározások. Idén először az MMA pénzjutalmat ajánlott fel az eddig legjobb esetben csak a dicsőséggel járó díjakhoz, Kovács Bálint kollégánk értelmezésében azért, „hogy most már akármilyen elveket valló, a kormány akármilyen lopástól, kiszorítósdijától irtózó művésznek is muszáj legyen az MMA lekötelezettjének lennie, hacsak nem akar botrányt csapni”.

 

A jelek szerint ezt a Proton alkotói is csapdahelyzetnek érzik, amit a pénz felajánlásával igyekeznek megoldani. A közleményük:

 

„A POSzT-on való részvételünkkel ki szerettük volna fejezni, hogy a művészet szabadságát továbbra sem tartjuk illúziónak. Független színházi alkotókként a szabadság jelenti számunkra a függetlenséget. Ennek megtartása érdekében fontosnak érezzük, hogy az elnyert pénzösszeget olyan társadalmi rétegekkel foglalkozó alapítványoknak ajánljuk fel, melyekkel sajnálatos módon a magyar állam jelenleg a legkevésbé sem törődik. A díjazott előadás különböző származású, a társadalom által kiszolgáltatott gyerekek és felnőttek sorsát mutatja be. Ezért Wéber Kata és Ágh Márton az őket megillető összeget a Gyermekétkeztetési Alapítvány, míg Boronkay Soma a Szivárvány Misszió Alapítvány számára ajánlja fel.”

 

A 17. POSZT-on a Proton Színház alkotóit a Trafóban bemutatott Látszatélet című alkotásért díjazták. Wéber Kata és Boronkay Soma a legjobb írói és dramaturgi munkáért, Ágh Márton a legjobb díszletért részesült elismerésben.

forrás: Index







0
0
0

hírek innen, onnan

Alakul a Tisza vezetése: Radnai Márk és Rost Andrea is kormánybiztosi megbízást kap

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas...

Magyar Péter két újabb kormánytagot mutatott be

Magyar Péter két újabb kormánybiztost jelentett be: Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét az emberséges és működő Magyarországért...

Filléres trükk a kullancsok ellen – egy hétköznapi eszköz lehet a megoldás, amire nem is gondolnál

Ahogy megérkezik a jó idő, egyre többen indulnak kirándulni, piknikezni vagy csak sétálni a természetben – ezzel együtt viszont a...

Először szólalt meg a gazdasági növekedésről Kapitány István: korlátozások is várhatók

Kapitány István, a leendő Tisza-kormány gazdasági és energetikai minisztere szombaton közzétett videójában arról beszélt, hogy a...

Óriási változás az X-Faktorban! Ők lettek az új műsorvezetők!

Nemcsak két mentort cseréltek le, hanem a műsorvezetőket is. Mostantól ők köszöntik a nézőket!

Szlovákia legnagyobb akkumulátoros energiatárolója épülhet meg a Dunaszerdahelyi járásban

A fotó csak illusztráció: A nagy kapacitású energiatárolók gondolata nem új: Elon Musk amerikai milliárdos már évekkel ezelőtt is...

Brutálisan összeverték a 24.hu főszerkesztőjét egy BKV-megállóban, több csontja is eltört

Pető Pétert hétfő este támadták meg a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában. A rendőrség már elfogta a feltételezett...

Ketyeg az óra lakástulajdonosoknak, a bankszámlához való hozzáférés múlik rajta

Október 31-ig minden társasháznak be kell jegyeznie a földhivatali nyilvántartásba a közös képviselőjét, illetve az intézőbizottság...

Darabjaira hullhat az egykori világhatalom: történelmi csapás vár a miniszterelnökre, itt a vége?

Ritkán övez kitüntetett nemzetközi figyelem helyhatósági választásokat, az Egyesült Királyságban azonban akkora fordulópontnak...

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, eltörték az arccsontját

Egy trolimegállóban esett Pető Péternek a támadó, minden előzmény nélkül.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0