Egy sofőr sem láthat mindent
A Közlekedési Kultúra Napján az intermodális fuvarozás előnyeit ismertették
Évente több ezer közúti baleset lenne megelőzhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is tisztában lennének a tehergépjárművek holtterének méreteivel.
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett eseményen a biztonságtudatos közlekedés fontossága mellett, az intermodális fuvarozás közlekedési kultúrára kifejtett hatásait, előnyeit is ismertették. A résztvevők többek közt kipróbálhatták, mit lát egy sofőr a kamion vezetőfülkéjéből, és azt is, hogyan daruzzák át a kamionok több tonnás pótkocsiját egy vasúti szerelvényre.
A Közlekedéstudományi Egyesület által három éve éltre hívott Közlekedési Kultúra Napján a közlekedésbiztonság, a közlekedési kultúra ügye iránt elkötelezett partner szervezetek az ország különböző pontjain értékteremtő rendezvényeket tartanak. Az eseménysorozathoz idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége is csatlakozott.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (European Transport Safety Council, ETSC) adatai szerint évente mintegy négyezer halálos kimenetelű teherautós baleset történik Európai útjain. Az áldozatok mintegy negyede kerül ki a gyalogosok és a biciklisták közül, míg a szintén évi ezer körülire tehető városi tehergépkocsis balesetek felében veszti az életét gyalogos vagy biciklis, holott ezek a balesetek többnyire alacsony sebesség mellett következnek be.
A szakértők szerint a holttérnek nagy szerepe van a halálos kimenetelű tehergépkocsis balesetekben, a sofőr által nem látható terület ugyanis – típustól is függően – akár több szobányi méretű is lehet. (Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség korábbi tanulmánya szerint a holttér nagyságát leginkább az határozza meg, milyen magasan van a gépkocsivezető az út fölött, de sokat számít a vezetőfülke kialakítása is.)
Ezeken a terülteteken „láthatatlanná válhat” egyszerre több személyautó, húsz motoros, harminc biciklista, egy kisbusz, de akár egy, a kamion előtt, a zebrán áthaladó óvodáscsoport is.
A közlekedés során ezzel nem csupán a kamionsofőröknek kell tisztában lenniük, hanem az autósoknak, motorosoknak, bringásoknak és a gyalogosoknak is körültekintően kell közlekedniük az akár 40 tonna össztömegű szerelvények közelében – hívta fel a figyelmet Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.
A Közlekedés Kultúra Napjának szervezői ezért idén közösen igyekeznek felhívni a figyelmet a kamionok holtterének ismeretére. Az MLSZKSZ által a Budapesti Szabadkikötő területén megrendezett eseményen a résztvevők a Trans-Sped bemutatóján ki is próbálhatták, mit lát – illetve, hogy mit nem lát – egy sofőr a kamion vezetőfülkéjéből.
A 2018. évi esemény fókusza a biztonságtudatos közlekedés mellett az összefogásra és a partnerségre is kiterjedt. Ennek jegyében az intermodális fuvarozás – több közlekedési mód, például a vasút és a közút használatával jut célba az áru – előnyeire is felhívták a figyelmet. Az áruk kombinált szállításával nemcsak a közút környezeti terhelése és az utak amortizációjának mértéke csökkenthető, hanem a szállítás költséghatékonyabb és gyorsabb is a nagy távolságú fuvarok esetében. Az Ekol Hungary ismertette a daruzható közúti pótkocsik vasúti fuvarozásának gazdaságossági szempontjait és szervezési, logisztikai kérdéseit. (Az intermodális fuvarozás lényege ugyanis az, hogy nem az áru, hanem az azt szállító eszköz – szállítókonténer, vagy a teljes pótkocsi – vált közlekedési módot, azaz daruzzák át egy közúti vontatóról a vasúti szerelvényre). Ezt követően a Mahart Container Center Ro-Ro terminálján a jelenlévők meg is nézhették a dauzható pótkocsik átrakodását egy vasúti szállítóeszközre.
hírek innen, onnan
Több répára lenne szüksége Magyarország utolsó cukorgyárának
A mészkemence pénteki begyújtásával elindították a 133. kampányt a kaposvári cukorgyárban. A répa feldolgozása október közepén...
Alig lehet ráismerni A pampák királya gyönyörű színésznőjére: így néz ki ma Glória Pires
Aki a kilencvenes években rendszeresen nézte a brazil sorozatokat, annak aligha kell bemutatni Glória Pires nevét.
Most ájulsz el: itt vannak a fotók, ez az anyuka rabolhatta el ByeAlex szívét
Ő lehet ByeAlex szereleme.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Havasi Bertalan kitárja a politika boszorkánykonyhájának és az emberiség pöcegödrének ajtaját
Tizenkét év, ami alatt a lájk átvette az uralmat a valóság felett.
Több mint 3 millió autót hív vissza a Volkswagen – kiderült, mi ennek az oka
Korrózió miatti kormányműhiba veszélye miatt több mint hárommillió járművet hív vissza a Volkswagen-csoport.
Ezért szenved a Tisza a HUN-REN vezetésének eltávolításával
Hiába vág össze a Tisza politikai akarata a legtöbb tudós véleményével, több mint négy hónapja nem tudják a HUN-REN kutatóhálózat...
Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
Bár a pécsi önkormányzat 2024 nyaráig vállalta, fizeti két postahivatala üzemeltetési költségének felét, az állami posta mégsem...
Óriási lázadás az Operettszínházban – Kitálaltak a színésznők a belső helyzetről
Bordás Barbara szerint komoly bizonytalanság alakult ki a Budapesti Operettszínház társulatában: kevés az előadás, több produkció...
8 házimunka, amivel ne várj tovább, mert később sokkal nagyobb baj lehet belőle
Ezek azok a házimunkák, amik nincsenek szem előtt, mégis hosszú távon a legtöbbe kerülhetnek – legyen szó plusz munkáról, magasabb...
Mostantól nem mindegy, mennyivel megy a szlovén autópályákon
Szeptember óta sokkal nehezebb száguldozni a szlovén gyorsforgalmi utakon, a gyorshajtási bírság pedig akár 1200 euró is lehet.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


