Ezt olvasta már?


Egy szolnoki garázs tetején látták napozni a párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön

Vasárnap Szolnok és Újszász között vélték látni azt a fekete párducot, ami lassan egy hónapja kóborol az Alföldön, legutóbb pedig már egy szolnoki garázs tetején vélték felfedezni a vadállatot.


hirdetés

 

 

Az egyik bejelentő Szolnok belvárosában vélte látni a nagymacskát, miközben az épp egy garázs tetején napozott. Ezenkívül több helyen, még a Szolnok közelében lévő Kengyelen is látni vélték az állatot egy utca végében - írja az Index.

 

Szolnokon egyébként szakemberek is vizsgálatot folytattak, de minden esetben csak macskák lábnyomait találták meg, párducét nem. Kardos Roland, a Magyar Magánállatkertek Egyesületének elnöke is kiment nyomokat keresni, tapasztalatairól a Facebookon számolt be.

 

Leopárdra vagy annak fekete színváltozatú egyedére utaló nyomokat, jeleket nem találtam (ami jelen esetben jól látható lett volna, hiszen friss hóval borított a terület), viszont egy békésen egerésző, megtermett házi macska kandúrt igen. Mindezek alapján megnyugtatom a szolnoki lakosságot, hogy nem kóborol nagymacska a Széchenyi-lakótelep szomszédságában

 

– írta, hozzátéve: úgy gondolja, hogy az észlelésekben a hó, a távolság, a rendelkezésre álló technika és sok egyéb tényező megtévesztő hatással volt. Bejegyzése végén azt írta: nem zárják ki, hogy más országrészeken valóban kóborol egy nagymacska, de a szakértők egyelőre szkeptikusak, mivel még nem láttak meggyőző bizonyítékokat, holott ennyi idő alatt ezeknek már mutatkozniuk kellett volna.

 

Forrás:

index.hu








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Koronavírus: gyakoribb ez a tünet, mint hitték

Friss adatok szerint a koronavírussal fertőzött emberek nagyjából ötödénél jelentkezik hasmenés is a már jól ismert légúti tünetek...

Nem hamarkodja el az elektrifikációt a Dacia

Elektromos autók helyett eleinte az autók tömegének csökkentésével felelne meg a szén-dioxid-kibocsátási szabályoknak a Dacia. A márka...

Nyártól jön a fekete doboz minden új autóba

További biztonsági megoldásokkal is kötelező lesz felszerelni az újonnan forgalomba állított gépkocsikat az unióban.

10 vintage lakberendezési trend, ami sosem megy ki a divatból

A divat állandóan változik, de vannak időtálló elemei. A vintage stílus például örök sláger marad, bármi is hódítson éppen a...

Különös dolog történik az ember vérével az űrben

Kanadai kutatók közelebb jutottak annak megfejtéséhez, miért térnek vissza az űrhajósok vérszegényen a Földre. Megállapították, hogy...

Ma napsütés váltja fel az esőt

A szél viszont még sokfelé élénk, erős lehet.

Orbán Viktor elmélyülten néz egy munkafolyamatot – kitalálja, mit?

A hétvégi disznóvágós epizód után ezúttal lágyabb vizekre evezett Orbán Viktor, és ellátogatott a szolnoki művésztelepre. Fotó:...

Sztárok, akik idén lesznek 70 évesek: a harmadikon ledöbbensz

Van, aki már 50 éve dolgozik Hollywoodban!

Először mutatják meg a nyilvánosság előtt a földkerekség legnagyobb csiszolt gyémántját

A dubaji kiállítás után elárverezik az 555,55 karátos Enigmát.

Lezárult a razzia a magyar boltokban: ennyi élelmiszert vontak ki a forgalomból

Lezárult az Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára által elrendelt és a Nemzeti...

Sport

Djokovicot kiűzték az édenkertjéből: a szerb teniszsztárt bírálja a nemzetközi sajtó

A lapok szerint egyöntetű véleménye szerint igazságos döntés született.

Menesztette BL-győztes edzőjét a liverpooli együttes

A Norwich elleni 2-1-es vereséget követően, mindössze hat és fél hónap után menesztette Rafael Benítezt az Everton. Már jelöltek is vannak a spanyol helyére.

Kínos meglepetés: Fucsovics Márton máris kiesett Melbourne-ben

Szerb ellenfele ötjátszmás drámai meccsen győzte le a magyart.

Óriási dráma: Kiesett az előző Európa-bajnokság elődöntőse

A társházigazda szlovákok kikaptak az oroszoktól, így ők is búcsúztak.

A Hertha sportigazgatója még mindig Dárdai hibáiról beszél

Tisztelettel váltak el, de azért még mindig a hibákon rugóznak.

Luxusedző. 6.5 milliós órában dolgozik a Fradi új trénere

Budapest – Nagyon gazdag embert szerződtetett tavaly karácsony előtt vezetőedzőnek a Ferencváros labdarúgócsapata. Sztanyiszlav Csercseszov öt évig volt orosz szövetségi kapitány, s Moszkvában állítólag 150 ezer

Az ismert magyar gyerekorvos keményen elmondta a véleményét a Djokovics ügy kapcsán

Novák Hunor egy kemény bejegyzésben mondta el véleményét Novak Djokovics esetéről.

Hogyan juthat tovább a magyar kéziválogatott, és eddig miért nem?

Sokkal többet vártunk a magyar válogatottól, de alighanem indokolatlanul. De ettől még persze a középdöntőbe várjuk Lékaiékat.

Djokovic három éven belül is visszatérhet Ausztráliába, délben landol Szerbiában

Az ausztrál miniszterelnök szólalt meg újra a botrány kapcsán.

A szerbek becserélték a Veszprém sztárját az olimpiai bajnok elleni sorsdöntő meccsükre

A vesztes balkáni rangadó után újabb nagy csata vár rájuk a kézi-Eb szegedi csoportjában.

Az élete formájában védő Gulácsi szolgáltatta a forduló egyik legnagyobb szenzációját

A Bundesligában szereplő magyar focisták fele játszott csak a hétvégén.

0

Bulvár

Nyugdíj: nem kaphatja meg a 13. havit a 65 évesek nagy része 2022-ben

Az Adó.hu-n Molnárné Balogh Márta tb-szakértő részletezte a kormányrendeletet, és elárulta, hogy érdemes figyelembe venni a 13. havi ellátást a nyugdíjba vonulásnál.

Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltjével rúgta be a kampányát a Mi Hazánk

Dolgok, amiket biztosan nem szeretnének: Covid-diktatúra, vakcinaterror, Orbán, ellenzék.

Figyelmeztet a Katasztrófavédelem: ablakokat zárjunk, készüljünk fel az áramszünetre

Már a 70 kilométeres szél is okozhat emberre, állatra veszélyes viharkárokat, ma pedig aár kilencven kilométeres szél is lehet.

Idegméreg van a kávéban, rákkeltő lehet

Egy magyar laboratóriumi kutatás az akrilamid mértékét mérte a kávéban.

Zenésztársukért imádkoznak a Magna Cum Laude tagjai

Magda Lajos hetek óta mélyaltatásban van.

Szakértők kimondták: ezek a vakcinák gerincvelő-gyulladást okozhatnak

Az Európai Gyógyszerügynökség figyelmeztetést adott ki két vakcina miatt, amelyek gerincvelő-gyulladást okozhatnak.

Márki-Zay Péter vitázni hívta Orbán Viktort, már meg is kapta a választ: Gyurcsány

Hollik István pár hónapja még biztos volt benne, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, mostanra a jelek szerint meggondolta magát.

3 egyszerű szokás, amivel 10 ezreket spórolhatsz havonta

Az év kezdetén sokan fogadják meg, hogy nagyobb figyelmet szentelnek a pénzügyeiknek, anyagilag tudatosabbak lesznek. Nemrég a Reader’s Digest újságírója, Emily Cappiello is így tett, és állítja: néhány mindenki

Covid-19: ezért jutnak intenzívre egyes egészséges emberek

A Covid-19 egyik megoldatlan rejtélye, hogy a hasonló korú és egészségi állapotú emberek közül az egyik miért vészeli át könnyedén a fertőzést, míg más akár intenzív terápiára is szorulhat.

blogmorzsák

Mit is jelentett pontosan az „olajszőkítés”?

Mit takart ez a kifejezés, miért volt akkora piac, mint a kábítószer és milyen út vezetett a legnagyobb maffiaüzletig?

7 alapvető élelmiszer drágulása az elmúlt 7 hónapban

„Az alapvető élelmiszerek ára jelentősebb emelkedést mutat, mint a gyakran emlegetett élelmiszer inflációs mutató.“

DIY - Ovális kosár

"Elkészült az első ovális kosaram. Nem volt sokkal bonyolultabb, mint a kerek, inkább a papírral bajlódok."

Ikea Spanyolországban

Külföldre költözésünk utáni első ikeás tapasztalataim arról, miben más az ottani Ikea, mint Magyarországon.

Miért válik szexmentessé egy kapcsolat?

A vágy állapotába másként jut el a férfi, és másként a nő.

Nem találta élet nyomait egy marsi kőzet újabb vizsgálata

Egy Földön talált marsi kőzet újabb vizsgálata nem talált bizonyítékot az élet nyomaira.

23 éves, de 39 millió fontot keresett egy év alatt a Youtube-on

2021-ben MrBeast – valódi nevén Jimmy Donaldson – keresett a legjobban.

Népszavazások zsákutcájában

A Fidesz-népszavazási játszmája az uszítást szolgálja, az ellenzéké erőtlen és terméketlen.

Romantikus báj és szexi csipke

Melyiket látnád legszívesebben Valentin-napon?

A bohém főváros

Vannak fővárosok, amiknek van bohémne­gye­de. S van olyan főváros, amelyiknek az egész óvárosa bohém.

Mogyoróvajas-banános töltött bundás kenyér

Természetesen a bacon és az áfonyalekvár se hiányozhat az összeállításból!

5+1 tévhit a jógáról

A jóga egyre népszerűbb, de még mindig sok tévhit terjed róla.

0