Egyéni cég alapítása egyszerűen
Az egyéni cég alapítása mindazoknak javasolható, akik cégtulajdonosként szeretnének gazdasági tevékenységet folytatni, mindezt egyedül és nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy korlátolt felelősségű társaságot alapítsanak.
A cikkben néhány fontos információt olvashat az, aki egyéni céget szeretne a közeljövőben alapítani.
1. A céget nyilvántartásba kell venni
Az egyéni cég, a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre. Olyan természetes személy
alapíthatja, aki már szerepel az egyéni vállalkozók nyilvántartásában.
Egyéni céget csakis az alapító okirat aláírásával lehetséges alapítani. Az aláírást követően
pedig összesen 30 nap áll rendelkezésre, hogy a cégbíróság felé bejelentsék a cégalapítást.
2. Az alapító okiratnak tartalmaznia kell a lényeges adatokat
Az alapító okirat sok lényeges adatot tartalmaz. Ilyen fontos adat a cég neve, a székhely cím,
a tulajdonos adatai, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő szám, a végezni kívánt
tevékenység, a jegyzett tőke mértéke és az osztalékelőleg fizetési módjai.
3. A felelősségvállalás milyensége
Egyéni céget korlátolt és korlátlan felelősségvállalással is lehetséges alapítani. Korlátolt
mögöttes felelősségű egyéni cég esetén a cégtulajdonos csak a jegyzett tőke mértékéig felelős
a társaság kötelezettségeiért.
Korlátlan felelősségű egyéni cég esetén a tulajdonos teljes vagyonával felel a társaság
kötelezettségeiért, éppen ezért, korlátlan felelősségű társaságot, céget nem alapíthat olyan
személy, aki már korlátlanul felelős tag egy másik gazdasági társaságban.
4. Székhelyre és székhelyszolgáltatóra is szükség lehet
Akár egyéni vállalkozásról, akár egyéni cégről van szó, mindkét esetben szükség van
székhelyre, illetve akár céget, akár vállalkozást alapítunk, egy székhelyszolgáltató
szolgáltatásait is igénybe vehetjük.
A 2006. évi V. 7§ (1) törvény szerint a székhely: „A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A
bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak
átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban
meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik.” A cég székhelyét
cégtáblával szükséges jelölni. Ugyanennek a törvénynek a további rendelkezése (7§ (4)):
„Cég székhelye, telephelye és fióktelepe olyan ingatlan lehet, amely a cég tulajdonát képezi,
vagy amelynek használatára – ideértve a székhelyszolgáltatás útján biztosított
székhelyhasználatot is – a cég jogosult.”
A székhelyszolgáltatás, pontosabban a székhelyszolgáltató fogalmát, pontos szerepét és
feladatait ismerhetjük meg, amennyiben elolvassuk a 2017. évi CL. törvényt, illetve a 7/2017.
(VI.1) IM rendeletet: „A székhelyszolgáltató az a személy, aki, vagy amely üzletszerű
gazdasági tevékenységként az adózó üzleti és hivatalos iratainak munkaidőben történő
átvételéről, érkeztetéséről, megőrzéséről, rendelkezésre tartásáról, valamint a székhellyel
összefüggő kötelezettségek teljesítéséről, így különösen a cég (megbízó) székhelyéhez és a
cégiratokhoz kapcsolódó hatósági kényszer-intézkedések tűréséről.”
A LOGOSZ Cégcsoport országos lefedettséggel rendelkezik, Székesfehérváron a Budai út 14-
ben található az irodájuk. Budapesten 11 irodában, különböző kerületekben, vidéken pedig 9
városban állnak az ügyfelek rendelkezésére. Budapesten 12 kerületben működik: II. kerület,
III. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, XI. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület,
XV. kerület, XVI. kerület, XVII. kerület és XXII. kerület. Cégalapítás és székhelyszolgáltatás
további vidéki városokban is elérhető: Debrecen, Kecskemét, Győr, Nyíregyháza, Pécs,
Szolnok, Veszprém.
A LOGOSZ Cégcsoport egyéb szolgáltatásokat is nyújt a székhelyszolgáltatás mellett:
cégalapítás, cégmódosítás, cég adásvétel és bélyegzőkészítés.
(x)
hírek innen, onnan
Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!
Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások:...
Kelet-Európában csaphatott le az orosz hírszerzés: lángokba borult a kritikus infrastruktúra
Gyújtogatás történt egy lengyelországi Starlink-földállomáson, a lengyel hatóságok pedig terrorcselekmény és szabotázs gyanújával...
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
Megugrott az elektromos autók iránti kereslet.
Nem hittek a szemüknek a rendőrök, amikor kinyitották a csomagtartót Pomázon: macskahordozóban lapult az egzotikus állat
Egy pomázi közúti ellenőrzés során olyan dologra bukkantak a rendőrök, amire aligha számítottak.
Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát, félóránként továbbítja az adatokat
Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság...
Magyar-ukrán: "A füttykoncert feltüzelt; a győzelem a bombázások alatt élőké" - lapszemle
Ezt írják az ukrán lapok és internetes portálok a pénteki Magyarország-Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzésről (0-1). Lapszemle.
Nem árulja el az Igazságügyi Minisztérium, miért lehetett nyilvános Kónya Endre aktája, ha más elnöki kegyelmi ügyek iratait anonimizáltan sem adja ki
Továbbra is homály fedi, milyen bűncselekmények elkövetői kaptak elnöki kegyelmet a NER alatt.
Tisztújítást tart a Mi Hazánk
Alelnöknek indul Tóth Máté, akit már köztársasági elnöknek is jelöltek, aztán beválasztották a Médiatnácsba. Márpedig, a két...
7 sztár, akik a Mérleg jegyében születtek
A Mérleghez az asztrológiában gyakran kapcsolják a társasági érzéket, a harmóniára való törekvést és az esztétikai érzékenységet.
Tavaly tigriskölyökkel kapcsolták le, most selyemmajmot találtak a kocsijában
A tiszafüredi férfi tavaly lebukott egy illegálisan tartott egzotikus állattal, most egy közúti ellenőrzésnél megint találtak egyet nála.
Giorgia Meloni megdöntötte Silvio Berlusconi rekordját, de most jön az igazi próbatétel
Egy ember mindent felboríthat.
Nem enged a Fehér Ház: nem tudósíthat Trump Tennessee-i útjáról a CNN
Miután a CNN feljelentette az amerikai kormányzatot, mert kitiltotta a Fehér Házból, most Trump Tennessee-i útjáról sem tudósíthatnak....
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marco Rossi arról beszélt a magyar válogatott veresége után, hogy a csapatot két éve üldözi a balszerencse
Az Ukrajna elleni vesztes meccs után értékelt Marco Rossi.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Szoboszlai a magyar válogatott veresége után: Büszke vagyok mindenkire, ma nem volt szerencsénk
A meccs végi lökdösődésről is beszélt Szoboszlai.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Döbbenetes felvételt rögzített egy vadász Nagyócsa mellett: 26 medvét kapott lencsevégre
A felvételt már több mint százezren látták.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban
Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka
A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


