Ezt olvasta már?


Egyesült Államok Nagydíja - Räikkönen nyert, Hamilton még nem világbajnok

Kimi Räikkönen, a Ferrari 39 éves finn pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap a texasi Austinban, ahol a címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik lett és még nem ünnepelheti ötödik világbajnoki diadalát.

Räikkönennek ez az idei első, és pályafutása 21. futamgyőzelme, legutóbb 2013-ban, Ausztráliában győzött, vagyis 5 évvel és 218 nappal ezelőtt diadalmaskodott legutóbb. Ezzel a sikerrel a veterán pilóta minden idők legsikeresebb finn F1-es versenyzője lett.

Austinban Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája a 18. helyről rajtolva ért célba másodikként, s mivel Hamilton összetettbeli egyetlen riválisa, a szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik lett, a brit még nem nyerte meg ötödik vb-címét.

A rajtot a második kockából induló Räikkönen kiválóan kapta el, s bár a pole pozícióból startoló Hamilton igyekezett kivédeni a támadást, végül a címvédő az első kanyarban inkább maga elé engedte finn riválisát.

Az első kör végén Räikkönen, Hamilton, Valtteri Bottas (Mercedes) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Vettel csatázott nagyot a negyedik helyért Daniel Ricciardóval (Red Bull), azonban az egyik kanyarban a ferraris megpördült és a 13. pozícióba csúszott vissza.

Miközben Vettel megkezdte a felzárkózást és a 10. körben már hetedik volt, Hamilton 1,5 másodperc körüli hátránnyal követte a vezető Räikkönent. A 11. körben Ricciardo kiesése miatt a versenybíróság elrendelte az úgynevezett virtuális biztonsági autós időszakot, ilyenkor kötelező a versenyzőknek egy megadott tempót diktálni, előzni pedig tilos. Hamilton ebben az időszakban behajtott a boxba kerékcserére, így a boxkiállás ellenére csak 7 másodpercre nőtt a hátránya Räikkönennel szemben. Vettel időközben már ötödik volt.

A 20. körben Hamilton már előzési pozícióban volt Räikkönen mögött, miközben a finn pilóta a Ferrari csapatrádióján közölte, hogy nem fogja tudni maga mögött tartani a britet. Räikkönen másfél körön át hősiesen védekezett, aztán a Ferrari behívta a boxba kerékcserére.

A 28. körben, a verseny féltávjánál Hamilton, Räikkönen, Verstappen volt az első három pozícióban száguldók sorrendje, időközben ugyanis Bottas és Vettel is bent járt a boxban kerékcserén, s előbbi negyedikként, utóbbi ötödikként tudta folytatni a versenyt a kiállása után.

Néhány körrel később Räikkönen elkezdte csökkenteni a hátrányát a vezető Hamiltonnal szemben, a brit címvédő versenyautóján ugyanis egyre rosszabb állapotba kerültek a hátsó gumik, így finn riválisa körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt nála.

Hamiltont a 38. körben kihívta a boxba kerékcserére a Mercedes, a brit pedig negyediknek tért vissza a pályára, csapattársa, Bottas mögé, valamint Vettel elé. A vezetést így Räikkönen vette át, a második helyen pedig a 18. rajtkockából startoló, kiváló versenyt futó Verstappen száguldott.

A 40. körben Bottas a csapat utasításának engedelmeskedve elengedte Hamiltont, aki harcba szállt a győzelemért, de ehhez utol kellett érnie és meg is kellett előznie Verstappent és Räikkönent.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton hátránya négy másodpercre csökkent az élen száguldó Räikkönenhez képest, a Ferrari közben a csapatrádión felhívta Räikkönen figyelmét arra, hogy Hamilton várhatóan az utolsó három körben támadni fog a győzelemért.

Az 53. körben csupán kettő másodperc volt Räikkönen, Verstappen és Hamilton között, és a brit vb-várományos rövidesen meg is támadta Verstappent, a nagy csatában viszont elhagyta egy pillanatra a pályát, ezzel pedig el is esett annak a lehetőségétől, hogy megnyerje a futamot.

A vb egy hét múlva, Mexikóban folytatódik, ahol tavaly Hamilton a negyedik vb-címét szerezte meg.







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0