Ezt olvasta már?


Egyre több nyugdíjasnak éri meg dolgozni

Nem túl hosszú idő alatt akár meg is duplázódhat a nyugdíj mellett munkát vállalók létszáma - mondta a Magyar Időknek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Ebben szerinte annak a közteherviselési szabálynak is jelentős szerepe lehet, amelynek nyomán idén már csak személyi jövedelemadót kell fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, járulékot nem. A változtatással egyébként a vállalkozások is jól járnak: nemcsak tapasztalt munkaerőhöz jutnak, de a közterheik is csökkennek.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Tállai András rámutatott: a január elseje óta élő szabályok alapján a nyugdíj mellett dolgozók fizetéséből már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell levonni, az érintetteknek tehát sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük.

"Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a dolgozó idősek ellátás nélkül maradnának. A nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek, ebben semmilyen változás nem lesz" - magyarázta Tállai András.

Eddig bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, idén viszont már 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek. Ez azt jelenti, hogy százezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezer forinttal több marad a nyugdíjas munkavállaló zsebében.

Jelenleg Magyarországon nagyjából hetvenezer ember dolgozik a nyugdíj mellett. Az új, kedvező adóügyi szabályrendszer következtében ez a létszám nem túl hosszú idő alatt akár a duplájára is emelkedhet - mondta Tállai András. Hozzátette: a folyamatot erősítheti, hogy a munkaadóknak igencsak megéri nyugdíjas szakembereket alkalmazni. A cégek ilyenkor mentesülnek a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége alól, januártól 21 százaléknyi közterhet takarítanak meg.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az Ersténél van? Hamarosan önnél is megszűnhet a mobilbankolás

Az Erste Bank tájékoztatása szerint március 28-tól megszűnik a George App mobilalkalmazás támogatása az Android 9-et futtató...

Orbán Viktor: Ötmillió magyar fog dolgozni a jövőben

Egerben folytatódott Orbán Viktor választás előtti országjárása.

Orbán Viktor Egerben tart utcafórumot: "Dobó István lábainál állni megtiszteltetés"

Kedden este Orbán Viktor miniszterelnök országjárása újabb állomásához érkezik, Egerben tart majd utcafórumot este 18 órától a Dobó...

Így csökkentheti akár 30%-kal is a rezsit egyetlen felújítással – Szakértő segít

Egyetlen felújítás, amely látványosan csökkentheti a rezsit. A szakértők szerint a korszerű nyílászárók és árnyékolástechnikai...

7 álomszép ruha az Oscar-gáláról, ami tökéletes inspiráció lehet egy esküvőhöz

A 2026-os Oscar-gálán feltűnően sok híresség tündökölt menyasszonyi stílusú ruhában. A klasszikusan hófehér kreációkban úgy...

Feljelentést tett az ukrán Oscsadbank a magyar hatóságok ellen, terrorcselekmény gyanúja is felmerült

Nemcsak a lefoglalás jogalapját vitatják: súlyos vádak is előkerültek, köztük terrorcselekmény és jogellenes fogvatartás gyanúja.

Donald Trump szerint a NATO „nagyon ostoba hibát” követett el

Elutasították a segítségnyújtást Iránnal kapcsolatban.

Emlékszel még a ’80-as évek szívtiprójára? Tony Danza ősz hajjal szinte felismertetetlen

A színész alkotásai hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvendtek

A nők fele megjátszotta már. Miért színleljük az orgazmust?

A színlelt orgazmus ezer meg egy újságcikk és film – legyen az dráma vagy vígjáték – témája, de most végre a tudomány is...

Ruszin-Szendi Romulusz a meghurcolt Laponyi Zsoltnak: Április 12. után újra megtalálhatod a helyed a rendőrségnél

A Tisza Párt honvédelmi szakpolitikusa szerint ha valaki komolyan veszi a szakmáját és kiáll az igazságáért, az a jelenlegi rendszernek...

Rossi felülírta a Liverpool edzőjének véleményét, Szoboszlairól mondott meglepőt

Marco Rossi kihirdette keretét, hamarosan ismét pályára lép a magyar válogatott.

Megint rendőrök jöttek a Baywatch egykori sztárjáért

Őrizetbe vették az amerikai Wisconsin államban a Baywatch sorozatból ismert Alexandra Paul-t: a színésznő egy állatjogi akcióban vett...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

0