Egységes ügyfélnyilvántartás a NAV-nál januártól
Elindult az egységes ügyfélnyilvántartás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) január 1-jével, elsődleges célja az ügyfelek adminisztrációs terheinek csökkentése, az adó- és vámeljárásokkal kapcsolatos ügyintézés egyszerűsítése - tette közzé a hatóság honlapján.
A NAV közleménye ismerteti: az integrált nyilvántartás eredményeként a jövőben a vámhatóság felhasználhatja az adóhatósági nyilvántartásban szereplő adatokat, így az adatbejelentést elegendő kizárólag az adó- vagy a vámhatóság felé megtenni - ismerteti a közlemény. A nyilvántartások összevonását egyebek között az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) valamint a NAV törvény módosítása tette lehetővé, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba.
A nyilvántartások integrációja azon az elven nyugszik, hogy egy vámazonosító számhoz (VPID-szám) kizárólag egy adóazonosító szám (adóazonosító jel vagy adószám) tartozhat. Ugyanez a kapcsolat azonban visszafelé nem él. Vámazonosító számuk ugyanis a magánszemélyeknek, az egyéni vállalkozóknak és a gazdálkodó szervezeteknek lehet; előfordulhat, hogy egy magánszemélynek egyszerre két VPID-száma van, egyrészt magánszemélyként, másrészt az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő magánszemélyként.
Az ügyfél kérelme alapján 2012. január 1-jét követően a vám- és pénzügyőri igazgatóságok mellett az adóigazgatóságok is adhatnak ki VPID-számot. További lényeges változás, hogy mind a magánszemélyek, mind az egyéb adóalanyok tekintetében vámazonosító szám kiadása ügyében a NAV bármelyik megyei (fővárosi) adóigazgatósága eljárhat. Az adózónak VPID-számát fel kell tüntetnie a vámhatóság hatáskörébe tartozó eljárással összefüggő minden iratán.
Az Art. 2012. január 1-jétől hatályos 24/G. §-a az állami adó- és vámhatóságot felhatalmazza VPID-szám kiadására, illetőleg arra, hogy a VPID-számot – az ügyfél kérelmére – a Közösség területén azonosításra alkalmas vámazonosító számok nyilvántartásába feltöltse. Az állami adó- és vámhatóság a vámazonosító számot kérelemre vagy hivatalból állapítja meg; ha a bejelentett adatok valótlanok vagy hiányosak, a VPID-szám kiadását az adószámhoz hasonlóan megtagadja.
Január 1-jétől az állami adóhatóság és a vámhatóság részére történő adatbejelentésre is alkalmas egységesített nyomtatványokon lehetőség van vámazonosító szám kérésére, az új nyomtatványok 2012. január 1-jétől letölthetőek a NAV honlapjáról. Továbbra is lehetőség van közvetlenül a vámhatóságtól úgynevezett egyszerűsített adatlapok útján kizárólag vámazonosító szám kérésére is. Ezek az adatlapok az egységes ügyfélnyilvántartásnak köszönhetően az ügyfél azonosításához, és a vámazonosító számok kiadásához szükséges legfontosabb adatokat tartalmazzák.
Amennyiben a vámhatóság hatáskörébe tartozó eljárás lefolytatásához szükséges, de az illető előzetesen nem kért az állami adóhatóságnál vámazonosító számot, az adóazonosító jellel rendelkező magánszemély a 12VBM adatlap, az adószámmal rendelkező magánszemély a 12VBM adatlap, az adószámmal rendelkező, az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő egyéni vállalkozó a 12VBT adatlap, az adószámmal rendelkező gazdálkodó szervezet a 12VBT adatlap, a magyar állami adóhatóság által kiadott adóazonosítóval vagy adószámmal nem rendelkező külföldi magánszemély a 12VKM adatlap, a magyar állami adóhatóság által kiadott adószámmal nem rendelkező külföldi gazdálkodó a 12VKT adatlap vámhatósághoz történő benyújtásával teheti meg.
Az adatlapot legkésőbb az eljárás megindítására szolgáló indítvánnyal egyidejűleg kell az eljáró vám- és pénzügyőri igazgatósághoz (ideértve a szolgálati helyet és határkirendeltséget is) benyújtani, kivéve azon eljárástípusok esetében, amikor az eljárás megindításának előfeltétele a VPID-szám megléte (elektronikus úton történik az eljárás kezdeményezése).
Az egyszerűsített adatlapokkal a vámhatósághoz – kizárólag papír alapon, postán – történő benyújtással előzetesen, illetőleg a vámeljárást közvetlenül megelőzően, például a vámhatáron is kérhető VPID-szám. Az egyszerűsített adatlapok 2012. január 1-jétől pdf formátumban szintén letölthetőek a NAV honlapjáról.
Ha az ügyfelek előzetesen kérik a vámhatósági nyilvántartásba vételt, az adatlap adatainak hitelességét alátámasztó okmányokat személyesen történő eljárás esetén be kell mutatni, postán történő beküldés esetén másolatban csatolni kell.
Az állami adó- és vámhatóság hivatalból állapítja meg a VPID-számát annak az adózónak, aki bejelentési kötelezettségét elmulasztotta, vagy akinek az állami adó- és vámhatóság jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásához, végrehajtásához adó- és vámhatósági nyilvántartása szükséges. Az ügyfél adatait a vámhatóság az eljárás során készült dokumentumok (jegyzőkönyv, hivatalos feljegyzés) alapján veszi nyilvántartásba. Az adó- és vámhatóság mind a kérelemre, mind a hivatalból elvégzett nyilvántartásba vételről, illetve az adatmódosításról az ügyfelet – a nyilvántartásba vett adatok közlésével – tájékoztatja.
Azon adóazonosító számmal (adóazonosító jellel és/vagy adószámmal) rendelkező ügyfelek, akik/amelyek 2011. december 31-ig az adóügyek elektronikus intézéséhez szükséges ’T180-as regisztrációs adatlapon bejelölték az állami adóhatóságnál nyilvántartott adataik lekérdezésének lehetőségét, 2012. január 1-jétől megtekinthetik az erre szolgáló internetes felületen (eBev) az egységes ügyfélnyilvántartásban található, vámhatóság által felhasznált adataikat - ismerteti a közlemény.
mti
hírek innen, onnan
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Közel az USA–Irán egyezség, már hétvégén lezárhatják a háborút
Bizakodónak tűnik az amerikai adminisztráció, már vasárnap békét köthetnek a felek.
Tanteremből a vádlottak padjára: 14 éves kislány késelt az iskolában
Háromrendbeli emberölési kísérlet miatt emeltek vádat egy 14 éves lány ellen, iskolai késelés ügyében. A lány pénteken áll...
5 perce jött Magyar Péter nagyon komoly közlése, Orbán Viktort is megemlítette
Ezt mondta Magyar Péter.
Van akkreditációja, mégsem léphet be az USA-ba a palesztin fociszövetség elnöke
Mexikóvárosban dekkol, ha már ott volt, megnézte a nyitómeccset.
Irdatlan összeg: kiszámolták, mennyibe kerülne az azbesztmentesítés Ausztriában
A Greenpeace becslése szerint az azbeszttartalmú kőzet forgalomba kerülése Burgenlandban legalább 1,6 milliárd euró anyagi kárt okozott -...
Havasi Bertalan gúnyos üzenetet küldött Magyar Péternek
Gúnyos hangvételű közleményben reagált Havasi Bertalan arra, hogy egy NATO-eljárás kapcsán Magyar Péter is megszólalt. A Fidesz...
Nem tudnak a hatóságok a politikai zaklatás miatti öngyilkosokról
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója írt korábban a Védvonalról, amely azért jött létre, hogy megvédje a fideszeseket a...
Hiába könyörögtek a hozzátartozók, pszichiátriai osztályon tartották a rákos beteget, perre készül a család
Két hónapos késéssel közölték a valóságot, de addigra már túl késő volt.
Őrület, visszavontak egy büntetést a Forma–1-ben
Váratlan fejlemény eredményeként csaknem egy hét után változott a Monacói Nagydíj végeredménye.
Zöld utat kaptak a jelzőlámpák: évek óta várt funkcióval frissül a Waze
A digitális navigáció világában a legapróbb részletek döntik el, hogy melyik alkalmazásra bízuk rá magunkat a reggeli csúcsforgalomban....
Vitézy soron kívüli vizsgálatot rendelt el az M1-esen történt halálos balesetek miatt - A sérültekről is új hírek érkeztek
A csütörtök hajnali, halálos áldozatokat követelő M1-es autópálya-baleset után Vitézy Dávid miniszterelnöki elrendelés alapján...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz
Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
blogmorzsák
A legjobb fiktív filmes zenekarok
Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.
A forint egyre csak erősebb, a kínálati ár pedig csökken a használt autóknál
A Volkswagen pedig tarol Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


