Együttműködik a Fidesz és a Polgármesterek Fejér megyéért Egyesület
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán Székesfehérváron a Fidesz Fejér megyei választmánya és a Polgármesterek Fejér Megyéért Egyesület.
Az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón Dorkota Lajos, a Fidesz megyei választmányának elnöke hangsúlyozta: olyan újszerű megállapodásról van szó, amelynek értelmében az egyesület az önkormányzati választások során támogatja a Fidesz programját és listáját, a párt pedig - a közgyűlési többség megszerzése esetén -, szakértői szinten együttműködik a polgármesterekkel.
Az egyesület azt kérte, hogy a döntésekbe vonják be őket, s a különböző fórumokon biztosítsák a döntés-előkészítésben való részvételüket.
"Mi ezt vállaljuk és igényeljük a munkájukat, s november 30-ig kialakítjuk az együttműködés, kapcsolattartás új formáit" - hangsúlyozta a Fidesz megyei választmányának elnöke.
A civil szervezet a megállapodásért cserébe nem kéri, hogy képviselői rákerüljenek a megyei listára, s tisztséget, pozíciót sem kérnek a megyei közgyűlésben, csupán azt, hogy támogassa célkitűzéseiket a párt a következő négy évben - mondta Kossa Lajos, Aba polgármestere, az egyesület elnöke.
A megállapodás szerint a párt megyei választmánya támogatja az egyesületnek a minőségi önkormányzás létrehozására, a helyi társadalmi szerződések megkötésére, a részvételi demokrácia kiszélesítésére, a magisztrátusi intézmény kialakítására, a helyi közösségi pénzek megteremtésére, a lokális autonómia, erős civil társadalom és új típusú vidékfejlesztés megvalósítására irányuló törekvéseit.
A párt és a civil szervezet együttműködik a Fejér Megyei Közgyűlés, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács, a Fejér Megyei Kistérségi Fórum és a többcélú társulások munkájában, s kölcsönösen támogatja egymás törekvéseit.
A kapcsolattartás új formáit, a rendszeres információcserék, érdemi egyeztetések rendszerét az önkormányzati választásokat követően, november 30-ig alakítják ki.
forrás:mti

- Jobbik: felháborító a budapesti útdíj ötlete
- Tusk és Schulz nem elégedett a költségvetési fegyelemről szóló szerződés tervezetével
- Sarkozy: Európa már nincs a szakadék szélén
- Nincsenek előfeltételei az IMF-tárgyalások megkezdésének
- Megújul a nemzeti alaptanterv: márciusban tárgyalhatja a kormány
- Kiosztották a 2011. év befektetője elismeréseket a Parlamentben
- Szijjártó dicsérte, az ellenzék bírálta Matolcsy gazdaságpolitikáját
- A migráció állt az uniós belügyminiszterek koppenhágai találkozójának középpontjában
- NFM: nincs szó a rendszámcsere kötelező elrendeléséről
- Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára
- Januártól már nem adómentes a munkaadó végtörlesztési támogatása
- Matolcsy György: a központi költségvetés teljesítette pénzforgalmi egyenleg célját
- Az amerikai nagykövet szerint a magyar kormány nem fontolta meg Washington aggályait
- Tilos a dohányzás!
- Két és fél milliárd font felesleges ajándék
- Sürgősen fejleszteni kell a Magyar Honvédség helikopterállományát
- Navracsics Tibor: nem kell tőlünk félteni a demokráciát
- Schmitt Pál: Bács-Kiskun megyében tisztes erőfeszítés folyik az előrelépés érdekében
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum

