Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal
Elégedettek a sörgyártók az első félévi forgalommal, bár a júliusi eladások kissé visszafogottabbak voltak - nyilatkozta a Belvárosi Sörfesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
Kántor Sándor szerint a nyári meleg kedvezett a söriparnak, bár júliusban 13 százalékkal alacsonyabb forgalommal zártak, mint 2021 azonos időszakában. A következő hónapok adataiból derülhet majd ki, hogy az áremelkedés mellett van-e más oka is a csökkenésnek - tette hozzá az igazgató, hangsúlyozva, hogy az első félévi belföldi fogyasztás elérte a 2019-es szintet. Ugyanakkor úgy vélte, nem biztos, hogy az év egészében is sikerül elérni a koronavírus-járvány előtti forgalmat. Kántor Sándor sajnálatosnak nevezte, hogy a vendéglátás aránya visszaesett az értékesítésben, 30 százalékról a járvány hatására 16 százalékra mérséklődött, és tavaly is csak 1-2 százalékponttal bővült.
A vendéglátás lassan tér csak magához, épp ezért fontosak azok a rendezvények, amelyek a sört nem csupán mint terméket népszerűsítik, de a csapolt sör fogyasztásához kapcsolódó hangulatot is megteremtik - fogalmazott. Az érdekképviselet vezetője robbanásszerűnek nevezte a belföldi sörgyártás fejlődését az elmúlt években. Kitért arra, hogy az új termékek között különösen népszerűek a gyümölcsös sörök, a következő ígéretes területnek pedig az alkoholmentes sörök piaca látszik. Nyugaton ma már 10 százalék a részesedésük az összes értékesítésből, és Magyarországon is elérték a 8 százalékot - mondta.
Az utóbbi 2 hónapban belföldön havi 75 ezer hektoliter, vagyis 15 millió doboz alkoholmentes vagy csökkentett alkoholtartalmú sör fogyott - ismertette Kántor Sándor. Kurucz Gergely, a rendezvény egyik szervezője a Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesületének képviseletében elmondta: számukra rendkívül jól alakultak az elmúlt hónapok, mind a vendéglátásban, mind a fesztiválokon. Kínálatuk az áruházláncokban is megerősödött, a vendéglátásban ugyanis a járvány miatt hirtelen a töredékére estek az eladási lehetőségek. A kisüzemi sörfőzdék a külföldi piacoknak köszönhetően újabb kiugrási lehetőség előtt állnak, termékeik ugyanis nemzetközi összevetésben is versenyképesek - tette hozzá.
A Magyar Sörgyártók Szövetségében a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., valamint a Pécsi Sörfőzde Zrt. vesz részt. A tagvállalatok évente csaknem 6 millió hektoliter sört gyártanak. A Kisüzemi Sörfőzdék Országos Egyesülete a Magyarországon működő sörfőzdék csaknem 80 százalékát egyesíti, a szervezetnek mintegy 50 tagja van.
hírek innen, onnan
Pszichopata vagy szociopata? Ez a legfontosabb különbség
Bár sokan keverik a pszichopatákat a szociopatákkal, a különbség egyértelmű: az érintettek esetében eltér a viselkedés és a...
Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély
Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat...
Látványosan több banki bejelentést kap a NAV a választások óta
Évről évre növekvő tendenciáról számolt be az adóhatóság, az utóbbi két hétben azonban váratlanul kilőtt a bejelentések száma.
A választás után bő két héttel bezár a mezőtúri kórház belgyógyászati osztálya
A Tisza képviselője szerint ez „végtelenül aljas átverés volt.”
Bombát találtak Budán, evakuálják a környéket
Most jött a hír.
Megszüntették a Magyar Péter elleni büntetőeljárást
Bűncselekmény hiányában megszüntette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Magyar Péter ellen indított büntetőeljárást - számolt be az...
Bank of America: még nem láthattuk az igazi forinterőt, maradt még tartalék a magyar devizában
A magyar pénzpiaci eszközök árazásában az uniós pénzek rövid távú pozitív hatása már nagyrészt megjelent, az euróbevezetésből...
Vége a magyar csemegekukoricának? 26 éves mélyponton az ágazat
Több évtizedes mélypontra kerül a csemegekukorica és a zöldborsó termesztése Magyarországon az idei vetési tervek alapján....
Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével
A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási...
A Kész Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben
A Kész Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a...
Peter Srámek: „A magánéletem igazából nem létezik”
Peter Srámek nem veti meg a nőket, de nem keres most komoly párkapcsolatot.
Aggódik a szlovák sportminiszter, hogy Magyar Péter visszafoglalja a Felvidéket, ezért visszaállítaná a sorkatonaságot
Ismét kirohant egy szlovák miniszter Magyar Péter ellen, amiért a Felvidék megnevezést használta. Szerinte a leendő magyar kormányfő...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert
Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
Ismeretlen eredetű, titokzatos arany-gömböt találtak a tengerfenéken - most kiderült, miből is áll valójában
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


