Elemzők: a második fél évben élénkülhet az ipari termelés
A második fél évben felgyorsulhat az ipari termelés növekedési üteme - prognosztizálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők kedden a KSH reggel kiadott júniusi előzetes adatait kommentálva.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban 1,2 százalékkal csökkent.
Horváth András, a Takarékbank elemzője szerint az ipar kilátásai továbbra is kedvezőek, így a következő hónapokban visszatérhet az erőteljesebb növekedés részben az új kapacitások üzembe helyezése miatt, részben pedig a tavalyi második félévi gyenge bázis hatására. Kedvező, hogy az erőteljes belső kereslet miatt egyre erősebb szerepet játszik az ipar belföldi értékesítése, amit az építőipari boom is támogat.
Noha az elmúlt hónapokban az európai és német konjunktúra indexek visszaestek, a növekedés folytatását jelzik előre. Idén összességében 5,6 százalékra gyorsulhat az ipari termelés naptárhatással kiigazított növekedése a tavalyi 5,3 százalék után, míg a nyers növekedés üteme 5,3 százalékra emelkedhet az előző évi 4,6 százalékról. Ezzel hozzájárulhat a GDP növekedés idei gyorsulásához, így idén 4,6 százalékos GDP növekedésre számít a Takarékbank elemzője, de a számos felfelé mutató kockázat miatt a növekedés szerinte ennél gyorsabb is lehet.
Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője az adatokat értékelve elmondta, hogy az ipar teljesítménye elég hektikus az idén. Voltak kiugró hónapok, például a január és az április, amikor 7 százalék feletti növekedés mutattak a nyers adatok, de volt példa csökkenésre is márciusban. "Éppen ezért az iparnál a háromhavi teljesítményt érdemes nézni. A nyers adatok szerint a második negyedévben picit gyorsult az ipari növekedés, ugyanakkor az ágazat teljesítményét pontosabban mutató munkanaphatással tisztított számok szerint mérsékelt lassulás következett be" - összegezte.
A nyári hónapokban a szabadságok miatti gyárleállások határozhatják meg az ipari adatokat. Bár minden évben vannak leállások, közel sem biztos, hogy ezek ugyanakkor lesznek az idén is, így elképzelhető, hogy továbbra is változékony mutatókat produkál az ipar. Hosszabb távon kedvező, hogy a már megindult gyárberuházások fokozhatják az ipari növekedést, ha megkezdik a termelést, amire elsősorban 2019-ben lehet számítani.
A nemzetközi környezet egyelőre támogatja a magyar ipart, ám kockázatot jelent, hogy a fejlett gazdaságokban elképzelhető némi lassulás. Ez pedig visszafogottabb külföldi keresletet hozhat. Németh Dávid a mostani kilátások alapján arra számít, hogy a magyar ipar az év egészében 4 és 5 százalék közötti növekedést ér el.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a naptárhatástól megtisztított 3,1 százalékos növekedés elmaradt mind a 4 százalékos piaci várakozástól, mind az első fél év átlagától, így a jelek szerint a német ipar gyenge teljesítménye a magyar adatokban is éreztette hatását. "A BMW bejelentése okozta eufória ezzel gyorsan szerte is foszlik, hiszen úgy látszik az ipar nemhogy nem képes magasabb sebességbe kapcsolni, de mintha motorfékkel lassulna" - írta az MTI-hez eljuttatott kommentárjában az ING Bank elemzője.
A következő hónapokban új kapacitások beindulásával (Audi) az ING elemzői arra számítanak, hogy az autógyártás újból magára találhat és ezzel képes lehet a magyar ipar megtalálni a magasabb fokozatot.
Egy héttel a második negyedéves GDP adatközlés előtt Virovácz Péter úgy látja, hogy a lassuló kiskereskedelmi forgalom és a gyengülő ipari teljesítmény tükrében nem várható, hogy sikerül megismételni a 4,4 százalékos kiugró első negyedéves növekedést, sokkal inkább lassulásra lehet számítani. Még pontosabb következtetések levonására a pénteki építőipari adatok adnak majd lehetőséget, de egyre valószínűbbnek látja az elemző, hogy csak 4 százalék vagy az alatti lehetett a második negyedéves GDP-növekedés.
Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzőjének megítélése szerint az ipari termelés legutóbbi adatai összességében nem sugallnak nagyon erős teljesítményt. Úgy tűnik, hogy a kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek, illetve főbb exportpiacok konjunktúrájának lassulása a magyar ipar teljesítményén is mutatkozik. Rövid távon a szokásos nyári gyárleállások befolyásolhatják a teljesítményt, a fő kérdés így, hogy ősztől képes lesz-e ismét magasabb fokozatba kapcsolni az ipari kibocsátás. Mindenesetre a második negyedéves GDP növekedéshez az ipari termelés hozzájárulása csak visszafogott lehetett, az év egészét nézve pedig úgy tűnik, hogy az ipar kibocsátása kisebb lehet a korábban várt 4,5-5 százalékosnál.
hírek innen, onnan
2 fokkal lehűti a lakást ez a spéci függöny: ha nincs klímád, hálás leszel érte
A hőszigetelő függöny bár nem hűt, jelentősen visszafoghatja a lakás felmelegedését.
3 napos időjárás-előrejelzés: vége a hűvös napoknak, sokkoló felmelegedés jön
Erre a drasztikus fordulatra mindenkinek fel kell készülnie.
Így kell helyesen tárolni a gumiabroncsot a garázsban – a legtöbben ezt rontják el
A gumiabroncs az autó egyik legfontosabb alkatrésze, hiszen ez az egyetlen pont, ahol a jármű érintkezik az úttal. Mégis sok autós csak...
Isten hozta a civil életben! Visszatérnek a politikusok a parlamentből a munkaerőpiacra
Az országgyűlési választások lezárultával több tucat képviselő kényszerül arra, hogy végleg elhagyja a politikai életet, és leadja a...
Vége a vitának? A görög nyelvtan szabályai igazolhatják, hogy a hunok és a magyarok egy nép
Grafológusok szerint a hun és a hungár valójában ugyanaz a szó.
Küszöbön lehet az USA rendkívüli csapása – Irán retteghet
Egyre élesebb hangulat jellemzi az USA és Iran közötti viszonyt, miután egy amerikai szenátor szerint továbbra is reális lehetőségként...
Ezt edd este, ha laposabb hasra vágysz: 30 nap alatt látványos lehet a változás
Nem mindegy, mi kerül este a tányérra, főleg akkor, ha fogyni szeretnél. Néhány egyszerű vacsoraválasztás sokkal többet számíthat,...
Durva kihívásokkal küzdenek az agrárcégek Magyarországon
Felértékelődtek a könnyen használható online megoldások, valamint a korrekt, megbízható és stabil banki háttér az agrárvállalkozások...
Eperrel a ragyogóbb bőrért: 7 házi arcpakolás, amit érdemes kipróbálni
A gyümölcsös arcpakolások régóta népszerűek az otthoni szépségápolásban, és az eper különösen kedvelt, mert nemcsak frissítő,...
Újonganak a részvényesek – minden területen növelte eladásait az Apple
Óriásit kaszált második pénzügyi negyedévében az almás telefonok és laptopok gyártója.
Hatalmas anticiklon éri el hazánkat, nagy lesz a felhősödés, készül valami - Időjárás-előrejelzés
A korábbi előrejelzésekkel szemben jóval mégsem lesz kánikula a hosszú hétvégén.
Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén
Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a...
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


