Ezt olvasta már?


Elhunyt Demján Sándor

Életének 75. évében elhunyt Demján Sándor üzletember - közölte a Granit Polus az MTI-vel kedden.

 

Demján Sándor, az ország egyik legsikeresebb és legvagyonosabb üzletembere sok vállalkozásban volt érdekelt, temérdek maradandó épületet és alkotást hagyott hátra. Ő maga mindig is csak kereskedőként aposztrofálta magát, még ha maga az áru sokszor változott is. A rendszerváltás előtt nagyon élt, kiismerte magát az "átkos" viszonyai között, mégis az éttermei, a Skála és az MHB Bank vezetésével egy kicsi nyugati mentalitást is hozott a szürkeségbe.

Rendszerváltás utáni éveiben már nagyban játszott, hatalmas látványberuházásokkal, kulturális létesítményekkel, bevásárlóközpontokkal szórta meg a régiót, rengeteg pénzt keresett, és az új világban is mindig megtalálta az utat a politika és az üzlet első soraihoz. Ő maga talán a Prima Primissima díjak megalapítására volt a legbüszkébb.

 

Erdélyi gyökerek

 

Demján Sándor, a későbbi üzletember erdélyi származású. 1943-ban a Szatmár megyei Börvelyen született. Pár évvel korábban székely felmenői, vagy harminc másik székely családdal együtt elhatározták, hogy kivándorolnak az Egyesült Államokba. Ám az 1940. augusztusi második bécsi döntés közbeszólt és egyfajta lehetőséget teremtett a szegény családoknak. A döntés rendelkezéseinek értelmében Magyarország visszakapott több mint 43 ezer négyzetkilométert Romániától.

A székely családok kapva-kaptak a jó lehetőségen és Erdélyben maradtak, konkrétan beköltöztek a Börvelyből elzavart románok helyére, Demján későbbi antirasszizmusát meghatározták ezek az élmények, utólag is sok borzalomról hallott előbb a magyar katonák részéről a román civilek ellen, majd fordítva is.

Vagonok

Demján az édesapját nem is ismerhette meg, ő ugyanis a második világháborúban elesett. A három testvérrel édesanyja egyedül maradt. Aztán fordult a hadi szerencse, visszatért a román uralom, 1945-ben Börvely székely családjait egyetlen nap alatt elkergették.

 

Reggel 9-kor körbejártak a román katonák és elmondták, hogy 12-ig kapnak a magyarok időt, mindenki pakoljon össze. A székelyek családonként kaptak egy-egy tehervagont, oda lehetett pakolni, és úgy volt, hogy az emberek személyvagonokban fognak utazni. Volt, aki a jószágait, más a bútorait pakolta össze, akadt, aki még kiszaladt utoljára a temetőbe. 12-kor valóban elindult a vonat, a személyvagont lekapcsolták, az elindult Biatorbágy felé, a tehervagonok pedig mentek Bukarest felé, a családok soha nem láttak viszont semmit az értékeikből.

Etyek

Ám a kegyetlen kitelepítések Demjánék „szerencséjére” nem csak Romániára voltak jellemzőek, hanem Magyarországra is, így a család Etyekre került, ahonnan nem sokkal korábban módos sváb családokat kergettek el. A korábban állatokkal foglalkozó székelyek nem érezték jól magukat, nem sokat értettek a szőlőhöz.

Demján édesanyja tanulni szeretett volna (szülészeti asszisztensnek készült), és bár a nagymama ezt élesen ellenezte, de Demján Sándort végül nevelőszülőkhöz adták.

Gyermekmunka Lacházán

A végtelenül szegény kiskunlacházai nevelőszülőkre Demján szeretettel emlékezett (a visszaemlékezéseket több személyes találkozó alapján rendszereztük), miközben hamar megtanult éhezni és nélkülözni.

Annyira zokon vette, hogy a Jóisten így elbánt vele, hogy hétévesen tudatos ateistává vált, és miközben engedelmes gyerek volt, aki rengeteget dolgozott, templomba soha nem volt hajlandó járni.

A családnak volt egy gebéje, akit hajnalban mindig Demján látott el, ő járt például a kútra vízért. Elmesélése szerint itt szerette meg a cigányokat, mert közöttük voltak olyanok, akik segítettek olykor neki cipelni a nagy alumíniumkannákat, miközben a „magyarok” csak csúfolták.

Gúnyolódásban bőven volt része, mert bár a nevelőszülők havi 70 forintot (akkor nagy pénzt) kaptak a lelencgyerekek ellátására, de az állam ezen felül ruhát is küldött. Igen ám, de a „lelencruha” miatt mindig rajta volt a bélyeg, más volt, hamar meg kellett tanulnia megvédenie magát. Demján Sándor elmesélése szerint hamar kitanulta, hogy a vizes kannákat gyorsan pörgetve maga körül, hatékony páncélt tud maga köré húzni.

Mivel a család reggelente csak egyszer melegített vizet, és az idős néni vízétől a fiatal fiú undorodott, Demján mindig a kútnál hideg vízben mosakodott. A munka miatt eleinte nem járhatott iskolába. Volt a faluban egy szintén ateista tanító, aki vasárnaponként szintén nem járt templomba, ilyenkor szívesen foglalkozott az érdeklődő fiúval.

Iskola

Amikor az amúgy jó eszű kisfiú már végre iskolába is járhatott, azonnal „beleszeretett” a kor olcsó parfümjeiben járó és így kellően elbűvölő tanítónőbe. Emiatt aztán igen nagy lelkesedéssel tanult, falta a könyveket. Kiskunlacházán kevés tanár jutott a 600 diákra, sokszor a kis Demján helyettesített. Ha nem volt tanár, ő mesélt a könyvről, amit éppen olvasott.

Erős támaszt jelentő, tájékozott családi háttér nélkül Demján Sándor alapvetően befogadta a kor kötelező politikai üzeneteit, ugyanakkor saját elmesélése alapján nem könnyen ingadozott a széljárásnak megfelelően. Például egész életében mély nyomott hagyott benne a következő eset. Éveken át csak láncos kutyaként emlegették Josip Broz Titot, akit a kisfiú mélyen és őszintén gyűlölt. Aztán egyszer csak változott a politika, és a hivatalos politika barátkozott, majd elkezdte kedvelni a jugoszláv vezetőt.

Demján hangosan tiltakozott, mindennek elmondta a csahost, mire a kedvelt tanítónője (aki éppen földrajz-történelem szakos volt) alaposan megvonalzózta. Ez az egyébként valóban kedves tanítónője később elveszítette a látását, a halála előtti utolsó években a Demján-házaspár finanszírozta az ellátását.

Az akaratos, öntörvényű fiú a kedvelt tanárainál ötös tanuló volt, akiket nem szeretett, azoknál bukdácsolt. Sokszor küldték le a falusi iskola megbecsült igazgatójához egy-egy méretes pofonért. Volt, hogy az igazgatói szoba környékén bandukolt, amikor váratlanul kilépett az igazgató és azonnal pofon vágta. „Igazgató úr, engem nem küldtek most” – panaszkodott Demján. „Nem baj, akkor, amikor legközelebb küldenek, szólj, hogy ez már megvolt”

A kis Demján szervezői és üzleti érzéke azonban már ekkor megnyilvánult. Imádta a nagy magyar történelmi hősöket, Kossuthot, Petőfit, maga is hős szeretett volna lenni. Egyszer felmerült az iskolában, hogy nincs pénz egy nagyobb méretű Petőfi-nyomat elkészíttetéséhez, ami 10 forintba került volna.

A koldusszegény Demján jelentkezett, hogy az nem lehet, bízzák csak rá, majd ő előteremti a pénzt. Nevelőszülei lefagytak, amikor bejelentette, hogy szeretne 10 forintot kérni a nyomatra. Ám a kis Demján végül szerződést kötött, mindenfélét vállalt, besegített például a háztartás tojásainak értékesítésébe és a piacon viszonylag hamar kitermelte a tojásonkénti tízfillérekből a Petőfi-nyomat árát.

Szövetkezeti világ

Demján végül kifejezetten jó tanuló lett és a Fogyasztói Szövetkezetek Országos Szövetségének (Szövosz) ösztöndíjasaként szakközépiskolába járhatott, majd 1965-ben diplomát is szerzett a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Itt ismerte meg a nyelveket már ekkor is kiválóan beszélő, később idegenvezetőként is dolgozó feleségét.

Saját szavai alapján nem volt ugyan a modern egyenrangúság apostola, de mindig szeretettel beszélt a felségéről.

„Minden nő azt szereti, ha a férje megfelelő megbecsülésnek örvend, jó egzisztenciát biztosít, de közben azért is marakodik, hogy a férj mindig legyen otthon – ez a kettő nem megy együtt” – mondta olykor nevetve Demján, aki saját elmesélése szerint elég kemény volt, ha valaki nem tudta otthon hagyni a családi problémáit. Néha meg is vált azon munkatársaitól, akinek túl nagy gondot jelentett az otthoni elvárásoknak megfelelni. Neki ez könnyen ment és mindig nagyon becsülte a feleségében, hogy nem helyezett rá „kellemetlen lelki nyomást”.

Kétkezi munka

A gyerekkori nehézségek, a sok munka, az önállóan és sikeresen elvégzett szakiskolák hatására Demján Sándor egyik legfontosabb „nünükéjévé” vált a kétkezi munka, a szakma és a „hajtás” dicsérete. Nagyon szeretett arról szónokolni, hogy a magyar oktatás nem megfelelő embereket képez, nem elég jók a szakiskolák. „Amihez értesz, és amiben jó vagy, abban igyekezz a legjobb lenni és boldog ember leszel!” – vallotta, és élete végéig szívesen köszörülte a nyelvét a hazai oktatás szerinte fals irányain.

Gyakran emlegette, hogy ha a 300 etyeki gyerekből 200 művészeti iskolába jár, akkor rengeteg lesz a frusztrált ember, hiszen százezer emberből éppen elég lenne egy művész is..

Ahogy azt is mondogatta, hogy „minek képezünk annyi pszichológust, ha a végén senkinek sem lesz munkája? Vagyis nem igaz, háromnak biztosan lesz, azoknak, akik majd a többi frusztrált pszichológus lelkét ápolhatják”. Igény szerint ugyanígy nekiment a kultúr-antropológusoknak, a tanácsadóknak, vagy a kommunikációs szakembereknek is.

Áfész

A kereskedelmi iskolák elvégzése után Demján Sándor valóban a kereskedelmi szakmában kezdett el dolgozni. Kezdetben Fejér megyei szövetkezeteknél kapott állást, és nagyon gyorsan lépdelt felfelé, dolgozott Gárdonyban, Sárszentmihályon, Tácon, megnyitotta a környék azóta is jól csengő nevű éttermeit, a Csóri Csuka Csárdát, vagy a Tác Gorsiumot.

A Kádár-rendszerben az agilis, de a rezsim paraméter-rendszerét nagyon is jól érző kereskedő egyre sikeresebb lett. Egyszerre feszegette a határokat és egyszerre volt a rendszer kedves embere. Volt, hogy előállították, mert az aktuális munkáltatója, vagyis egy helyi szövetkezete Pokol nevű műintézményéből záráskor határozottan kidobták a berúgott párttitkárt és a rendőrkapitányt.

Másnap egy járőr jött és „bezáratta” a helyet, Demján azonban őrjöngött, kinyittatta a kocsmát, sőt, még le is hordta a munkatársait: „mi az, hogy idejött a rendőr, mutatott valami hivatalos papírt?” Erre másnap már magát Demjánt is előállították tiltott ipari tevékenység címén, komoly patália kezdett kibontakozni, mert a munkatársai mentek a rendőrőrsre érte, aztán valahogy minden rendeződött, estére csak kiengedték.

Skála

1973-ban a fiatal szövetkezeti vezetőt felhívták Budapestre a szövetkezeti rendszer csúcsintézményének, a Skálának az élére. A Skála valóban nagy szám volt, nyugati mintára szervezték, Demján emlékei szerint ez az áruház jelentősen közrejátszott abban, hogy elviselhetőbb lett a legvidámabb barakk.

 

Egyszer még Kádár János is megtekintette. Demján kísérgette, és bár akkoriban még simán rá lehetett gyújtani a boltokban, de a Skálában nem, és amikor a pártfőtitkár rá akart gyújtani, Demján egy gyors mozdulattal kiütötte a kezéből a cigarettát.

Kádár nézett egy nagyot, de Demján elmagyarázta, hogy olyan a tűzjelző berendezés, hogy ha rágyújtott volna, a nyakukba kaptak volna egy nagy csomó vizet.

Újszerű volt a tűzjelző, de újszerű volt az árukínálat is, ahogy az is, hogy a bolt önkiszolgáló volt és nem eladók szolgáltak ki a pultnál.

Vár a párt!

A hetvenes-nyolcvanas éveknek is megvoltak a gazdasági sztárjai, csak ők még a pártrendszer viszonyain belül. Demján Sándor (Skála), Horváth Ede (Rába) és Burgert Róbert (Bábolna) voltak a kor sikervállalkozói, pártkongresszusokon mutogatták őket, még az is felmerült, hogy Demjánt meghívják miniszternek, vagy a központi bizottságba.

Demján élete végéig nem tagadta meg soha Kádárt, bevallottan nagyon kedvelte, sőt tisztelte, de miniszter nem akart lenni. Saját elmesélése szerint ez úgy történt, hogy Kádár elment hozzá az S-Modell üzletbe (amely az egyre nyíló butikoknak állított versenyt), hogy felkérje belkereskedelmi miniszternek. Előre le volt egyeztetve, hogy az üzletben konyak is lesz. Kádár emelte a poharát, mondta hogy ő koccintana az új miniszterére. Demján nem utasította vissza, de elkezdett szónokolni a nagy megtiszteltetésről és a verseny fontosságáról, elmagyarázta, hogy ő azt kérné, hogy legyen még egy belkereskedelmi miniszter, hogy kiderüljön, hogy melyikük a jobb. Végül nem lett miniszter.

Az MHB Bankban

A rendszerváltás előtt pár évvel megalakult a kétszintű bankrendszer és az első bankok témaportfóliókat kaptak. Az ipari portfólióval rajtoló MHB Bank élére a Pénzügyminisztérium kifejezetten nem banki, hanem üzleti háttérrel bíró szakembert keresett. Ez lett Demján, aki 1986 és 1990 között volt a Magyar Hitelbank elnöke.

Sokan vitték oda a pénzüket, mert volt bizalmuk az új bank és az ismert üzletember iránt, de Demján valójában soha nem lett bankár. Erre maga is így emlékezett: „én az MHB élén is egyszerű kereskedő maradtam, csak ott éppen pénzzel kereskedtem” – mondta egyszer.

De azért valójában mindig is büszke volt az általa finanszírozott, vagy megmentett nagy magyar cégek jó ipari teljesítményére, az Ikarusra, a Videotonra, vagy a jobb mezőgazdasági cégekre.

Ráadásul Demján még egy fontos barátságot szerzett az MHB-ban, a titkárát ugyanis úgy hívták, hogy Csányi Sándor. A törekvő fiatalember pár évvel később már fontos üzlettársa lett a befektetéseiben.

Suli Sorossal

Demján Sándor maga őskonzervatív volt, nem értett a technológiához, soha nem használt számítógépet, mindent tudó titkárnőkkel vetette körül magát. Ám még a rendszerváltás előtt, barátjával, Soros Györggyel elsőként nyitott Budapesten menedzserképzőt. Nagy túljelentkezés volt, sokat cikkezett róla a sajtó, akkor még nagy szó volt, hogy azonnal számítógépeken tanulhattak a diákok.

Kádárt ugyanakkor idegesítette az intézmény, valójában a menedzser kifejezést sem értette, mondta is egyszer Demjánnak: „az én időmben az üzletekben az volt a fontos, hogy a kereskedők tanuljanak meg szépen köszönni, az volt a dolguk, nem a számítógép”.

A sajtóval nem volt különösebben jó kapcsolata, legtöbbször inkább monológokat folytatott, kinyilatkoztatott, pedig a rendszerváltás előtti időszakban még vállalkozóként is belekóstolt a médiába, a kor legsikeresebb lappiaci termékeit, a Reform heti és a Mai Nap elnevezésű napilapot is működtette.

Így lett milliárdos

Aztán eljött a rendszerváltás, Demján összeállt Mark Palmer amerikai nagykövettel, Peter Munk és Andrew Sarlós üzletemberekkel, létrehozták a Közép-Európai Fejlesztési Társaságot (CEDC), de a sok erős egyéniség nem sokáig bírta együtt.

A többiek inkább a német újraegyesítésnél láttak üzleti lehetőségeket, Demján pedig Oroszországban. Jól döntött, így lett milliárdos.

A tatárföldi Naberezsnije Cserniben működött a Kamaz teherautógyár. Az 1976-ban alapított orosz cég termékeire hatalmas túlkereslet volt Oroszországban, csak nagyon hosszú, már-már reménytelen előjegyzéssel lehetett géphez jutni.

A 25 ezer rubeles ár helyett a másodpiacon 125 ezer rubelt ért egy teherautó. A társaság rengeteg embert alkalmazott, viszont gigantikus adósságai is voltak.

Demjánék beszálltak, bevezették a moszkvai tőzsdére a céget. A részvényjegyzésnél azt ígérték, hogy aki lejegyez 125 ezer rubelnyi papírt az a következő öt évben mindig kap egy-egy teherautót. Demján úgy egyezett meg, hogy ő nem vesz fel fizetést, de a tőzsdei megjelenés és az adósság-visszafizetés után megmaradt pozitív tőke egyhuszada lesz a sikerdíja. 70 millió dollárt keresett, forintban egycsapásra milliárdos lett.

A Kamaz igazán nagy siker volt, sok-sok személyes emlékkel, amit mindig szívesen emlegetett az üzletember. Például azt, hogy még évekkel később is mindig eljöttek Demján születésnapjára is a tatár barátok, Vagy azt, hogy Demján irodájában mindvégig ott díszelgett egy Párizs-Dakar trófea. A Kamaz ugyanis hétszer győzedelmeskedett a versenyen teherautó kategóriában, az egyiket elküldték a hálás utódok a cég megmentőjének.

Bár az alku tiszta volt, de Demján maga is soknak érezte a nyereségét, igyekezett visszaadni, 2000 lakást építtetett a dolgozóknak. Felesége is kint volt vele, egy amerikai alapítványi program keretein belül demokráciát tanított.

Olyan népszerű volt, hogy Demján elmesélése szerint ő hiába mentette meg a környék nagy foglalkoztatóját, igazán a feleségét övezte elismerés. Ő volt a környéken a neves Gaszpagyina Demjanova, maga Demján Sándor sokszor csak a népszerű asszony kísérője lehetett.

Az utolsó évtizedek

Legújabbkori aktivitásai már jól ismertek. A hazai ingatlanboom idején a TriGránit márkanév alatt véghezvitt hazai és regionális nagy ingatlanfejlesztései közül kiemelkedik a Pólus, a West End, a Nemzeti Színház, a Mű-Pa, vagy a Bank Center.

Mindezeket alapvetően Csányi Sándorral valósította meg, miközben a bankpiacon egy versenytársat is gründolt, a mai Gránit Bankot. A szövetkezeti szektorban is mindig hitt, elnöke volt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ).

 

Amikor a Fidesz némileg átalakította a szövetkezeti szektort, Demján felháborodott leveleket írt, de nem fogadták, partvonalra került, teljesen elfogyott körülötte a levegő.

 

Aztán ugyan visszatalált a politikai elithez, de élete végén nagy csalódásként élte meg, hogy amikor vége lett az általa mindvégig erősen kritizált Spéder-befolyásnak a szövetkezeti szektorban, akkor sem ő, vagy az általa támogatott „régiek” térhettek vissza.

Márpedig a kudarcot nagyon nem szerette. Mondogatta ugyan, hogy nála hibázni lehet, csak alibizni nem, de azért jobb volt nem hibázni. Egy-két látványos kudarca, az Ikarus, vagy a Malév megmentésének a kísérlete, az ingatlanválság idején az Arcadom építőipari cég ellehetetlenülése, illetve egy elképesztően elrontott orosz lottóüzlet mellett az igazán nagy kudarcok már elkerülték.

Kapcsolatai

Demján élete során sok nemzetközi nagysággal került kapcsolatba. Jó barátja volt az általa kiemelkedően okosnak tartott Henry Kissinger külpolitikus, több Nobel-díjassal és amerikai elnökkel is találkozott, többször járt a Fehér Házban.

Jó barátjának tartotta Li Kuan-Ju-t, Szingapúr alapítóját, aki mindvégig lenyűgözte. Őt tartotta a legnagyobb államférfinak. Megismerkedésük története banális volt, Tajvanra utazott, amikor egy menetrendszerinti járat business osztályán megismerkedtek, később az államférfi többször járt Demjánnál, aki elfogadta a szigorú államfő olykor véres módszereit, „nem kell köpni, nem kell szemetelni, nem kell autókat rongálni – ez ilyen egyszerű” - mondogatta.

Jó barátja volt Soros György, akivel sokat vitatkozott. Utóbbi a demokrácia elkötelezett hittérítője volt, Demján viszont azt vallotta, hogy amíg egy országban nincsenek többségben a „polgárok”, addig mindez csak illúzió.

Életműve

Üzleti sikerei mellett nagyon büszke volt arra, ha visszaadhatott. Vagyis elsősorban, a 2003-ban alapított Prima Primissima díjra, amelynek támogatásába több barátját is bevonta.

 

Korábban sokat focizott (kapus volt), és élete végéig megmaradtak a játékszenvedélye. Szeretett sakkozni, pókerezni. Élete végén versenyzett is, sokat járt magángéppel Las Vegasba, Makaóba. A pókerről tartotta, hogy az a jó benne, hogy megtanít a kockázatokra.

Demján már az „átkosban” is vagyonokat nyert kártyán, állítólag egyszer egy városi párttitkártól a kétévi fizetését elnyerte 21-ezéssel, utóbbi tisztességes ember volt, csak annyit kért, hogy kapjon egy kis haladékot, de havi ütemezéssel megoldotta a tetemes adósság rendezését.

Szerette a hatalmat

 

Demján, ha kellett karakán volt, hatékony, vagányul igénytelen. Nem hajbókolt, nem volt kínos, de mégis minden rendszerben jól megtalálta a hangot a vezetőkkel,

 

Kádárt kimondottan kedvelte, de nagyon becsülte Németh Miklós kormányát és az első Orbán-kormányt is. Büszke volt arra, hogy alapvetően a többiekkel is jó viszonya volt. „Antall Józseffel is jóban voltam, őt elég kevesen tegezték, én igen” - emlékezett egyszer egy félmosollyal.

 

A „főnök” autoriter vezető volt. Amikor bejött a szobába, vagy csak nézett egyet valakire, akkor sűrűbb lett, megváltozott a levegő. Ugyanakkor a szűkebb környezete rajongott érte, egyenes emberi tulajdonságai mellett azért is, mert alapvetően nagyon jó szándékú volt, a szűkebb környezetével mindenképpen, például, akikre nagyon számított, vagy akik pénzt kerestek neki, azokat elképesztő módon megfizette.

forrás: index







0
0
0

hírek innen, onnan

„Mindenki megérdemel egy nagyszerű kapcsolatot. Ha a tiéd nem az, jobbat érdemelsz”

Egy tapasztalt párkapcsolati kutató szerint a legfontosabb lépés a felelősségvállalás és annak felismerése, hogy jogunk van a boldogsághoz.

Önállósította magát a Gemini, az AI feltörte három cég biztonsági rendszerét is

A Google megerősítette, hogy mesterséges intelligenciája, a Gemini bizonyos fokig önállósította magát, és három valódi céget is...

Motorossal ütközött egy személyautó Gyálon

A balesetnek négy sérültje van.

Szabó Andrea: Az elmúlt két évben a társadalom rájött a saját erejére, hogy alulról is tudunk valamit elérni

A szociológus szerint a magyar társadalom 2024-ben kilépett a passzivitásból, és aktívan alakítja a politikát. A változás kulcsát a...

Nyilvánosan kifakadt az NB I-es légiós a klubja ellen, méltatlan bánásmódról beszélt: "Gyakorlatilag magamra maradtam"

Artem Favorov hat hónapja nem lépett pályára. A Puskás Akadémia ukrán középpályása elmondta, mi történt vele, és arról is beszélt,...

Áll a bál: magyarázza a tiszás képviselő, miért szavazott párttársa helyett

Akkorára dagadt az ügy, hogy Schummer Orsolya is kénytelen volt megszólalni. A kormánypárti képviselő ugyanakkor nem érti, miért...

Rendkívüli vihar fenyegeti az USA északkeleti részét

Hatalmas vihar fenyegeti az Egyesült Államok északkeleti részét, emiatt koncertsorozatokat és fesztiválokat is lemondtak.

Ne dobd rögtön a kukába az üres konzervdobozt! Ötletes dekor készülhet belőle

Nem kell hozzá különleges kézügyesség vagy drága kiegészítő, hogy valami igazán mutatósat alkoss.

Füge teleltetése: mikor kell védeni a fiatal növényeket?

A füge mediterrán eredetű, ezért a magyar teleken a fiatal fák különösen fagyérzékenyek. Megmutatjuk, mikor szükséges védelmet...

Mohatolvajt fogtak a rakamazi rendőrök

A 27 éves nyírbogdányi férfi furgonjában 37 nagy, egyenként 80 literes zsákban szállította a Háromhutáról származó növényzetet....

Első villanyautójának lendületével dobta el korábbi terveit a Bentley

Attól, hogy a Torcal ajtaja kinyílt, nem záródott be egy másik.

Kolosszális sportteljesítmény: Kiss Norbert nyolcadjára is leigázta a kamion-Eb mezőnyét

Még hét verseny van hátra az idei szezonból, de Kiss Norbert pontot tett a bajnokság végére: nyolcadik alkalommal ért fel Európa...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0