Elismerés a tűzoltók mindennapi helytállásáért
A vonulás közben balesetet szenvedett tűzoltókat fogadta a város polgármestere
Egy tűzesthez történő vonulás közben borult fel és gyulladt ki a székesfehérvári parancsnokság egyik tűzoltóautója. Hatan utaztak a járműben, közülük négyen megsérültek, két társuk pedig mentette őket. Állapotukról személyes találkozó keretében tájékozódott dr. Cser-Palkovics András.
A polgármester és a városi parancsnok köszöntet mondott a tűzoltók mindennapi helytállásáért és példaértékűnek nevezte azt az emberi és szakmai tartást, amivel az érintettek végigélték a baleset óta eltelt másfél hónapot.
Szeptember 30-án Lovasberény és Vereb között szenvedett balesetet - borult fel és gyulladt ki - a székesfehérvári „C” csoportos tűzoltók szerkocsija. A sofőr, a szolgálatparancsnok és az egyik beosztott tűzoltó súlyosan, egy másik beosztott tűzoltó könnyebben sérült. A járműben hatan utaztak, két épségben maradt társuk segített kimenteni a sérülteket.
A baleset napján még a kórházban felkereste a baleset érintettjeit dr. Cser-Palkovics András. A város polgármester azóta is figyelemmel kíséri a tűzoltók gyógyulását és Molnár Erik tűzoltóparancsnokkal közösen kedden személyesen is találkozott a hat tűzoltóval.
„Mindannyian csodáljuk helytállásukat és félelemmel vegyes csodálattal nézzük napról-napra küzdelmeiket a természet erőivel. Legyen az tűzeset, természeti katasztrófa elhárítása, vagy éppen egy műszaki mentés, ahol nemcsak a járműveket, de a sérülteket is mentik járműveikből.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András. A város polgármestere a büszkeség mellett a tűzoltók mindennapjairól is beszélt. Mint mondta, a város önkormányzata megteszi a tőle telhetőt a szakmai munka hátterének biztosításához. „Amikor az önkormányzatok kapták feladatul a szükséges pénzek biztosítását az elmaradt túlóradíjak kifizetéséhez – felvállaltuk. Amikor láttuk, hogy a laktanya felújítása már nem odázható tovább, akkor biztosította a város a pályázati önrészt. És amikor kiderült, hogy a német tűzoltók által adományozott tűzoltóautó használatba vételének költségei vannak, ahhoz is támogatást nyújtott az önkormányzat a közelmúltban.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András.
A tűzoltók és a város polgármestere megragadták az alkalmat és a sajtón keresztül figyelemfelhívással fordultak a lakosság felé. Arra kérik az embereket: segítsék a tűzoltók munkáját azzal, hogy körültekintően közlekednek és elengedik a megkülönböztető jelzést adó járműveket, illetve megállnak a balesetet szenvedett autóstársaik mellett és segítséget hívnak számukra.
A városházi találkozón a tűzoltók beszámoltak a baleset óta eltelt időszakról. A könnyebben sérült három szakember már felvette a munkát, a járművet vezető, súlyosan sérült sofőr pedig már bejár kollégáihoz, de még otthon lábadozik. Az elmúlt másfél hónapban nagyon sokan megkeresték őket és érdeklődtek állapotukról, sokan támogatták is a sérült tűzoltókat. Legutóbb a győri kollégák jártak a fehérvári laktanyában és hozták el az általuk gyűjtött adományokat. Székesfehérvár polgármestere is apró ajándékot adott át a hat fehérvári tűzoltónak és parancsnokuknak.
Önkormányzati Kommunikációs Központ

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- Országosan ellenőrzi a vízelvezető árkok állapotát a katasztrófavédelem
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

