Ezt olvasta már?


Elküldték a pécsi edzőt, Márton Gábort a Mol Fehérvár FC-től

A labdarúgó NB I.-ben szereplő Mol Fehérvár FC bejelentette, hogy szerződést bontott Márton Gábor vezetőedzővel. Mártonnal együtt Takács Lajos pályaedző és Victor Moore erőnléti edző is távozik.

Távozott az OTP Bank Ligában harmadik helyen álló MOL Fehérvár FC vezetőedzői posztjáról Márton Gábor, a Vidi közös megegyezéssel bontotta fel az edző szerződését.

A székesfehérvári klub honlapján olvasható szerdai közlemény szerint a szakemberrel közös megegyezéssel szerződést bontottak, segítői, Takács Lajos pályaedző és Victor Moore erőnléti edző szintén távoznak az egyesülettől. A Fehérvár FC emlékeztetett rá, hogy Márton Gábor tavaly júliusban vette át a csapat irányítását, és 28 tétmérkőzésen 13 győzelem, 8 döntetlen, 7 vereség volt a mérlege.

A közlemény szerint a szombaton sorra kerülő, Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésre Szalai Tamás pályaedző készíti fel a fehérvári együttest, és ő ül majd a kispadon is. A Fehérvár FC 21 forduló után 9 győzelemmel, valamint 6-6 döntetlennel és vereséggel harmadik a bajnoki tabellán, a hátránya 17 pont a címvédő és listavezető Ferencvárossal szemben.

 

pnl







0
0
0

hírek innen, onnan

Sziget: Ezt gondolja Korda György és Balázs Klári a visszatérésükről

Nulladik nappal indul a Sziget Fesztivál 2026-ban.

Fideszes képviselők vurstlijára mentek el tízmilliók az NKA eltitkolt keretéből

A pályázók egy részét maga a minisztérium kereste meg, és kérte fel igénylés benyújtására.

Az NKA 17 millió forintos támogatást adott a Bajnokok Ligája himnuszának népzenei előadására

Az Ibrányban működő Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület egyben egy Guinness-rekordkísérlet megvalósítására is kapta a...

RMDSZ-es politikus működtette az erdélyi Megafont: Portik Vilmos most visszavonulót fújna a Transzilvánnál

Több száz hirdetést futtatott egy év alatt a Transzilván, amely a Fidesz egyik erdélyi kommunikációs csatornája volt. A projekt mögött...

Május elsejei boltzár: rengeteg üzletlánc kapott kivételt, egytől egyig nyitva lehetnek a munka ünnepén

Fordulat a szlovák kereskedelemben: május 1. továbbra is ünnep, de a boltzár kikerült a szabályok közül.

A negyedszázadnyi mese ünnepe

A Rumini kötetek is kerek születésnapot ünnepelnek.

Filléres szolgáltatás jön a WhatsAppba, minden adatát eltárolhatja vele

A WhatsApp a jövőben a saját szervereit is felkínálja majd a felhasználóknak a csevegések és adatok tárolására.

Helytelenítette Debrecen polgármestere a Fidesz háborús riogatását

Politikai aktivisták kérdezték fel a debreceni városvezetést az országgyűlési választás utáni első közgyűlésen.

A cseh jegybank nem siet kamatot emelni az iráni háború dacára

A cseh jegybank vezetése egyelőre nem tervez azonnali kamatemelést, annak ellenére, hogy a közel-keleti háború nyomán megugró olajárak...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0