Ezt olvasta már?


Elrontották: Magyarország nem kapja meg a Norvég Alap 77 milliárdját

2020 decemberében született megállapodás arról, hogy a Norvég Alap pénzeit egy kormánytól független szervezetnek kell kiosztania Magyarországon és hét hónap van rá, hogy megtalálják, melyik legyen ez a szervezet.

Aztán elérkezett ez a határidő, mégsem született döntés. A norvég külügyminiszter akkor arról írt, hogy a donorországok mind a 15 érintett tagországban elvárják, hogy a civil támogatások lebonyolítója a kormánytól és az államtól független legyen. Ezt az elvárást Magyarország elfogadta, mégsem fogadta el a legjobbnak ítélt pályázatot. Ezeket a pályamunkákat a brüsszeli iroda értékeli, és a többi ország mind el is fogadta ezt az értékelést, csak mi nem.

 

„[H]a a kormány nem tudja elfogadni azokat az alapelveket, amelyekben a tizennégy másik kedvezményezett országgal egyetértünk, akkor meg kell húznunk a határt” - mondta akkor Ine Eriksen Søreide a Politiconak.

 

A Népszava mai cikke szerint ezt a határt most világosan meghúzták. A lap szerint a norvég külügy mai válaszával kiderült, hogy az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett. Ugyanakkor a norvég kormány a múlt héten jelezte, hogy keresik a megoldást arra, hogy valamilyen formában mégis támogassák a magyar civil szervezeteket, mert szerintük nagy szükségük van a magyaroknak erre a pénzre.

444.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor édesapjának nem volt engedélye, milliós büntetés jár

Az RTL kapott hivatalos információkat a korábbi miniszterelnök édesapjához tartozó birtok ügyében.

Szexuális kompatibilitás: Ebből derül ki, hogy valóban összeilletek-e az ágyban

Az ismerkedés heteiben a vonzalom felülír mindent, a testi kémia magától értetődőnek tűnik, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez...

Ezt teszi a lábaddal a nyár kedvenc papucsa – a járásod is megváltozhat

A vietnámi papucs, vagyis a flip-flop sokak szerint nem tesz jót a lábnak. Ez önmagában nem igaz, de tény, hogy a papucsban egészen más a...

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Londonban elindulnak az önvezető taxik, de még sofőr is lesz

Fotó: Wayve Az Uber taxis szolgáltatás és a Wayve szoftvercég engedélyt kapott arra, hogy önvezető autókban szállítsanak embereket...

Itt a magyarázat a napelemesek egyik nyári gondjára

A napelemek nyáron „járnak csúcsra”, ám az extrém forróság már csökkent a kapacitáson – az is látszik, mennyit.

Folytatódik a kánikula: ebben az országrészben lesz a legmelegebb

Helyenként lehet számítani záporra, zivatarra is.

100 milliárdos csalás gyanúja a Gondosóránál, a miniszter kirúgta a cégvezetőket

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter az Országgyűlésben jelentette be a feljelentést és a személyi döntéseket. A tárca...

Szabálytalanul, adószám nélkül adott el ingatlanokat, 235 millióra büntették

Továbbá lefoglaltak 11 ingatlant, két gépjárművet, és zárolták a bankszámláját is.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

Új állása lesz Orbán Viktornak?

Panyi Szabolcs szerint Orbán kicsekkol Magyarországról, az ENSZ-nél és a FIFA-nál keres új munkát.

0