Elstartolt a Vissza a jövőbe! program
Büntetett előéletűeknek biztosítanak újrakezdési lehetőséget
Megtartották a Vissza a jövőbe! Pártfogoltak társadalmi integrációját segítő program Fejér megyében című projekt nyitórendezvényét a Fehérvári Civil Központban.
A SZITI Szociális Egyesület projektje konzorciumi partnerek – többek között Székesfehérvár Önkormányzata – közreműködésével valósul meg. Célja, hogy segítse a büntetett előéletű, jelenleg pártfogó felügyelet alatt álló személyek integrációját.
A SZITI Szociális Egyesület „Vissza a jövőbe! Pártfogoltak társadalmi integrációját segítő program Fejér megyében" című TAMOP – 5.6.1.A-11/4. kódjelű pályázatát a bíráló bizottság támogatásra érdemesnek javasolta és támogatásban részesítette. A program egyik konzorciumi partnere Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A pályázati projekt célja a már büntetett, jelenleg pártfogó felügyelet alatt álló személyek társadalmi és munkaerő piaci integrációjának elősegítése és ez által a bűnismétlés veszélyének csökkentése Fejér megyében. A program során komplex szolgáltatással erősítjük a célcsoport képzettségét, munkára szocializáltságát, a bűnelkövetők, illetve peremre szorultak és a társadalom közötti ellenséges attitűdöt mérsékeljük, a büntetett személyek öntudatosságát valamint érdekérvényesítési képességét, jogismeretei és felelősségvállalásukat fokozzuk.
A pályázat szoros időbeli ütemezés mellett zajlik 18 hónapon keresztül 2012. január 1-i indítással. A 18 hónap alatt komplex szolgáltatással erősítjük a célcsoport képességét, munkára szocializáltságát, a bűnelkövetők illetve peremre szorultak és a társadalom közötti ellenséges attitűdöt mérsékeljük, a büntetett személyek öntudatosságát valamint érdekérvényesítési képességét, jogismereti és felelősségvállalásukat fokozzuk.
A projekt konzorciumi formában valósul meg, a pályázó konzorcium tagjai:
• SZITI Szociális Egyesület - a konzorcium vezetője
• Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvány
Együttműködő partnerek:
• Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata
• Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
• Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
Az együttműködő partnerek tervezett feladatai:
• Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata – A program egyik legfontosabb feladata a pártfogó felügyelők munkája, az Igazságügyi Szolgálat munkatársai, hiszen a célcsoport kiválasztásában kiemelt feladatot kapnak.
• Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata – elsősorban Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szociális Irodája érintett az együttműködésben. Mivel a célcsoport nagy részével ők is, mint kliens találkozhatnak munkájukból eredően, fontosnak tartjuk a közös munkát. Tervezzük mélyebben megismertetni az hivatalos ügymenetek fontosságát és azokat a lehetőségeket feltárni, melyek elősegítik a pártfogó felügyelet alatt állók önálló életvezetésének kialakítását, fenntartását.
A projektindító fórumon dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a Fehérvári Civil Központban összegyűlt szakembereket. Elmondta: a város tulajdonában álló épület a civil szervezeteknek ad otthont, hogy rendezvényeket szervezzenek és így nyissanak a társadalom felé. A Vissza a jövőbe program azt a célt szolgálja, hogy tegyenek a pártfogoltak érdekében és közben segítsék a pártfogókat is. A polgármester szavai szerint a projekt megvalósulásához nem elég beszélni, hanem tényleges cselekvésre, egymás iránti bizalomra és őszinteségre van szükség. Dr. Cser-Palkovics András sok sikert kívánt a szakembereknek a közös munkához.
Önkormányzati Kommunikációs Központ
hírek innen, onnan
5 trendi darab, amit érdemes inkább másodkézből beszerezned
Különlegesebb és minőségibb termékeket lelhetsz, ha nem a boltok polcain keresed ezeket a darabokat.
8 meglepő érdekesség Marilyn Monroe szépségrutinjáról
Marilyn Monroe szépségrutinja jóval különlegesebb volt, mint azt a legtöbben gondolnák. A Chanel No. 5-tól a vazelines ragyogásig rengeteg...
Óriási a várakozás a Netflixen – Millie Bobby Brown visszatérhet a toplisták élére
Az Enola Holmes 3 esélyt adhat Millie Bobby Brownnak, hogy visszakerüljön a Netflix toplistájára.
Kijev szerint közel van Zelenszkij és Magyar Péter találkozója
A találkozó napirendje az ukránok szerint egyértelmű: a kétoldalú kapcsolatok normalizálása.
Éjszaka nem ajánlott teljesen lehúzni a redőnyöket: jó, ha hagyunk néhány centiméternyi rést, bár van egy alternatíva is
Bár sokan esküsznek a tökéletesen sötét hálószobára, a legfrissebb alváskutatási adatok szerint a redőnyök teljes leengedése...
Ezek Európa legcsodásabb könyvesboltjai: leesik az állad mindegyiktől
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely...
Rendkívüli hadgyakorlatot indított az Egyesült Államok: a legmodernebb hadihajóval üzentek a karibi szigetországnak
Az Egyesült Államok Déli Parancsnoksága (Southcom) nagyszabású, összehangolt hadgyakorlatot hajtott végre Kuba térségében. A műveletek...
Elképesztő helyen végzett a magyar főváros az uniós jóléti toplistán
Melyek Európa leggazdagabb régiói? És hogyan lehetséges, hogy egyes fővárosi térségek már a nyugat-európai gazdasági központokkal...
A Hortobágyról a sztyeppére: újra szabadon élnek a Przewalski-vadlovak Kazahsztánban
Sikeresen alkalmazkodtak az új élőhelyükhöz.
Egy újabb komoly egészségügyi kihívás Magyarországon: égető szükség lenne alkoholstratégiára
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter alapos és átfogó diagnózist adott május közepi expozéjában a magyar egészségügy helyzetéről....
Jeszenszky Géza: A mostaninál is határozottabb ukránbarát politikára van szükség
Az Antall-kormány külügyminisztere szerint a kezdet biztató, de a tartós sikerhez Ukrajna támogatásában és a külügyi apparátus...
Tarjányi Péter: Ősszel súlyos válság jöhet, senki sem érdekelt a békében
Minden felülír a geopolitikai érdek, és ez egyre nagyobb veszélyt jelent.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


