Ezt olvasta már?


Emlékművet avatnak az 1952-es helsinki olimpia érmeseinek emlékére Székesfehérváron

Emlékművet avatnak jövő héten az 1952-es helsinki olimpia érmeseinek emlékére Székesfehérváron.

A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az emlékmű felállításának fővédnöke, Kásler Miklós miniszterelnöki biztos arról beszélt: a magyar olimpiai szerepléseket jelentősen befolyásolta, hogy "a Trianon után halálra ítélt ország az életképességét igyekezett megmutatni". Hozzátette: a magyar tehetség megmutatkozott a sportban is, a hazaszeretet vitte előre a sportolókat.

Mint mondta, a nyári olimpiák közül kétségtelenül kiemelkedik Helsinki az érmek száma miatt, amelynek Melocco Miklós szobrászművész alkotásával méltó emléket állítanak.

Kű Lajos volt válogatott labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, ötletgazda felidézte, hogy két évvel ezelőtt született meg a gondolat, amikor az Aranycsapat-év kapcsán meghívták Helsinkibe, ahol 1952-ben a magyar küldöttség 16 aranyat, 10 ezüstöt és 16 bronzot nyert. Nemzeti zarándokhely felállítását szerette volna elérni Finnország fővárosában, de nem járt sikerrel, mint ahogy Budapest esetében sem, viszont Székesfehérvár "tárt karokkal" fogadta az elképzelést, így a 70 éves "dicsőséges nyári olimpia" emlékművét az Olimpiai Parkban jövő kedden leplezik le.

Megjegyezte, hogy az 52-es hősök közül három érmes él még: Keleti Ágnes tornász, Benedek Gábor öttusázó és Gyenge Valéria úszó.

Kű Lajos jelezte: szeretné elérni, hogy mostantól az olimpiák előtti eskütétel az emlékműnél legyen.

Melocco Miklós szobrászművész, az emlékmű alkotója közölte, hogy egy könyvet és egy könyvespolcot formált meg, amely több helyen nyitva van, lapjain az összes érmes neve olvasható lesz.

A szervezők elmondták, hogy az átadóra Tolcsvay Béla énekmondó egy dalt, Döbrentei Kornél költő pedig egy verset írt. A kezdeményezést mindvégig támogató Ismerős Arcok zenekar is bekapcsolódik a jövő heti ünnepségbe.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szükségállapot Kolumbiában: már 111 ember halt meg a földrengésben

Szükségállapot Kolumbiában, 111 ember halt meg a földrengésben.

Kiderült az igazság a szobanövényekről - Valóban kiválthatjuk a szellőztetést a nyári hőhullám idején?

A legenda szerint tisztítják a lakás levegőjét és oxigénnel látnak el minket a szobanövények.

A román és a lengyel gazdaság tartósan és meredeken elhúzott a magyar mellett

Pedig 2014 és 2019 között Magyarország még a régió harmadik leggyorsabban növekvő gazdasága volt a GKI elemzése szerint.

Titkos orosz műveletre csaptak le Stockholmban - orosz pp

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.

Súlyos biztonsági incidenst okozott két mesterséges intelligencia-ügynök

Az OpenAI és az Anthropic MI-modelljei jogosulatlan hozzáférést próbáltak szerezni biztonsági rendszerekhez egy kiberbiztonsági teszt során.

Súlyos krízis közeleg a magyar családokban: erre a rejtett teherre szinte senki sincs felkészülve

A boltok, a bankok és egy pszichológiai központ is elárulta, mire számíthatnak a családok a tanévkezdés előtt.

Lehet, hogy Paks kiesését is olcsóbban megússzuk?

Magyar Péter kormánya egyelőre ügyesen spórolt, a hétfőn ismertté vált júliusi költségvetési többlet kifejezetten impresszív lett....

Óriási szakadék a magyar nyugdíjak között: ennyien kapnak havi 700 ezer forintnál többet

A legfrissebb adatok szerint miközben Magyarországon több mint 23 ezer nyugdíjas havi járandósága meghaladja a 700 ezer forintot, míg...

51 milliárd forintos fejlesztési programot jelentett be a miniszter

A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség...

45 év felett ezért mozog nehezebben a csípőd: nem csak kopás lehet, így tehetsz ellene

Nem minden esetben az ízületi gyulladás vagy a porckopás az oka, ha egyre nehézkesebb a csípő mozgása. A megfelelő torna sokat segíthet.

Külön-külön, de mindketten luxusban: így nyaraltak a Gáspár lányok – videó

Gáspár Virág egy máltai luxusszigetről, a nővére, Evelin pedig Mallorcáról jelentkezett be nemrégiben a közösségi oldalán....

Így próbálták megzavarni Magyar Pétert a parlamentben – videón a jelenet

Magyar Péter felszólalásával kezdődött a rendkívüli parlamenti ülés, amelynek során több alkalommal is olyan jelenetek alakultak ki az...

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

Nagyjából 65 méterre a kaputól rárúgta, óriási gól lett belőle

Dijan Vukojevic megrúgta az elmúlt időszak legnagyobb gólját.

Szoboszlaiék edzője kifakadt: Ilyen többet nem fordulhat elő a Liverpoollal

A gárda nem engedheti meg magának azt, amit a Leeds és a Monaco ellen bemutatott.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

0