Ezt olvasta már?


Emlékvitrint avattak az egykori székesfehérvári rendőrfőkapitány tiszteletére

A Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közös közleménye.

Kaáli Nagy Marcell, Székesfehérvár egykori rendőrfőkapitányának kitüntetéseit, becses relikviáit, az 1938-as Szent István Jubileumi Év dokumentumait is őrzi az az emlékvitrin, amelyet csütörtökön mutattak be ünnepélyes keretek között a Városi Rendőrkapitányságon. Az eseményen a város egykori főkapitányáról Kovács Zsolt r.ezredes rendőrkapitány és Simon László, az emléktárgyak felajánlója emlékezett.

Székesfehérvár XX. századi ismételt felemelkedésének emblematikus időszaka volt az 1938-as országgyűlést közvetlenül megelőző és az azt követő időszak.

A nagy idők nagy formátumú vezetőket kívántak, ezek egyike volt Kaáli Nagy Marcell, akit éppen az emlékév várható eseményei miatt vezényeltek városunkba, és aki aztán elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy minden a legnagyobb rendben, az ügy fontosságához méltóan zajlódhatott le.

Az 1938-as Szent István Jubielumi Év eseményei kiemelt feladatot róttak a rendészeti szervek állományára. Az év elejétől megkezdődött a rendezvénysorozat biztosítására történő felkészülés és országosan is egyedülálló módon elkészült az éves biztosítási feladatterv. Az év elején világossá vált a városvezetés és a belügyminiszter számára is, hogy az emlékév tervezett rendezvényei számára, továbbá a közrend és közbiztonság fenntartására csupán a rendőri erők nem elégségesek, határozott és jól szervező, gyakorlott rendőri vezetőre és vezetésre is szüksége van úgy a városnak, mint az országnak.

Ennek érdekében Kaáli Nagy Marcell egri rendőrkapitányt 1938. január 1-jai hatállyal a belügyminiszter a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vezetésével bízta meg. Az 1938. évi ünnepségek biztosítása kiemelt szintű, a rendőri és a csendőri állomány felkészítése, szolgálatellátása példaértékű volt, a tömegek mozgatása megfelelően sikerült, rendkívüli esemény nem történt. Az újonnan felállított közlekedési szolgálat eredményesen mutatkozott be a közlekedés, a forgalomszervezés, a járművek mozgatása és parkoltatása terén is. A jubileumi év székesfehérvári rendezvényeknek rendőri biztosításáért a kormányzó kitüntetésben részesítette Kaáli Nagy Marcell rendőrfőtanácsost.

Bár mindezt akkor kitüntetésekkel, címekkel el is ismerték, neve lassan a múltba szürkült, de hogy ez ne maradjon így, abban egy Abán élő fehérvári lokálpatriótának, Simon Lászlónak volt a legnagyobb szerepe. A főkapitány nevét és érdemeit a különféle megemlékezéseken – például a Ciszterci altemplomban évente tartottakon – visszahozta a köztudatba, örökösétől, Kaáli Nagy Lydiától pedig becses relikviákhoz, képekhez, dokumentumokhoz, kitüntetésekhez jutott. Ezeket ajánlotta fel azután Székesfehérvár jelenkori rendőrségi vezetőinek ahhoz, hogy a volt főkapitány tiszteletére épületükben emlékvitrint rendezhessenek be. Mint mondta, Kaáli Nagy Marcell így a jövőben is példa lehet mindenkinek arra, hogyan lehet, hogyan kell egy vállalt feladatot tisztességgel, a lehető legjobban elvégezni. Mostanra az emlékvitrin elkészült, így a híres előd ma élő, távoli rokonai is megnyugvással vehetik tudomásul, hogy családjuk volt tagjának neve és tettei fennmaradnak.

 

Feol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt

Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0