Ezt olvasta már?


Érdemes az igazgatási szünet előtt elintézni az ügyeket a kormányablakokban

Országszerte hatvan kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda a december 22. és január 6. között elrendelt igazgatási szünet ideje alatt is nyitva tart - tájékoztatta a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva lesz, de a halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok.

A Miniszterelnökség arra kér mindenkit, hogy aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el. A szünet alatt csak a legsürgősebb esetekben keressék fel az ügyfelek a nyitva tartó kormányablakokat - írták.

Emlékeztettek: az orosz-ukrán háború és az "elhibázott brüsszeli szankciók" okozta energiaár-emelkedés miatt az állami szerveknél is a gázfelhasználás csökkentése vált szükségessé, ezért december 22. és január 6. között igazgatási szünetet rendelt el a kormány. A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitvatartása országosan egységes lesz: december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak és okmányiroda zárva tart. Fontos, hogy az elkészült okmányok kézbesítését december 12-étől már csak olyan kormányablakokba lehet kérni, amelyek az igazgatási szünetben is nyitva lesznek. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu oldalon lehet tájékozódni - tudatta a tárca.

Az egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatok közül a legtöbb zárva lesz az igazgatási szünet teljes ideje alatt - írták, hozzátéve: hogy a földhivatalokban még január 9-én is szünetel a ügyfélfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket.

A folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat a kormányhivatalok az igazgatási szünet idején is elvégzik, többek között a népegészségügy, az áldozatsegítés, a munkavédelem, az állategészségügy és élelmiszerbiztonság, a fogyasztóvédelem területén, illetve a Családvédelmi Szolgálatok is ellátják feladataikat. A budapesti és Pest megyei műszaki vizsgaállomások korlátozott nyitvatartással működnek, az ország többi vizsgaállomása zárva tart - ismertették.

Mivel az igazgatási szünetben is elérhető hivatalok nyitvatartása és helyszíne is eltérhet a megszokottól, mindenképp javasolt ügyintézés előtt az adott megyei kormányhivatal honlapján (kormanyhivatal.hu) tájékozódni. A kérelmek elektronikus úton, a Magyarorszag.hu oldalon vagy e-papíron bármikor benyújthatók, melyek feldolgozására az igazgatási szünet végeztével kerül sor - olvasható a közleményben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kitiltották ezt a közlekedési eszközt a belvárosból: hamarosan bírságolnak is miatta Kaposváron

Kaposvár sétálóutcájába ezentúl elektromos rollerekkel, Segway-jekkel és hasonló, motorhajtású eszközökkel nem lehet behajtani, azokat...

Fésűs Nelly vallomása: Olyat élt át, amit még sosem, életében nem izgult ennyire.

Ritka pillanat, amikor egy sztárcsalád ilyen mélyen beengedi a rajongókat a legintimebb pillanataiba.

Szécsi Zoltán mégsem lesz országgyűlési képviselő – elmondta, miért

Személyesen Gulyás Gergely frakcióvezetővel közölte Szécsi Zoltán, a Fidesz képviselőjelöltje, hogy mégsem veszi fel a parlamenti...

Jogerőssé vált az országgyűlési választások eredménye

Mindkét kifogást elutasította a Kúria.

Vitézy Dávid keményen bírálta az előző kormány örökségét, üzent a MÁV vezetésének

Új járművek, beruházások, átgondolt fejlesztések várhatók.

Megint Tuapszét támadták az ukránok

Ukrajna pénteken bejelentette, hogy csapást mért a fekete-tengeri Tuapsze orosz kikötőváros olajfinomítójára és kikötői...

Jogerőssé vált a parlamenti választás eredménye

Két felülvizsgálati kérelem érkezett, ezek mindegyikét elutasították. Toroczkai Lászlóét is.

Elkerülhetetlennek tartják a nyugati szövetségesek a világégést? Sokan már a legrosszabbra készülnek

Az intézmény létrehozását korábbi NATO-tanácsadók, magas rangú katonai vezetők és bankárok kezdeményezték.

Életveszélyes baleset Dunatetétlennél: métereket repült, majd felborult az autó a frontális ütközés után

Szörnyű véget ért egy érettségiző lány ballagási bankettje Dunatetétlen közelében.

Mintha mágnesük lenne: ez a 4 csillagjegy vonzza a pénzt

Vannak emberek, akiknek valahogy mindig „bejön az élet” anyagilag – és az asztrológia szerint ez nem véletlen. Egyes csillagjegyek...

Az Újpest német középpályása: "A magyar foci jóval erősebb, mint vártam" - a Fradi elleni derbiről is beszélt

Arne Maier reméli, hogy az Újpest hosszú idő után vasárnap győzhet a Ferencváros ellen.

0

Sport

A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó

A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.

Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el

A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások

A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.

Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat

A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

0
0

Bulvár

„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől

A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire

Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere

Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.

Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából

Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fenekét

Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint elfogadhatatlan volt a mozdulat, amivel másodjára szegte meg a protokollt az elnök.

0