Ezt olvasta már?


Fábri Zoltán filmeket újítanak fel digitálisan

A Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) együttműködésében megkezdik a háromszoros Kossuth-díjas rendező, Fábri Zoltán filmjeinek digitális felújítását - mondta Zákonyi S. Tamás, a Filmalap Mafilm Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

A felújított filmek között lesz Az ötödik pecsét, a Húsz óra, A Pál utcai fiúk és a Körhinta is - hangsúlyozta. Kiemelte: a régi filmszalagokat fizikailag is rendbe kell hozni, majd különböző technikai eljárásoknak vetik alá a filmanyagot. A végeredmények szépen felújított, "újrafényelt" digitális kópiák lesznek.

A Filmalap keresi a lehetőséget arra, hogy külföldön is bemutathassa Fábri Zoltán digitálisan felújított filmjeit - fűzte hozzá Zákonyi S. Tamás, aki kitért arra is: szeptember 7-én 100 éves a Filmgyár címmel nagyszabású ünnepséget rendeznek, amelyre mintegy 100 színészt, valamint számos aktív és már nyugdíjas filmest, összesen közel 850 vendéget hívtak meg. Az ünnepségen felavatják Fábri Zoltán emléktábláját is.

A Róna utcai filmgyár alapításakor a nemzetközi mezőny egyik legkorszerűbbje volt, ma a világ hetedik, Európa második legrégebbi stúdiójának számít. Itt forgatták többek között a Hyppolit, a lakájt, A tanítónőt, az Egri csillagokat és a Kőszívű ember fiait, de az Állami Áruház híres csónakházi jelenete is a legendás III-IV-es műterem medencéjében készült - idézte fel Zákonyi S. Tamás.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Óriásbombákat vetett be Iránban az Egyesült Államok, Trump beleállt a NATO-ba

Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében – közölte a...

Hiába a 18 fokos meleg – az erős szél és az éjszakai fagy mindent elronthat

Szerdán és csütörtökön is folytatódik a száraz, kora tavaszi időjárás az országban. A többfelé erős északkeleti szél viszont...

Úton a Hang nélkül 3 – a Bűnösök sztárja lesz az egyik főhőse, már azt is tudni, mikor mutatják be

Készül a Hang nélkül című, izgalmas történet harmadik felvonása. A rendező John Krasinski már azt is elárulta, hogy a Bűnösök című...

Rost és fehérje – egy 21 napos kísérlet tanulságai

Legtöbben szeretjük a csokit, utálunk éhesek lenni, és nem igazán ismerünk egyetlen, tuti biztos diétát. Amikor felajánlották számomra,...

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

Magyarországról jött az első AI ügy az Európai Bíróságon – nem a szerzők, a kiadó perelt

A nagy nyelvi modellek és a csevegőrobotok működésének rejtelmeiről kérdezgették Luxembourgban a március 10-ei tárgyaláson a bírák a...

Baljós szövetségre figyelmeztet Zelenszkij: orosz technika bukkant fel az iráni fegyverekben

Több mint kétszáz ukrán szakértő tartózkodik a Közel-Keleten, ahol az iráni drónok elhárításában nyújtanak segítséget....

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Fejlövésekkel végeztek egy családdal – elszabadult az erőszak egy megszállt területen

Miközben a világ az iráni háborúra figyel, fokozódik az izraeli telepesek és biztonsági szervek erőszakhulláma a palesztinokkal szemben a...

Ausztrál légibázist támadtak az irániak

Ausztrália nem áll háborúban Iránnal.

Íme Ráthonyi-Palácsik Tímea új otthona: mesés helyre költözött családjával New York közelébe

Ráthonyi-Palácsik Tímea a Feminának exkluzív interjúban árulta el, miért költöztek el Beverly Hillsből, és milyen az új otthonuk.

Magyar választások – orosz beavatkozás: „A választói döntés formailag szabad, de súlyosan manipulált”

Nem kell mindenkit meggyőzni arról, hogy Oroszországnak igaza van. Elég azt elérni, hogy az emberek kételkedjenek minden másban.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0