Ezt olvasta már?


Fehérvár Kupa: 128 teniszező indul a négynapos tornán

A koronavírus-járványt követően Székesfehérváron indítja újra a hazai teniszéletet a Magyar Tenisz Szövetség: a Fehérvár Kupa négynapos, nagyszabású tornán 128 teniszező indul.

A viadalt felvezető pénteki sajtótájékoztatón Juhász Gábor, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára kiemelte: minden sportoló ki van éhezve a megmérettetésre és reményei szerint a szurkolók is arra, hogy láthassák kedvenceiket. Úgy vélte, a karantén időszak nyomott hagyott mindenkin, látszódni fog a semmivel sem pótolható meccsrutin kiesése, de mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb összecsapásokat láthatnak majd a nézők.

Cser-Palkovics András polgármester megtiszteltetésnek nevezte, hogy Székesfehérvár rendezheti a nehéz időszak utáni első honi viadalt, amely véleménye szerint komoly mezőnyt vonultat fel.

Viszló Csaba, a Kiskút Tenisz Klub elnöke kiemelte, hogy ez a verseny nemcsak Fehérvár életének legnagyobb, de a magyar tenisz szempontjából is az egyik legnagyobb mezőnyt felsorakoztató verseny, hiszen eddig százhuszonnyolc nevezés futott be, F1, F2 és N1-es kategóriákban. Szerinte az elmúlt 30-40 évben ekkora létszámú és ilyen erősségű mezőny nem jött össze sehol az országban.

Jelezte, hogy a szövetség engedélyével szabadtéren és csarnokban is lesznek meccsek, összesen tizenegy pályán játszanak majd.

Galambos Gábor versenyigazgató megerősítette, hogy ekkora mezőny egy magyar bajnokságon sem szokott összejönni. A férfiaknál Fucsovics Mártonon és Balázs Attilán, vagyis a két top 100-as magyar teniszezőn kívül mindenki elrajtol, így az a Marozsán Fábián is, aki a legutóbb legyőzte Fucsovicsot.

Ő lesz egyébként a férfimezőny első kiemeltje, míg a nőknél a hazai színekben versenyző Fárbás Réka. Az F2-es kategóriában Szombathelyi Benedek (MAFC) lesz az első kiemelt.

A torna szombaton kezdődik mind férfi, mind női vonalon, hétfőn következnek a negyeddöntők, kedden pedig az első osztályú döntőket rendezik meg.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0