Fehérvári Versünnep harmadszor
Február 20-ig lehet jelentkezni a kétfordulós versenyre
Idén immáron harmadik alkalommal versenghetnek egymással az irodalomkedvelő fiatalok, hiszen a Fehérvár Médiacentrum Kft. a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Szent István Művelődési Házzal együttműködve ismét Fehérvári Versünnepet szervez.
| Vörösmarty kézirat |
A programsorozat fővédnöke Spányi Antal megyés püspök, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester.
A III. Fehérvári Versünnep folytatja az elmúlt évek hagyományát, de számos új elemmel is gazdagodik. A helyszín ezúttal is a Szent István Művelődési Ház lesz, ám a versek mellett ebben az esztendőben prózával is lehet jelentkezni.
A versenyben azok a 9-13. osztályos fiatalok vehetnek részt, akik székesfehérvári középfokú oktatási intézményben, vagy a Székesfehérvári Egyházmegye valamely egyházi középfokú oktatási intézményében tanulnak. A megmérettetésen azok is indulhatnak, akik más település középfokú oktatási intézményének 9-13. évfolyamos tanulói, de székesfehérvári állandó lakóhellyel rendelkeznek.
A 2012. február 20-ig tartó jelentkezés részletes feltételeit, valamint a versennyel kapcsolatos legfontosabb információkat a www.versunnep.hu honlapon találják az érdeklődők. A verseny két fordulóból – válogatók, döntő – áll, és 2012. április 14-ig tart, ekkor lesz a finálé. A válogatókra 2012. március 3-án és 10-én kerül sor.
A III. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész lesz. Mellette Tóth Auguszta színművész, a Vörösmarty Színház tagja, Varga Sándor újságíró, Nagy Zoltán Péter, a FehérVár hetilap felelős szerkesztője, valamint a Székesfehérvári Egyházmegye képviseletében Tóth Tamás esperes plébános kíséri figyelemmel a fiatalok előadásait, és dönt a döntőbe jutókról, valamint a végleges sorrendről.
Fehérvár Médiacentrum

- Elhunyt Moldován Stefánia operaénekes
- Döntőjéhez érkezik a Versünnep
- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Szóljon a vers!
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

