Fejér Megyében is IX. Országos Patika Nap
Az ország gyógyszertárai immáron 9. éve rendezik meg nyílt napjukat az érdeklődők számára. A Viktória Gyógyszertárban tartott ünnepélyes megyei megnyitón Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is részt vett.
hirdetés
Köszöntőjében a patikákról elmondta, hogy „Olyan természetes, magától értetődő része az életünknek, aminek értékét csak akkor ismerjük fel, ha nincs, - aminek fontosságára csak a hiánya döbbent rá. Fáj a fejünk? Beteg van a családban? Vénnyel vagy vény nélkül, utunk a patikába, a patikushoz vezet… józan realitása és az itt dolgozók embersége, szolgálata nélkül betegebbek lennénk.”
A gyógyszerészeket, patikusokat köszöntötte még Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi tanácsnoka, Reichhardtné Dr.Osztás Erzsébet Fejér Megyei Tiszti főgyógyszerész, Mészárosné Dr. Nagy Márta, a gyógyszertár vezetője és Békefi Géza, a Magyar Gyógyszerész Kamara Fejér megyei elnöke, aki körbe is vezette a vendégeket a patikában.
A nap folyamán az ország összes csatlakozó patikájában szűrésekkel, tanácsadással és egyéb programokkal várják az érdeklődőket. Az idei patika nap központi témája a metabolikus szindróma lesz kiemelve a dohányzásról való leszokás fontosságát.
hírek innen, onnan
Cukorbetegség: végtagjaink már évekkel előre jelezhetik a diabéteszt
Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba...
Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38...
Váratlanul megjelent Ukrajnában az amerikai külügyminiszter
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd reggel váratlanul Kijevbe érkezett, útjának célja megnyugtatni az ukránokat az Egyesült...
Kiderült, hogy a választók szerint ki irányítja Magyar Pétert: Gyurcsány, Soros és Orbán a dobogón
Felmérést készített a Publicus Magyar Péter pártjáról. A kutatás szerint az emberek 20 százaléka biztosan a Tisza Pártra szavaz majd a...
Autójával karambolozott a futballista, szörnyű tragédia lett a vége
Az áldozat nem élte túl a balesetet.
Elmarasztalta a Nyugat.hu-t a Múosz Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa és a Múosz Elnökségét is bírálja a grémium nyomásgyakorlás miatt
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa a napokban meghozott határozatával...
Rossz hangulatban ébredt Európa
Valamennyi vezető börze negatív tartományból indítja a napot.
Két évet jósolt neki az orvosa, életmentő műtéten esett át a vadállatbefogó Both Zoli
Attól félt, nem jön ki élve a kórházból.
Pénteken indul a jegyértékesítés a magyar válogatott Eb-főpróbájára
Öt árkategóriában lehet belépőjegyeket vásárolni.
Összeomlás szélén a fél évszázados békemegállapodás Izraellel
Izrael szélsőjobboldali kormánya nem ismeri a mértéket Gázában és ez a világpolitikában is látványos folyamatokat indított el. Kairó...
Fontos adatokra várnak a befektetők, óvatos mozgások a tőzsdéken
A hét első részében egyelőre nem láttunk határozott mozgásokat a tőzsdéken, tegnap is leginkább csak oldalaztak a vezető indexek és ma...
Hazudik a gázszámla a rezsicsökkentésről
A lakossági számlákon narancsszín mezőbe nyomtatva tudatják velünk hónapról hónapra, hogy mennyit spóroltunk a gázon, hála a...
Sport
Nem gratulált a Győrnek az ellenfél edzője: „Ha egy zsoldosokkal teledűzdelt csapatnak húznia kell az id...
Ahogy arról beszámoltunk, az ETO FC Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. Az összecsapást követően a hazaiak vezetőedzője, Csábi József saj
Kifakadtak a Fradi-ultrák: „Nem akarnak gyerekeket, nőket, férfiakat a lelátóra”
Változásokat szeretnének a szövetség részéről.
Szoboszlairól is beszélt a Liverpool edzője az újabb bukás után
Jürgen Klopp szerint az új edző remek alapokra építkezhet majd Liverpoolban.
Itt a magyar válogatott 23 fős kerete
A kapitány és stábja június elején fogja szűkíteni a vb-ezüstérmes csapatot, amelyben egyelőre 4 kapus és 19 mezőnyjátékos kapott helyet.
Angliában is felfigyeltek a bajnokságot nyerő magyar edzőre
Tímár Krisztián megnyerte az NB II-es bajnokságot a Nyíregyháza labdarúgócsapatával, és ennek Angliában is megvolt a visszahangja.
Aston Villa-Liverpool: számtalan érvénytelen, hat érvényes gól, Szoboszlai ziccerig jutott
A Premier League 37. fordulójában az Aston Villa otthonába látogatott a Liverpool, Szoboszlai Dominik a cserepadon kezdte a mérkőzést. Ismét […] A Aston Villa-Liverpool: számtalan érvénytelen, hat érvényes gól, S
A bajnoki cím megszerzése után búcsúzik csapatától az FTC és a Honvéd egykori gólvágója
Ahogy korábban megírtuk, Davide Lanzafame edzőként bajnoki címet nyert csapatával. Edzőként hatalmas sikert ért el a kétszeres magyar bajnok és […] A A bajnoki cím megszerzése után búcsúzik csapatától az FTC é
Brutális baleset: elütötte egy autó a kerékpárversenyzőt, majd áthajtott rajta az ellenfele - videó
Óriási hiba előzte meg a döbbenetes ütközést.
Kabaréba illő öngólt hozott össze a Liverpool ellen az argentin világbajnok
Történelmet írt Emiliano Martínez, de olyan rekord lett az argentin kapusé, amire nem lehet büszke.
Dagad a botrány, a korábbi Barcelona-játékos ikertestvérét játszathatták tévedésből
Az igazságot egyelőre csak az ikrek tudhatják.
Ismét csereként beszállva bizonyíthat Szoboszlai Dominik
A Premier League 37. fordulójában 21:00-kor kezdődik az Aston Villa—Liverpool angol élvonalbeli mérkőzés. Csakúgy, mint a Tottenham elleni győzelem alkalmával, […] A Ismét csereként beszállva bizonyíthat Szoboszl
Távozik a Szeged vezetőedzője
A Siófok elleni, vasárnapi hazai döntetlen után az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Alekszandar Stevanovics vezetőedzővel - írja az MTI.
Bulvár
Sulyok Tamás megdöbbentette az egész Vatikánt: három dolgot mutatott a pápának, de ezzel az egész országunkat ...
A hun-magyar rokonság is szóba került a pápával való beszélgetésben, lenyűgözték az egyházi vezetőt országunk krónikái.
Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
Pszichológiai tanácsadást, sportolási lehetőséget biztosítanak a dolgozóknak.
Kétségbeesésében azonnali programváltozást jelentett a TV2, ekkora bukásra ők se számítottak
A TV2 bepánikolt és most próbálják menteni a menthetőt.
Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
Saját pártot akar alapítani Dominic Cummings. A volt brexit-ideológus és Boris Johnson exminiszterelnök egykori tanácsadója a konzervatívok várható összeomlásából akar tőkét kovácsolni. Emellett nagyon unortodox
Sorban betegednek meg az emberek, mégsem áll le a mocskos biznisz
Egy friss ENSZ-jelentés szerint a délkelet-ázsiai országok több mint 100 millió tonna hulladékot importáltak 2017 és 2021 között, amelyek jelentős része Európából érkezett illegálisan.
Akkora kiabálás volt a parlamentben, hogy Kövér László szólt közbe
Napirend előtt szabadultak el az indulatok.
Varga Judit a háttérben segíti volt férjét
A három gyermekükkel hétköznap a volt igazságügyi miniszter, hétvégén pedig a Tisza Párt alelnöke van. Kizárólag hétvégente tud megfelelő időt tölteni a gyerekeivel az országot járó Magyar Péter – írja a b
Kegyetlenül rosszul járt, akinek ilyen ingatlanja van Magyarországon: pokol lesz eladni, a kutyának sem kell
Az emelkedő tranzakciószám ellenére is nő a forgási idő, vagyis az ingatlanok a korábbinál hosszabb időt töltenek a piacon, ami a vevők kivárásával magyarázható.
„A göbbelsi, rogáni propaganda szintet lépett” – Magyar Péter barátnőjének anyját támadja a kormánypárti sajtó
Magyar feljelentést tesz és kártérítési pert indít. Hétfőn a Metropolban jelent meg lejárató cikk a politikus barátnőjének anyjáról.
Forgalomba került a 3000 és 15000 forintos címlet: ezt kell tudni az új bankjegyekről
Változás a magyar pénzekkel kapcsolatban, ezt kell tudni az új forintcímletekről.
A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
A párt EP-listavezetője először beszélt arról, hogy választási siker esetén akár Brüsszelben folytatná képviselőként.
Véletlenül elküldte a közmédia egy állampolgárnak, hogy nem akarnak válaszolni neki, amikor az EP-vitára kérde...
A politikai vita körüli vita hullámai olykor hibát is okozhatnak a magasabb szinteken.
blogmorzsák
Balatoni erotika
Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok „hajlandóságáról” beszélt az ország férfitársadalma.
Ki láthatja majd ezeket az Insta-posztokat?
Érkeznek a titkosított történetek az Instagramra
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat