Ezt olvasta már?


Felgyúltak a karácsonyi fények Székesfehérvár Belvárosában

Felgyúltak a város karácsonyi fényei és több száz kisiskolás köszöntötte énekkel a várva várt ünnepet.

A város adventi fényeit Fehérvár polgármestere és a megyéspüspök a Jótékonysági Futás legfiatalabb győzteseivel, Lédeczi Lottival és Szekfű Viktorral kapcsolták fel. a lelki történések fontosságát, az egymásra való odafigyelés, a békesség jelentőségét.

Az Adventi színpad mellett összegyűlt közönséget Vörös Janka és Fövenyi Máté koncertje után a mesebeli kalendáriummá változott Városháza ablakából Zabos Regina, Fehérvár Hangja köszöntötte.

 

A 450 fehérvári kisiskolásból álló Kisangyalok kara, az egyedülálló alkalmi kórus a Pásztorok, pásztorok örvendezve című egyházi népének mellett hagyományos karácsonyi dallamokkal örvendeztette meg a város lakóit, vezényelt Polgár Zoltánné. A főtér Adventi színpadán a gyertyagyújtás után Gájer Bálint adott adventi műsort.

 

A lázasan várt időszak zsibongásában mindennél fontosabb az, ami a szívünkben, életünk csöndjében történik: „Feladatunk, hogy tudjunk az életünkben rendet teremteni, tudjunk egy kis csöndet teremteni, és fölszítani szívünkben a szeretetet; tudjunk mindig szeretettel gondolni egymásra. És talán az is, hogy tudjunk ilyenkor gondolni arra az Istenre, aki közénk vágyakozik, aki közöttünk akar lenni. Aki nem barlangistállóban akar megszületni, hanem a mi szívünkben kér otthont.” – fogalmazta meg ünnepi gondolatai között Spányi Antal megyéspüspök.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a karácsonyra készülő kisgyermekek lelkesedéséről, odaadásáról szólt, végignézve a Városháza előtt felsorakozó iskolásokon, akik között az ő kislánya is ott énekelt. „Ezek a gyermekek, ezek a fiatalok tanítanak, nevelnek bennünket, felnőtteket: talán egy kicsit elfelejtettük, hogy nem a rohanásé kellene, hogy legyen a főszerep, hanem pont azé, amit ők adnak nekünk – szeretet, egymás megbecsülése, odafigyelés és a várakozás izgalma.” A polgármester arra biztatta a fehérváriakat, hogy szánjanak egymásra időt, sétáljanak a Belvárosban, tegyék maguknak és egymás számára is ünnepivé az adventet.

 

A Városháza udvarán idén is csodálatos betlehem várja a látogatókat.

 

szekesfehervar.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt

Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...

Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás

Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el

A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.

Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb

Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...

Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán

Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.

Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik

A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.

Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción

Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.

Elhunyt Takács Csaba

Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

0