Ezt olvasta már?


Férfi kézilabda Eb - Imre Bence: talpra fogunk állni

Imre Bence kijelentette, az Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott talpra fog állni a házigazda Németországtól elszenvedett 35-28-as vereség után.

"Nagyon örülök, hogy ennyi ember előtt léphettünk pályára. Megérdemeltük, hogy itt legyünk, nagy élmény volt, de nagyon fájó ez a vereség" - nyilatkozta az MTI-nek a középdöntő harmadik fordulója után a Ferencváros jobbszélsője.

A magyarok a kölni középdöntő utolsó körében csak akkor harcolhatják ki az elődöntőbe jutást, ha a szerdán 18 órakor kezdődő meccsen nyernek a csoportgyőztesként elődöntős, olimpiai bajnok franciák ellen, emellett a németek kikapnak a horvátoktól és az osztrákok sem diadalmaskodnak az izlandiak felett.

"Az első félidő még rendben volt, bár vezethettünk volna egy-két góllal a szünetben. Akkor megbeszéltük, hogy jól kell elkezdenünk a második félidőt, de pont fordítva sült el" - értékelt Imre, aki eddig mind a 15 lövését gólra váltotta a tornán.

Hozzátette, biztosan megtörte a csapatot a sok eladott labda, a sok üres kapus kapott gól - főleg a második félidőben -, és az emberelőnyöket sem a legjobban használták ki.

"Akartunk, küzdöttünk, élveztük a játékot, de nem játszottunk jól, sok volt a hiba, védekezésben sem voltunk eléggé agresszívak, ezért a kapusok sem tudtak annyit segíteni" - vélekedett.

A junior világbajnoki ezüstérmes Imre leszögezte, talpra fognak állni, ahogyan az Ausztriával szembeni vereség után is tették. Megjegyezte, a világ egyik legjobb csapatával játszanak, minden percét élvezniük kell a meccsnek, és remélhetőleg pénteken játszhatnak majd az ötödik helyért.

Ancsin Gábor úgy fogalmazott, az első félidőben a védekezésük abszolút nem volt olyan feszes, mint eddig, viszont a másodikban már a támadójátékuk sem volt azon a szinten, ami elég lett volna a németek ellen. Meglátása szerint rengeteg eladott labdájuk és technikai hibájuk volt, tehát semmi nem működött úgy, ahogyan szerették volna és ahogyan elképzelték.

"A közönség nem befolyásolta a teljesítményünket, inkább a rengeteg eladott labda, és a sikertelen védekezések utáni sikertelen támadások" - jegyezte meg a Tatabánya jobbátlövője, aki kilenc lövésből hat gólt szerzett a németek ellen.

Mint mondta, borzasztóan nehéz dolguk lesz a franciák ellen, de nem lehetetlen, hiszen az Európa-bajnokságon sok "csodamérkőzés" volt már, de ahhoz sokkal jobb teljesítmény kell támadásban és védekezésben is.

Rosta Miklós vasárnap Szegedre utazott gyermeke születése miatt, de hétfőn visszatért Kölnbe és a házigazdák ellen mind a hat lövését gólra váltotta. Mint mondta, a kapusaiknak nehéz dolguk volt, ezért sok ziccergólt kaptak, a túloldalon pedig Andreas Wolff a második félidőben lehúzta a rolót.

"Azért lett hét gól a különbség, mert a végén már nagyon kinyíltunk, próbáltunk labdát szerezni, feladni egy-egy játékost, hogy esetleg ziccert hibázik és abból tudunk gyorsan indulni, de nem jött össze" - értékelt a Dinamo Bucuresti beállója.

Hangsúlyozta, a németek megérdemelten nyertek, mert jobbak voltak, a magyarok az Ausztria elleni meccs után sem törtek össze, most is ugyanazt kell hozniuk, és neki kell esniük a franciáknak.

A középdöntő-csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak. Az Európa-bajnokság győztese - illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat - kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, amelyen a magyar csapat már korábban biztosította a helyét.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

"Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod..." - Molnár Áron keményen beolvasott Várkonyi Andreának

Molnár Áron egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált Várkonyi Andrea friss interjújára, amelyben a műsorvezető többek...

Most jött a sorkatonaság visszaállításáról, hatalmas a felháborodás

Németország több városában is diáktüntetéseket tartanak a kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása és a fegyverkezés...

Miért fáj a fejed, ha jön a front? Így hat ránk a hőmérséklet-változás

Bár a frontérzékenység hétköznapi fogalom, tudományos vizsgálata jóval összetettebb annál, mint hogy a hideg- vagy a melegfrontot...

Súlyos agysérülést szenvedett a színpadról lezuhant szépségkirálynő

Súlyos agysérülést szenvedett és beperelte a Miss Universe szervezőit a színpadról lezuhant jamaicai szépségkirálynő.

Ebben a 10 európai fővárosban a legkönnyebb kiszakadni a rohanásból

Egy stresszmentes utazásról elsőként talán egy eldugott tengerpart vagy egy vidéki szállás jut eszünkbe, pedig egy városnézés is lehet...

Ezt a háztartási gépet soha ne járasd, amíg alszol, komoly tűzveszélyt jelenthet

Nálad is előfordul, hogy elalvás előtt még gyorsan elindítod a szárítógépet, hogy reggel, mire felkelsz, már csak össze kelljen...

Beégtek az újságok – Simán átverte a nagy hírportálokat egy mesterséges intelligenciával kreált „szakértő”

Egy nem létező, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott művészetterapeutát idézett szakértőként több ismert nemzetközi...

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált...

Nem szívesen mondjuk, de ennek az 5 őszi cipőtrendnek már leáldozott

Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már...

Fontos bejelentést tett a kormány: Kivonulnak a rendőrök az épületek elől, ide küldik őket

Átalakítja a védett létesítmények őrzését a kormány: a Készenléti Rendőrséget a honvédség váltja, a felszabaduló 219 rendőrt...

Egyedülálló antarktiszi kőzet írta felül a fizikusok régi elméletét: nem a gravitáció formálta egyedül a korai Naprendszert

Láthatatlan erő nyomai a legősibb kőzetben A Naprendszer nagyjából 4,6 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas...

Harcba hívta a fiatalokat XIV. Leó pápa, megtelt a Stade de France

Tízezrek előtt beszélt a küzdelemről a katolikus egyházfő.

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0