Ezt olvasta már?


Fogyasszunk okosan!

Pályázatot hirdettek a „Fehérvári Fogyasztókért szakmai díj” elnyerésére

A székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködésben – három kategóriában - pályázatot hirdet a „Fehérvári Fogyasztókért szakmai díj” elnyerése érdekében.

A pályázat részleteiről és az előzményekről csütörtökön kora délután tartott sajtótájékoztatón számolt be Róth Péter alpolgármester és Domokos Tamás az Echo Innovációs Műhely Közhasznú Egyesület módszertani igazgatója. Az eseményen jelen volt Németh László fogyasztóvédelmi szakértő is.

A tudatos fogyasztói magatartás kialakítása érdekében a Gazdasági Versenyhivatal és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata egy modellprogramot indított el. A program részeként kezdte meg működését a székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont a Civil Központban tavaly ősszel. A projekt célja egy olyan fogyasztóvédelmi tevékenység kialakítása, mely nem az utólagos reklamáció területén szolgáltat, hanem az oktatást és a tudatos vásárlóvá nevelést célozza meg.

A székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont amellett, hogy segíti az iskolai interaktív oktatást, elindította a középiskolásoknak szóló fogyasztóvédelmi disputát, pályázatot hirdetett a „Fehérvári Fogyasztókért szakmai díj” elnyerésére is.

Róth Péter alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város igyekszik megadni minden segítséget a fehérváriaknak a tudatos fogyasztói magatartás kialakításában. Ezért biztosítja a város a Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont számára a helyszínt, ahol működhet: a székesfehérvári Civil Központ épületét. Továbbá segíti a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos közérdekű információk megjelenését az önkormányzat nyilvánossági csatornáinak rendelkezésre bocsájtásával.

Az alpolgármester kiemelte, hogy az öntudatos polgári léthez elengedhetetlen egy olyan fogyasztói magatartás megszületése, amelynek segítségével kezelni lehet azt a kiszolgáltatottságot, ami az egyes embert, mint fogyasztót érheti a hétköznapokban. Székesfehérvár alpolgármestere szerint a közös fogyasztóvédelmi akciók minden fehérvári számára hasznosak lesznek és hozzásegítik a város polgárait az öntudatos fogyasztói léthez.

Domokos Tamás az Echo Innovációs Műhely Közhasznú Egyesület  módszertani igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a modellprojekt célja a Fehérvári Civil Központban olyan Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont működtetése, amely a társadalmi szervezeteket és oktatási intézményeket szolgálja ki szakmailag felkészült módon a tudatos fogyasztói magatartás kialakítására és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos szervezeti kompetenciák erősítésére. Kitért arra, hogy Székesfehérvár több éve országosan is egyedülálló fogyasztóvédelmi tevékenységet végez. Ennek keretében hatékonyan működik együtt a fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Székesfehérvár Önkormányzata és a civil szektor.

Az eseményen jelen volt Németh László fogyasztóvédelmi szakember is, aki több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a fogyasztóvédelem területén.

A sajtótájékoztatón beszámoltak a székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával való együttműködésben meghirdetett „Fehérvári Fogyasztókért szakmai díj” pályázatának részleteiről.

A szakmai díj három kategóriában került meghirdetésre. A pályázatra a kereskedelem,  a  szolgáltatás és a gyártás területén működő,  Székesfehérváron tevékenységet végző egyéni és társas vállalkozások, nonprofit szervezetek jelentkezhetnek, továbbá a lakosok is jelölhetnek díjra városi kereskedőket, üzleteket illetve gyártókat.

A jelöltek alkalmasságát a Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pont munkatársai ellenőrzik szakmai szempontból az érintett hatóságok bevonásával. A szervezők minden kategóriában egy-egy nyertest hirdetnek.

Jelentkezni, illetve jelöltet állítani a http://www.echoinn.hu/fehervarifogyasztokert weboldalon vagy a Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Pontban, a Fehérvári Civil Központban (Székesfehérvár, Rákóczi út 25. fszt. 9.) telefonon vagy személyesen lehet 2012. február 29-ig.

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető a Fogyasztóvédelmi Információs és Oktató Ponttól a 06-22-504-201 telefonszámon, illetve az info@echomail.hu email címen.

Önkormányzati Kommunikációs Központ







0
0
0

hírek innen, onnan

Almási-Tóth András szerint szexuális abúzus nem történt, csak a „18-as karikás” rendezése miatt alakult ki bizalomvesztés a Zeneakadémiával

A rendező lapunknak reagált azokra a vádakra, amelyek a megalázó módszereiről szólnak. Almási-Tóth szerint az a tanári koncepciója,...

Takács Péter reagált Győrfi Pál távozására: „Nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben” 

Az egykori egészségügyi államtitkár nem érti, „miért kell a politikai bosszúhadjáratot kiterjeszteni.”

A cégek harmadánál valami jó dolog fog történni hamarosan

Bár a gazdasági környezetet továbbra is bizonytalanság övezi, a magyar vállalatok többsége bizakodva tekint a következő hónapokra. A...

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak...

Magyar Péter még egyszer, négyszemközt fog beszélni Sulyok Tamással és mondhat neki valami újat is

A miniszterelnök szerint megállapodás híján rövidesen elindítják a formális eljárást a jelenlegi államfő eltávolítására. 

Megnevezték Győrfi Pál utódját, ő lett az OMSZ új szóvivője

Szűcs Brigitta lett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új szóvivője - közölte az OMSZ kedd este az MTI-vel.

Radnai Márk: 69 helyreigazítási pert nyertem az elmúlt két hónapban

Radnai Márk arra reagálva idézte fel, hogy mikkel próbálták lejáratni, hogy a Fidesz képviselői a Parlamentben a Tiszát vádolták...

Az Egyesült Államokban az idegenrendészet és az árak, Mexikóban a kartellek miatt aggódnak a foci-vb-re érkező szurkolók

De vajon kell-e félniük? Az amerikai belbiztonsági minisztérium szerint nem, mert csak az országban illegálisan tartózkodókra vadásznak,...

Egy kaliforniai vezérigazgatót azzal vádolnak, hogy modern biztonsági és kódoló berendezéseket értékesített Iránnak

A vádirat szerint a férfi vállalkozásán keresztül bűnszervezetben elkövetve modern amerikai gyártmányú hálózati, biztonsági és...

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és...

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145m-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145m típusú...

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0