Forgalomkorlátozások a négynapos hétvégén Székesfehérváron
Középkori forgatag, szertartásjáték, könnyűzenei koncertek, Öreghegyi Mulatságok és számos augusztus 20-i ünnepi esemény színesíti a hosszú hétvégét. Mindez jó néhány változással jár a város megszokott forgalmi rendjét illetően.
Augusztus 17-18-19. és 21. (szombat, vasárnap, hétfő és szerda)
A történelmi óriásbábok felvonulásának idején 19.15 órától 20.15 óráig félpályás lezárás lesz a Várkörúton a Romkert felőli oldalon: az óriásbábok a Városház térre rendőri felvezetéssel érkeznek a Várkörút - Petőfi Sándor utca - Kossuth utca útvonalon. A forgalomkorlátozás érinti a Romkert körforgalmat a nyilvános WC vonalában és a Panoráma Offices Irodaház felől a Watthay-szobor vonalában kezdődő gabionfalig – a Rákóczi utca - Várkörút jobbra kisív használható marad. Lezárják az Országzászló tér csatlakozásában a múzeum előtt a félpályát, illetve a Lakatos utcát a Bástya utca után.
A tömegközlekedést az alábbiak szerint érinti a forgalomkorlátozás:
A Lovasberény irányából/irányába közlekedő helyközi járatok a Várkörút zárásának ideje alatt, de csak augusztus 17-én, 18-án, 19-én (21-én 16 óra után az eredeti útvonalon közlekednek) a Dózsa Gy. út – Zichy liget – Mészöly G. u. – Palotai út terelőútvonalon közlekednek.
A forgalomkorlátozásban érintett helyi járatok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:
„17”-es autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út – Szekfű Gy. u. – Széna tér – Király sor
Kimaradt megállóhelyek: Szabadságharcos út, Ybl M. ltp., Országzászló tér, Áron Nagy Lajos tér, Széna tér (Csak a Szedreskerti ln. irányba közlekedő járatokat esetében, mivel az autóbuszok a Rákóczi u.-ban lévő megálló helyett a Széna téren kialakított megállóhelyen állnak meg.)
„23”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Széchenyi út – Budai út
Kimaradt megállóhelyek: Zsuzsanna forrás, Áron Nagy Lajos tér, Széna tér (Videoton Ipari Park irányba)
„24”-es és „25”-ös jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Széchenyi út – Budai út – József A. u. – Rákóczi u.
Kimaradt megállóhely: Zsuzsanna forrás
„33”-as és „34"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
Gáz u. – Széna tér – Szekfű Gy. u. – Dózsa Gy. út – /Eredeti útvonal/– Fecskepart /Eredeti útvonal/– Dózsa Gy. út – Szekfű Gy. u. – Széna tér – Gáz u.
Kimaradt megállóhelyek:
„33”-as járatok esetében: Széna tér (Csak a Fecskeparti ltp. irányába közlekedő járatok esetében, mivel az autóbuszok a Rákóczi u.-ban lévő megállóhely helyett a Széna téren kialakított megállóhelyen állnak meg.), Áron Nagy Lajos tér, Országzászló tér, Zsuzsanna forrás, Prohászka O. u., Prohászka O. templom
„34”-es járatok esetében: Prohászka O. templom, Prohászka O. u., Zsuzsanna forrás, Országzászló tér, Áron Nagy Lajos tér
„35”-ös jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Prohászka O. u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u.
Kimaradt megállóhely: Zsuzsanna forrás
Az érintett helyi autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített valamennyi autóbusz-megállóhelyen megállnak.
Augusztus 18-19. (vasárnap, hétfő)
Az Öreghegyi Mulatságot hagyományosan a Bory téren rendezik meg augusztus 19-én. Az Öreghegyi Közösségi Ház előtti parkolórészt teljesen lezárják a Fiskális út felől augusztus 18-án, vasárnap 18 órától augusztus 20-án, kedden 6 óráig. Vasárnap 18 órától kedden 20 óráig a mobil WC-k és a másnapi rendezvényre érkező autók helyének biztosítása céljából teljesen lezárják a Bory téren lévő parkolókat. Lezárják továbbá a rendezvény napján 6 órától másnap 6 óráig a Bory teret, a Máriavölgyi utcát az Öreghegyi Borháztól Sasvári utca csatlakozásig, illetve a Vágújhelyi utcát a Bory tértől a Kassai utcáig. A Szőlőműves szobrának koszorúzása idején, 15.40-16 óra között rendőri irányítás mellett ideiglenesen lezárásra kerül a Fiskális-Pozsonyi úti körforgalom.
Augusztus 20.
Az augusztus 20-i ünnepi programok miatt kedden parkolókat zárnak le a Kossuth utcában és a Szent István téren az egyik-egyik oldalon. A Fehérvári királyok menete program idején szakaszos lezárást vezetnek be az érintett útszakaszon a Koronás Parktól a Zichy ligetig.
Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények miatt lezárják a Kossuth utcai parkolókat az Árpád Fürdő felőli oldalon, valamint a Szent István téri parkolókat a posta oldalán. A lezárás augusztus 20-án, kedden 6 órától 20 óráig lesz érvényben. Kérik az érintett gépjármű-tulajdonosokat, hogy a fenti útszakaszokat hagyják szabadon.
A Fehérvári királyok menete és a néptánc együttesek zarándoklata program idején szakaszosan, rendőri felvezetéssel zárják le augusztus 20-án, kedden a következő útszakaszokat:
16.00-16.30 óra között – az óriásbábok kivonulása a Koronás Parkhoz: Színház utca – Mátyás király körút – Szabadságharcos út – Mészöly Géza utca – Koronás Parkig. Gyors átvonulás, szakaszos rendőri zárással, rendőri felvezetéssel;
16.50-17.00 óra között gyülekező a Mészöly Géza utca Csitáry G. Emil Uszoda és a Koronás Park – Rózsaliget közötti útszakaszon;
17.00-17.15 óra között vonulás a Szabadságharcos út Mészöly Géza utca és Mátyás király körút közötti szakaszán;
17.15-17.30 óra között a menet a Mátyás király körút Szabadságharcos út és a Zichy liget közötti szakaszán halad át;
17.30-18.00 óra között vonulás a Fő utca – Városház tér – Kossuth utca – Szent István tér útvonalon
kb. 19.00-19.30 óra között – az óriásbábok visszavonulása a Vörösmarty Színházhoz a Szent István tér – Kossuth utca – Fő utca útvonalon.
Kérik a lakosok és a gépjárművezetők türelmét, fokozott figyelmét.
Forrás: ÖKK
fmc.hu
hírek innen, onnan
Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt
Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.
NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...
Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás
Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.
Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges
A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el
A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik
A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.
Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción
Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.
Elhunyt Takács Csaba
Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...
Az FBI közzétett egy videót, amin Trump támadója fegyverrel áttör az elnököt védő rendőrökön
A férfi átrohan a beléptetőkapun és rálő az egyik rendőrre.
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


