Ezt olvasta már?


Gyanús vegyületek és E-számok a szervezetünkben és a gyümölcsökben

Országos kutatásban tárták fel a hazai fogyasztók élelmiszer-adalékanyagokkal kapcsolatos ismereteit

Ódzkodunk az E-számoktól, a furcsa nevű vegyületektől, ha pedig kiderül, hogy ezeket az anyagokat mesterséges úton állították elő, egy friss országos kutatás szerint meg vagyunk győződve arról, hogy veszélyesebbek a természetes vegyületeknél.

Azt pedig szinte el sem tudjuk képzelni, hogy ezek a gyanús vegyületek az emberi szervezetben természetes módon éppen úgy megtalálhatók, mint például egy hétköznapi almában.

Bár köztudottnak kellene lennie annak, hogy az azonos szerkezetű vegyületek hatása is azonos, függet­lenül attól, hogy mesterséges vagy természetes eredetűek, a magyar fogyasztók ezt másként gondolják – egyebek közt ez derül ki abból a reprezentatív, országos kutatásból, amely a Coca-Cola Magyarország megbízásából készült el. A felmérés alapján tízből hét felnőtt véli úgy, hogy a mesterséges vegyületek veszélyesebbek a természetesnél – ez az álláspont inkább a nők és az 50 évesnél idősebbek körében népszerű. Mindössze a válaszadók 16 százaléka véli helyesen, hogy a mesterséges vegyületek nem veszélyesebbek a természeteseknél.

Ha az élelmiszerek címkéiről ismerős E-számokat, furcsa nevű vegyületeket látjuk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy azok természetes módon megtalálhatóak az emberi szervezetben vagy akár egy almában.

A felnőtt lakosság mindössze fele tudja a tejsavról (E-270), hogy az izmokban található és ennél is kevesebben tudják, hogy az emberi szervezetben a sósav (E-507) a gyomorban fordul elő. Alig több mint harmaduk van tisztában azzal, hogy a glicerin (E-422) a zsírszövetben is előfordul, míg a propionsavról (E-280) tízből ketten tudják megmondani, hogy az izzadságban is megtalálható.

A kutatás rávilágított arra, hogy a vegyületneveket és E-számokat felvonultató részletes összetevőlista az emberekben már önmagában is a mesterségesség érzetét kelti. A vizsgálat során azt a kérdést tették fel, hogy vajon melyik élelmiszer összetevő-listáján szerepelhet az ecetsav (E-260), a karotin (E-160-a), az antocianin (E-163), a butándisav (E-363), a C-vitamin (E300), a borkősav (E334), a nikotinsav (E-375), a citromsav (E-330), a cisztin (E-920) és a riboflavin (E-101). Ezt a „receptúrát” a felnőtt netezők negyede társította inkább a gumicukorhoz, közel ötödük pedig a tyúkhúsleves-kockához, és mindössze 5 százalékuk tippelt helyesen arra, hogy az almáról van szó.

Bár a kutatás rávilágított arra, hogy a fogyasztók az élelmiszer-adalékok közül az édesítőszerektől tartanak legkevésbé, az szintén kiderült, hogy vannak félreértések egyik legnépszerűbb kalóriamentes cukorhelyettesítő, az aszpartám kapcsán is.

Az aszpartámban megtalálható aszparaginsav és fenilalanin aminosavak (a fehérjék építőkövei), természetes formában fordulnak elő a fehérjetartalmú élelmiszerekben, így pl. a húsban, tejtermékekben és a gabonákban. Talán meglepő, de azonos mennyiségű tej 8-szor több fenilalanint és 13-szor több aszparaginsavat tartalmaz, mint ugyanannyi, teljes mértékben aszpartámmal édesített üdítő.

Mint az élelmiszer-adalékanyagoknál általában, az aszpartám esetében is létezik egy olyan, tudományosan megállapított napi limit (acceptable daily intake, ADI), amekkora mennyiségben az hosszú távon is egészségügyi kockázat nélkül fogyasztható. Ez az aszpartámmal is édesített Coke zero esetében azt jelenti, hogy ebből az energia- és cukormentes üdítőből egy átlagos testsúlyú, fenilalaninra nem érzékeny nőnek 6(!) litert kellene nap mint nap elfogyasztania ahhoz, hogy elérje a limitet. A megkérdezettek kevesebb mint tizede tippelte meg jól ezt a mennyiséget, miközben tízből hárman gondolták úgy, hogy már 6 deciliter cukormentes üdítővel túl lehet lépni a napi beviteli értéket, negyedük pedig, hogy ehhez 3 liter szükséges.

„Felelős vállalatként a Coca-Cola nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a vásárlókat átlátható módon és egyértelműen informálja termékei összetételéről, így fogyasztóink felelős döntést hozhatnak – mondta Kerekes Péter, a Coca-Cola Magyarország ügyvezetője. Szigorúan betartjuk a termékekre és összetevőkre vonatkozó szabványokat, amelyek minden egyes termékünk biztonságosságát és magas minőségét szolgálják. Kutatásaink eredményei azt mutatják, hogy a magyarok egyre nagyobb körültekintéssel tanulmányozzák az élelmiszerek címkéit és egyre fontosabb számukra az is, hogy miből állnak a megvásárolni kívánt termékek. Látjuk azonban a tudásbeli hiányosságokat is: éppen ezért indítottuk el a közelmúltban az Okoscimke.hu weboldalt, ahol a fogyasztók valóban hiteles és hasznos információkhoz juthatnak az adalékanyagok, az édesítőszerek és a tápanyagbevitel témakörében.

 

A kutatásról

Az eNet a Coca-Cola Magyarország megbízásából 2018 májusában a 18 évnél idősebb, rendszeresen internetező népesség körében végzett online kutatást azért, hogy felmérje a referencia beviteli értékkel kapcsolatos információk ismertségét és használatát. A kutatás reprezentatív a 18 évnél idősebb rendszeresen internetezőkre nem, kor és régió alapján.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Durva kihívásokkal küzdenek az agrárcégek Magyarországon

Felértékelődtek a könnyen használható online megoldások, valamint a korrekt, megbízható és stabil banki háttér az agrárvállalkozások...

Eperrel a ragyogóbb bőrért: 7 házi arcpakolás, amit érdemes kipróbálni

A gyümölcsös arcpakolások régóta népszerűek az otthoni szépségápolásban, és az eper különösen kedvelt, mert nemcsak frissítő,...

Újonganak a részvényesek – minden területen növelte eladásait az Apple

Óriásit kaszált második pénzügyi negyedévében az almás telefonok és laptopok gyártója.

Hatalmas anticiklon éri el hazánkat, nagy lesz a felhősödés, készül valami - Időjárás-előrejelzés

A korábbi előrejelzésekkel szemben jóval mégsem lesz kánikula a hosszú hétvégén.

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a...

Visszakaphatja rangját a Plútó? A NASA új vezetője hivatalosan is nekimegy a 20 éves döntésnek

A NASA vezetője, Jared Isaacman nyíltan kiállt amellett, hogy a Plutót újra bolygónak minősítsék, és a kérdés tudományos...

Szamócarazzia: országos vizsgálatot indított a fogyasztóvédelmi hatóság

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme...

Reményvesztetten battyogott az út közepén az idős nő, miután lerombolták a házát a háborúban: látni kell, mi történt ezután

Az ukrán katonák egy rendkívüli mentőakció során megmentették egy idős asszony életét, aki a háború sújtotta Liman város...

Irán már teljes készültségben van – az USA megindíthatja a csapást

Az Emírségek szerint Irán egyoldalú lépései nem garantálják a Hormuzi-szoros biztonságát, miközben a konfliktus elakadt.

Dugóra kell számítani az egyik forgalmas budapesti hídon – itt a figyelmeztetés

A Budapesti Közművek tavaszi hídmosási programja szombaton a Margit híd megtisztításával folytatódik.

Kiabálja a kardiológus! Sok ezren szedik a melatonint, de valójában ezt teszi a szívvel

Milliók szedik világszerte a melatonint alvássegítőként, most azonban egy friss kutatás komoly kérdéseket vet fel. Az eredmények szerint...

Elképesztően fiatalon lett anya a magyar híresség

Nem vártak sokáig, hogy családot alapítsanak.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Jogerős döntés: Pontlevonás az NB II-ben, változott a tabella - hivatalos

Jogerőssé vált, hogy a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

0