Ezt olvasta már?


Gyorsabban elkelnek a dráguló vidéki lakások

Egy év alatt 19 százalékkal 541 ezer forintra nőtt a budapesti használt lakóingatlanok négyzetméterára. A drágulást mutatja, hogy számottevően, 63 százalékról 48 százalékra csökkent a 30 milliónál olcsóbb fővárosi lakások aránya a kínálatban.

Vidéken is pörög lakáspiac: Győrben, Veszprémben és Székesfehérváron 11-19 százalékkal jóval 300 ezer forint fölé mentek az átlagos négyzetméterárak. A vidéki lakáspiac élénkülését mutatja az is, hogy a nagyobb városokban 82 napra csökkent az értékesítési idő az egy évvel korábbi 96 napról. Lendületesen indult az idei év a lakáspiacon, ráadásul a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban is egyaránt nőttek az átlagos négyzetméterárak - derül ki az ingatlan.com több mint 10 ezer magánszemély hirdetésén alapuló átfogó negyedéves elemzéséből.

Az V. kerülettől Soroksárig: 900 ezertől 360 ezerig Budapesten a használt családi házak és lakások átlagos négyzetméterára 541 ezer forint volt március utolsó hetében, ami éves összevetésben 19 százalékos drágulást jelent, az idén januári szintet pedig 6 százalékkal haladja meg. Egy év alatt a lakások kínálati átlagára 20 százalékkal 577 ezer forintra, a házaké pedig 12 százalékkal 382 ezer forintra nőtt négyzetméterenként. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a fővárosi lakásdrágulást jól mutatja az is, hogy fordulat történt a piacon. Idén március végén a 30 millió forintnál olcsóbb lakások aránya a magánszemélyek kínálatában 48 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 63 százalékkal és a januári 53 százalékos értékkel.

Az ingatlan.com elemzése szerint a fővároson belül továbbra is jelentősek a különbségek. Az V. kerület a legdrágább, ott az átlagos négyzetméterár 926 ezer forintot tett ki, ez a tavaly március végi szinthez képest 8 százalékos áremelkedést jelent. A legnépszerűbb városrészek közé sorolt XIII. kerületben 22 százalékkal 622 ezer forintra, a XI. kerületben pedig 18 százalékkal 648 ezer forintra nőtt az átlagár egy év alatt. A legolcsóbban a XXIII. kerületben lehet lakást vásárolni, ahol 360 ezer forint az átlagos négyzetméterár.

Vidéki városok 300 ezer felett
Tempós drágulásról árulkodnak a vidéki nagyvárosok számai is, igaz, országrésztől függően az áremelkedés üteme és maguk az árak is jelentős eltérést mutatnak. Az egyik legdrágább megyeszékhelyen, Győrben az átlagos négyzetméterár 10 százalékkal 321 ezer forintra nőtt éves összevetésben, januárhoz képest ez egyébként 6 százalékos többletet jelent. Szintén a drágább vidéki városok közé tartozik Kecskemét, Veszprém és Székesfehérvár: ezekben a városokban 306, 329, illetve 322 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár, ami az egy évvel korábbihoz képest 19 és 17 százalékos pluszt jelent. Debrecenben tavaly márciushoz képest 11 százalékkal kereken 300 ezer forintra emelkedtek a négyzetméterárak.

Erre számíthatnak az eladók

Balogh László szerint a részletes országos adatok egyértelműen igazolják, hogy tartóssá vált az a tavaly felerősödő trend, amelynek eredményeként a vidéki nagyvárosokban is felpörgött a lakáspiac. Ezt jelzi az is, hogy az áremelkedés ellenére jelentősen, 96 napról 82 napra csökkent a nagyvárosokban található téglalakások értékesítési ideje egy év alatt, és a panellakásokat is két héttel hamarabb, átlagosan 68 nap helyett 54 nap alatt lehet eladni. Budapesten leginkább a házak értékesítése gyorsult fel az elmúlt egy évben: a családi házak eladása átlagosan 157 nap helyett már csak 142 napig tart, a sorházakat pedig 113 nap helyett 87 nap alatt lehet értékesíteni. A fővárosban továbbra is a panellakások a legkelendőbbek: ezeknek az átlagos értékesítési ideje 58 napról 54 napra csökkent, míg a ingatlan.com elemzés 2018.03.28. téglalakások eladása 90 napról 95 napra nőtt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest.

Az ingatlan.com-ról

Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 90 ezer magánszemély és több mint 8500 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-ón. A weboldal havonta több mint 2,5 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. Az ingatlan.com 1998-ban indult, és azóta a szektor független és hiteles szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100%-os magyar tulajdonban áll.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Mindenki megérdemel egy nagyszerű kapcsolatot. Ha a tiéd nem az, jobbat érdemelsz”

Egy tapasztalt párkapcsolati kutató szerint a legfontosabb lépés a felelősségvállalás és annak felismerése, hogy jogunk van a boldogsághoz.

Önállósította magát a Gemini, az AI feltörte három cég biztonsági rendszerét is

A Google megerősítette, hogy mesterséges intelligenciája, a Gemini bizonyos fokig önállósította magát, és három valódi céget is...

Motorossal ütközött egy személyautó Gyálon

A balesetnek négy sérültje van.

Szabó Andrea: Az elmúlt két évben a társadalom rájött a saját erejére, hogy alulról is tudunk valamit elérni

A szociológus szerint a magyar társadalom 2024-ben kilépett a passzivitásból, és aktívan alakítja a politikát. A változás kulcsát a...

Nyilvánosan kifakadt az NB I-es légiós a klubja ellen, méltatlan bánásmódról beszélt: "Gyakorlatilag magamra maradtam"

Artem Favorov hat hónapja nem lépett pályára. A Puskás Akadémia ukrán középpályása elmondta, mi történt vele, és arról is beszélt,...

Áll a bál: magyarázza a tiszás képviselő, miért szavazott párttársa helyett

Akkorára dagadt az ügy, hogy Schummer Orsolya is kénytelen volt megszólalni. A kormánypárti képviselő ugyanakkor nem érti, miért...

Rendkívüli vihar fenyegeti az USA északkeleti részét

Hatalmas vihar fenyegeti az Egyesült Államok északkeleti részét, emiatt koncertsorozatokat és fesztiválokat is lemondtak.

Ne dobd rögtön a kukába az üres konzervdobozt! Ötletes dekor készülhet belőle

Nem kell hozzá különleges kézügyesség vagy drága kiegészítő, hogy valami igazán mutatósat alkoss.

Füge teleltetése: mikor kell védeni a fiatal növényeket?

A füge mediterrán eredetű, ezért a magyar teleken a fiatal fák különösen fagyérzékenyek. Megmutatjuk, mikor szükséges védelmet...

Mohatolvajt fogtak a rakamazi rendőrök

A 27 éves nyírbogdányi férfi furgonjában 37 nagy, egyenként 80 literes zsákban szállította a Háromhutáról származó növényzetet....

Első villanyautójának lendületével dobta el korábbi terveit a Bentley

Attól, hogy a Torcal ajtaja kinyílt, nem záródott be egy másik.

Kolosszális sportteljesítmény: Kiss Norbert nyolcadjára is leigázta a kamion-Eb mezőnyét

Még hét verseny van hátra az idei szezonból, de Kiss Norbert pontot tett a bajnokság végére: nyolcadik alkalommal ért fel Európa...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0