Ezt olvasta már?


Gyulai Memorial - Különleges versenyt ígérnek a szervezők

Különleges versenyt ígérnek a szervezők a X. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. Egyrészt a koronavírus-járvány miatti korlátozások és nehézségek miatt, másrészt azért, mert szerdán ismét a világ és hazánk legjobb atlétái mérik össze tudásukat Székesfehérváron.

A versenyt megelőző online sajtótájékoztatón Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke is különlegesnek nevezte a jubileumi nagydíjat, kiemelve, hogy a megszervezésében nagy segítséget nyújtott a Külügyminisztérium és a határvédelmi szervek. Köszönetet mondott a viadalon résztvevő sportolóknak, akik vállalták a sokszor nem egyszerű utazást. Reményét fejezte ki, hogy idén is emlékezetes versenyeket és teljesítményeket látnak majd a nézők, olyat például, mint néhány éve a katari Mutaz Essza Barsim világcsúcs-kísérlete volt férfi magasugrásban.

Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója igazi bravúrként értékelte, hogy ilyen körülmények között is újból a legjobb atléták fognak versenyezni Fehérváron. A pályára lépők minden kockázatot vállalva szórakoztatni akarják a sportszerető szurkolókat - mondta, hozzátéve, hogy reményei szerint ez sikerülni is fog.

Az eseményt a világjárvány miatt zárt kapuk mögött rendezik, de a világhálón és az M4 Sporton is közvetítik majd.

Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gyulai Memorial idén először bekerült a Continental Tour Gold sorozatba, amely a Gyémánt Liga utáni legerősebb szint.

Az amerikai Grant Holloway a 110 méteres gátfutás regnáló világbajnoka élete első profi versenyét a tavalyi Gyulain teljesítette. Mint mondta, karrierjének egyik mérföldköve a tavalyi verseny, most azonban már a jövő évi olimpiára koncentrálva szeretne minél jobb időt futni.

A szintén amerikai Donovan Brazier 800 méteren lett világbajnok tavaly, ezúttal azonban 600 méteren indul, mert a világ valaha volt legjobb 600 méteres eredményét szeretné megfutni szerdán. Jelezte, hogy fedett pályán ő tartja a rekordot, szabadtéren korábbi edzője a csúcstartó, aki támogatja abban, hogy megdöntse a fennálló rekordot, ami reményei szerint összejön a Gyulai Memorialon.

A 200 méteren kétszeres világbajnok, holland Dafne Schippers közölte: első alkalommal versenyez Magyarországon, és a céljai között egy olimpiai érem megszerzése szerepel, ami még hiányzik a gyűjteményéből. Most azonban nem foglalkozik a jövő évi olimpiával, csak a fehérvári versennyel - mondta.

A kétszeres világbajnok amerikai Noah Lyles 100 méteren áll rajthoz. Hangsúlyozta, hogy minden versenyén egyéni csúcsot szeretne futni, vagyis szerdán 9.86 másodpercnél gyorsabb szeretne lenni.

A hármasugrásban négyszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok amerikai Christian Taylort a mai napig motiválja, hogy a 18.29 méteres világcsúcstól nyolc centiméterre van. Szeretné ezt a rekordot megdönteni, akár már a Gyulain, mert nem akar másodikként visszavonulni.

A sajtótájékoztatón a magyar színeket a kalapácsvető Halász Bence képviselte, aki túltette már magát a tokiói olimpia elhalasztásán, és a 80 méter elérését tűzte ki célul, amihez 12 centiméter hiányzik. Szerdán is ez lesz a célja, és ha az időjárási körülmények kedvezőek lesznek, nem tartja lehetetlennek a lélektani határ áttörését.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0