Hagyományőrzés Attila napján
Madárgyűrűzésre, filmvetítésre, íjászbemutatóra készülhet a közönség
Ismét megrendezik az Attila-napi Hagyományőrző Találkozót. Január 7-én, szombaton a reggeli óráktól kora délutánig többféle érdekességgel várják a vendégeket a Sóstói Természetvédelmi Területen, a Zöld tanyán. A programsorozat ezúttal is ingyenes lesz.
A hagyományőrző találkozó 9 órakor madárgyűrűzéssel és madárbemutatókkal kezdődik. A Duna-Ipoly Nemzeti Park dolgozói hálók segítségével a helyszínen fognak be madarakat, melyeket megvizsgálnak, megmérnek, gyűrűznek és a látogatók közreműködésével visszaengednek a szabadba.
Az esemény vendége lesz Egyed István solymász, aki bemutatót tart. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz arra, hogy megtekintsék a Sóstói Természetvédelmi Területről szóló, „A város ölelésében” című filmet. J. Mező Éva és Koroknay Károly rendező páros egy órás alkotása négy évszakon keresztül kíséri végig a Sóstó madarainak, állatainak életét.
A program folytatásában 12 órától Franta Dezső „Lovagvárak Szíriában” címmel tart vetítésese előadást. A szerző 2011 végén több hetet töltött Szíriában, élménybeszámolójában kutatásairól, felfedezéseiről hallhatnak részleteket az érdeklődők. Ezt követően 13.30 órától a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület bemutatóira várják a gyerekeket és a felnőtteket, akik ki is próbálhatják az íjászkodást. A programsorozat vendégeit zsíros kenyérrel és meleg teával kínálják.
Az Attila-napi Hagyományőrző Találkozót a Gárdonyi Géza Művelődési Ház szervezi a Gáspár Attila Zöld Kerekasztal Egyesület, a Fehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Humán Közszolgálati Szakbizottsága támogatásával.
Önkormányzati Kommunikációs Központ

- Elhunyt Moldován Stefánia operaénekes
- Döntőjéhez érkezik a Versünnep
- Keresik a legszebb verslábat
- Picasso kiállítás Velencében: a zseni és a mecénás találkozása
- Újra Negyed6Negyed7 fesztivál a régi pesti zsidónegyedben
- Húsvéti Fesztivál Hollókőn
- Finnország történelmét bemutató múzeum nyílik Iszkaszentgyörgyön
- Szóljon a vers!
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

