Ezt olvasta már?


Hamarosan az iparban is használhatják az önjavító műanyagot - videó

Az önmagát javítani, reparálni képes műanyag, festékek, valamint bevonat, burkolat forradalmasítaná a technológiát, a tervezést és még a fenntartható termelést is. A világ különböző országainak kutatói már régóta dolgoznak egy ilyen jellegű anyagon, azonban most valós eredmény is született.

Az eredményt a Clemson Egyetem kutatócsapata érte el, akik úgy vélik, hogy csak pár lépésre vannak az öngyógyító műanyag teljeskörű ipari termelésének lehetőségétől. A műanyagok hosszú molekuláris láncokból, úgynevezett polimerekből állnak össze, amelyet az előállítás procedúrájának során helyhez kötnek. Korábbi öngyógyító műanyagokkal már korábban is kísérleteztek, de azoknál egy sokkal összetettebb kötési módszerrel és megközelítéssel próbálkoztak, hogy egy nagyobb kárt követően a molekulák újra össze tudjanak állni, vagy olyan reagenseket adtak hozzá a molekulaláncokhoz, amelyek akkor léptek működésbe, ha a láncban valamilyen szünet keletkezett.

Amint azt a Science-ben közölték, az új munka a polimerek közötti intermolekuláris erőket használja fel, amely nemcsak hogy erősebbé teszi magukat a polimereket, de segíti azok újra egyesülését is, ha egy kárnak köszönhetően szétszakadnának. Ha a polimereket megfelelően helyezték el, akkor ezek az intermolekuláris erők, másnéven van der Waals erők, kulcs-zár mechanizmusként működnek, amely – mint az egyes enziműködéseknél - azt jelenti, hogy az egyik molekula, mint kulcs a zárba illeszkedik a másik molekulához. A polimerek összeragadnak.

“Ugyanakkor kedvelik is egymást” - mondta el Marek Urban professzor, a tanulmány egyik főszerzője. Hozzátette, hogy amikor széthúzzák a polimereket, azok újra eggyé akarnak válni. Ettől a ponttól kezdve válnak öngyógyíthatóvá. Olyan egyszerűen, mint ahogy hangzik ezek a tanulmányok feltárják azt is, hogy a műanyagokban mindenütt előforduló és jellemzően gyenge van der Waals kölcsönhatások, ha orientálva vannak, tehát megfelelően vannak pozicionálva akkor öngyógyítást, önjavítást eredményeznek. Ez a felfedezés hatással lesz a fenntartható anyagok fejlődésére felhasználva a gyenge polimer-kötést, amel, így együttesen rendkívül erőssé válik ha orientált.

Miközben a részletes tudomány érdekes, addig a kutatás kulcsfontosságú ereje az egyszerű megközelítés. Az ilyen polimeralapú anyagok gyártása nem igényel egy teljesen új gyártósort. A most meglévő gyárakban már elő lehetne állítani. A kutatócsapat becslése szerint a termelés növelése hat hónap és egy év közötti időintervallum alatt érhetne el több száz gallon polimer legyártását.

“Akárki, aki ilyen típusú öngyógyító anyagokat szeretne készíteni, annak alapvetően terveznie kell egy szintetikus eljárást, majd bővítenie azt” - mondta Urban professzor. A legfontosabb az, hogy a bővítési folyamatot, amely során az ipar részévé válhat ez a fajta új, önreparáló műanyag gyártása precíz módon ellenőrizzék. Teljesen más az, ha valamit a laborban csinálnak meg és az, ha valamit ipari mértékű gyártás alá vetnek. Mindenesetre a technológia elérhető számukra.

 

lockkerdee







0
0
0

hírek innen, onnan

Bukóban a startup-generáció? Az idősebbek sokkal jobbak a bizniszben

A szenior vállalkozók fontos, kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek – derült ki a Corvinus Egyetem kutatásából. Aki figyelmen...

Újabb pletyka segíthet a benzinpiacon

Pénteken az iráni háború kapcsán ismét elterjedt egy pozitív hír, a befektetők pedig remélik, hogy valóban lezárulhat a konfliktus. Az...

Ilyen gyakran járnak WC-re az egészséges emberek, ha nem ezt tapasztalod, baj van a bélrendszereddel

Bizonyára már te is gondolkodtál rajta, vajon mi számít normálisnak, ha a székletürítés gyakoriságáról esik szó. Aggodalomra adhat...

Nagy Zsolt véget akart vetni az életének: ezért nem lett öngyilkos a színész

Nagy Zsolt őszintén beszélt arról, mennyire véget akart vetni az életének egy időben.

A gazdaság temette maga alá a Fideszt, de segíti-e majd kormányon is a Tiszát?

A minimális növekedés és az összesen 40 százalékos infláció hatásával nem tudott megbirkózni a korábban mindent kibíró rendszer. Az...

Azbesztkatasztrófa – újabb településen merült fel a gyanú

Több terület érintett lehet, az önkormányzat vizsgálatot indított.

Kapitány István: Magyarország akkor erős, ha a Nyugathoz tartozik

A leendő miniszter szerint haza kell hozni az uniós forrásokat.

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje

Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének

A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

0