Ezt olvasta már?


Harminc éve szabadon/OGY - Krónika (ünnepi ülés)

A szabad Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulására emlékező ünnepi ülést tartott szombaton a parlament. Áder János államfő beszédében nemzeti összefogást szorgalmazott, Kövér László házelnök pedig arról beszélt, emlékezni és emlékeztetni a jövő felé fennálló adósság.

A képviselők politikai nyilatkozatot fogadtak el a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról. Az ülésen - két független képviselő mellett - csak a Fidesz-KDNP vett részt, néhány ellenzéki képviselő ugyanakkor napirend utáni felszólását elmondta.

Kövér: emlékezni és emlékeztetni a jövő felé fennálló adósság

Emlékezni és emlékeztetni a jövő felé fennálló adósság, melynek lerovását elmulasztva "könnyen kiszolgáltatott helyzetbe taszíthatjuk az utánunk következőket" - mondta a házelnök.

Kövér László úgy fogalmazott: az emlékezés a történelem által hitelesített mérce igénybevételét is jelenti, mellyel "megmérhetjük önmagunkat, s mellyel elválaszthatjuk a jót a rossztól, az igazat a hamistól".

"Mi, a rendszerváltoztatás még ma is aktív nemzedéke a béke gyermekei vagyunk, akiknek élete, pályafutása eddig mentes lehetett az olyan közösségi megpróbáltatásoktól, tragédiáktól, amilyeneket a korabeli hazug tankönyvek és pártállami propaganda ellenében a családi emlékezet tett számunkra személyes élménnyé" - mondta.

A nagyszülők történetei két világháborúról, Trianonról, megszállásokról, két totalitárius rendszer rémuralmának rettegéssel teli hónapjairól és éveiről, a szülők elbeszélései 1956-ról vagy 1968-ról, a szemünk előtt zajló mindennapi küzdelmeik, helytállásuk "a mi élni segítő tudásunkká vált, hogy majd jobban megérthessük, mi történt 1980-81-ben Lengyelországban, s hogy az ezt követő években mi történik velünk" - fejtette ki.

A házelnök megemlékezett a harminc évvel ezelőtti ülést az 1947-es nemzetgyűlés elnökeként megnyitó Varga Béláról, az akkori korelnökről, Kéri Kálmánról és Demény Pálról, majd kiemelte a későbbi képviselők közül Horváth Jánost, Varga Lászlót és Wittner Máriát, akik "a személyes életünk valóságává tették a történelem általuk képviselt darabját".

A személyesen átélt történelem lánca azonban megszakadni látszik - fogalmazott, hozzátéve: a mostani nemzedék szavát az utána jövők előtt már nem hitelesíti olyan szenvedéstörtént, mint amilyen az előttünk járóknak osztályrészül jutott. Ez azonban szerinte nem kisebbíti, sőt növeli a felelősségüket, hogy az emlékezés és emlékeztetés révén mindent megtegyenek azért, hogy a következő nemzedékek ne tévedjenek el a látszólagos békeidők útvesztőiben.

A házelnök jelezte: a szombati ünnepi ülésre szerették volna meghívni azokat, akik harminc éve tettek képviselői esküt, de a járványhelyzet ezt meghiúsította. Köszöntötte ugyanakkor a távol lévő egykori képviselőket, akik részt vettek az 1990-ben megválasztott Országgyűlés munkájában, és megköszönte nekik a nemzet bizalmából végzett szolgálatukat. Név szerint kiemelte közülük azokat, akik szombaton is az ülésteremben voltak: Orbán Viktor kormányfőt, Varga Mihály pénzügyminisztert, továbbá Hörcsik Richárd, Kósa Lajos és Németh Zsolt parlamenti bizottsági elnököket, valamint Deutsch Tamást, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjét, majd később jelezte, Áder János államfő is képviselő volt az 1990-ben megválasztott Országgyűlésben.

Közölte azt is: az 1990-94 között működött parlament tagjai közül 131-en már elhunytak. Irántuk való tiszteletüket néma felállással fejezték ki a képviselők.

Áder: nemzeti összefogásra van szükség!

Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő.

A köztársasági elnök az ajánlotta, hogy a koronavírus-járvány miatt ránk váró feladatok megoldásához használjuk erőforrásként mindazt, amit az elmúlt harminc évben elértünk és amit az elmúlt hetekben megtapasztaltunk, "hogy hamarosan újra élvezhessük a szabadságot". Kiemelte: az elmúlt hetekben a járvány nem csak törékenységünkre figyelmeztetett, de a társadalmi összefogás erejét is megmutatta.

Hangsúlyozta, hogy amit az elmúlt harminc évben alkottunk, az kiállta az idő próbáját, "Magyarország független, demokratikus jogállam, szabad ország".

Politikai nyilatkozatot fogadott el a Ház a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról

Politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról.

Az Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, továbbá Kocsis Máté, Kósa Lajos, Varga Mihály, Németh Zsolt és Hörcsik Richárd (Fidesz), valamint Harrach Péter (KDNP) által jegyzett előterjesztést 126 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el.

A nyilatkozat szövege szerint az Országgyűlés tisztelettel emlékezik meg az ország állami önrendelkezésének 1944. március 19-én történt elvesztését követő első szabadon választott népképviselet 1990. május 2-i megalakulásáról, amely - az alaptörvény szerint - "hazánk új demokráciájának és alkotmányos rendjének kezdete".

Napirend után

Felszólalásában Simicskó István (KDNP) az 1646-os ungvári unióról emlékezett meg.

Keresztes László Lóránt (LMP) az Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulását idézte fel, hozzátéve, hogy szerinte a most elfogadott politikai nyilatkozat nem mutat nemzeti egységet.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) felszólalásában az elmúlt harminc év kormányait vádolta egyebek mellett a "spontán privatizációért", a határon túli magyar autonómia kiharcolásának elmulasztásáért, a "szervilis" uniós szerződésért és a demográfiai "mélyrepülésért". Frakciótársa, Varga-Damm Andrea szerint ma nincs mit ünnepelni, mert a társadalomnak az elmúlt harminc év óriási kudarc.

Ezután Lezsák Sándor levezető elnök lezárta az ülést, a következő plenáris ülés hétfőn lesz.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Az erotika bennem van, és a misztikum is” - Kozso gyönyörű lányát egy név kísértette álmában Londonban, azóta semmi sem a régi

Amanda Ardens egy barátnős kikapcsolódáson volt Londonban, amikor egy álom teljesen felkavarta. Az Elvira név annyira nem hagyta nyugodni,...

Lehullt a lepel: titkos üzletet kötött a háttérben Elon Musk - Itt van a fordulat a Teslánál?

A Tesla 4,3 milliárd dollár értékű akkumulátorcella-vásárlási megállapodást kötött a dél-koreai LG Energy Solutionnel. A michigani...

Ábel Anita kitálalt: ezért vált el 16 év után

Ha nem lépett volna, talán sose szabadul.

Szabados Ági: Sokan hülyének néztek, de én hittem a közösségemben

Hogyan lesz egy televíziós műsorvezetőből könyvesbolt-alapító? Szabados Ági inspiráló története a Küszöb új részében.

Eurojackpot: 11 ezer millió forintot ért ez a 7 könnyű szám

Ezek voltak a nyerőszámok március 17-én.

Király Linda megszólalt az új párjáról, elárulva, tényleg babát vár-e

Egy év alatt hatalmas fordulatot vett Király Linda élete: amellett, hogy látványosan lefogyott, hét év egyedüllét után rátalált a...

Tudományos áttörés: élő sejtekből készítettek egy bonyolult emberi testrészt

Három évtized után oldódott meg egy sürgető orvosi probléma, de a siker még nem teljes.

Egy 110 százalékos orbánista bukása

Demeter Szilárd jött, látott és csúnyán veszített, kudarca a kultúrpolitika csődje is egyben. A NER kulturális pusztításáról szóló...

Balázs Andi gyásza nem szűnik: „Édesapám és édesanyám odaát várni fognak engem”

A színésznő híres az optimizmusáról, azonban a mosolya mögött drámai veszteségek húzódnak. Balázs Andi most fájdalmas évfordulóhoz...

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a...

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

0