Ezt olvasta már?


Harminc felett mamahotelben: aki tehetné, költözne

A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. - Pécsi Napilap -

A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. A Fundamenta kutatásának eredményei szerint, amikor megszólal a „vészcsengő”, sok esetben anyagi okok is akadályozzák a költözést. A szakértő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy egy időben elkezdett lakáscélú megtakarítás jó alap lehet a saját otthon megteremtéséhez, így segíthet elszakadni a kényelmetlenné vált mamahoteltől.

A tanulás, házasságkötés kitolódásával általánossá vált, hogy a 20-as és 30-as éveikben járó fiatal felnőttek közül sokan laknak még a szülői házban. A Fundamenta fiatalok lakáshelyzetét vizsgáló országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a huszonévesek 58 százaléka lakik még a szüleinél, a harmincasoknál pedig 27 százalék ez az arány. A férfiak gyakrabban (33%) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23%), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.

A kutatás eredményei alapján a szülőkkel lakók 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többiek viszont költözni szeretnének előbb-utóbb. A legtöbben (41%) néhány év múlva, majdnem harmaduk pedig (30%) minél hamarabb saját háztartást szeretne. A költözési szándékot természetesen jelentősen befolyásolja az életkor: a harmincasok azok, akikben a legerősebb a változás vágya. 46 százalékuk említette, hogy a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, a húszasoknak mindössze 28 százaléka szeretne gyorsan változtatni a helyzetén. Az életkor mellett a párkapcsolat és a családtervezés közelsége meghatározó: főként azok nagyon költözéspártiak, akik párkapcsolatban élnek, valamint gyereket terveznek.

Az eredmények alapján manapság sokan 30 éves korukhoz közeledve kezdenek családalapítással foglalkozni. A kapcsolatok ekkor válnak komolyabbá, a párok elkezdik tervezgetni a közös jövőt. Általános vélekedés, hogy a családalapításhoz stabilitás, saját otthon szükséges. A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy bár a legtöbben a lakáscélú megtakarítást tartják a legjobb megoldásnak a saját otthon megteremtéséhez, sokan mégis későn kezdik el a takarékoskodást, így számukra évekkel is eltolódhat a sajátlakás-projekt, azaz a kiköltözés a mamahotelből.

A kutatás azt mutatja, hogy a szülővel élő fiatalok 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van megtakarítása lakás-takarékpénztárban. A Fundamenta szakértője szerint azok a fiatalok, akik rendelkeznek saját vagy családi segítséggel nyitott lakásszámlával, optimistábban látják a jövőt, és úgy gondolják, ha aktuálissá válik a lakásvásárlás, majd nagyobb keretből gazdálkodhatnak. A szakértő azt is hozzátette, hogy azok sincsenek elkésve, akiknek még nincs lakáscélú megtakarításuk, hiszen hitelfelvétellel kiegészítve akár egy 4 éves előtakarékosság is jó alapként szolgálhat az otthonteremtéshez és a mamahotel elhagyásához.

A mamahotel általános jelenség az egész EU-ban

A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel. Az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják.[1]

 


[1] Medgyesi Márton - Nagy Ildikó: Fiatalok életkörülményei Magyarországon és az EU országaiban 2007 és 2012 között; http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/b335.pdf







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Még ma nyissák meg.” – sürgető ultimátum érkezett a Barátság vezetékről

Éles hangvételű üzenetben szólította fel Szijjártó Péter az ukrán és az uniós vezetést, hogy azonnal szüntessék meg az...

Rosszabb lett a helyzet: egyre több rendelőben nincs háziorvos

2026 márciusára ismét romlott a helyzet az alapellátásban, már 1021 háziorvosi praxis betöltetlen Magyarországon, ami országosan 16...

„Gyilkosok házában nem élek.” – Ma lenne 82 éves a magyar színészlegenda, aki kislányként világgá ment

Ma lenne a születésnapja, a 82., de ez elől megszökött. Január 28-án Voith Ági, a Jászai Mari-díjas érdemes művész, ahogy azt...

Kékesen még a hó is esett, de szerdára visszatér a jó idő

Hátraarcot vágott a tavasz a Mátrában.

Figyelem, autósok! Ha így tankolsz, a NAV kemény megbüntethet

A NAV akkor lép közbe, ha valaki megpróbálja kijátszani az árkorlátozást.

Az idei Oscaron is büszkék lehetünk a magyarokra, akik csendben, a háttérben dolgoztak meg a szobrocskáért

Egy Oscar-díjas film sikere mögött sokszor olyan alkotók munkája áll, akik nem kerülnek reflektorfénybe, pedig nélkülük nem lenne...

Azta, videón a hó, a jég. Itt szakad a hódara az országban most

Most érkeztek a felvételek az időjárásról.

Hatalmas a gyász: súlyos autóbalesetben, azonnal meghalt a mindenki által kedvelt énekesnő

Tragikus hirtelenséggel ért véget az élete, a baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

Különleges szokások – vagyis így ünneplik a húsvétot Európa más országaiban

Míg nálunk a locsolkodás és a sonka dominál, Európa más tájain repülő harangok, lángoló kerekek és Jeruzsálemből hozott szent láng...

A Revolutra is jön a tranzakciós illeték, de sokat spórolhat, aki ismeri ezt a kiskaput – fontos változásokat jelentett be a neobank

Fontos változások jönnek a díjszabásba is. Ezek a devizaváltást és az utalásokat egyaránt érintik.

Eötvös Loránd módszerével keresi az olajat a MOL a Balatonnál – egy repülőről

Alacsonyan szállnak mostanában az olajkutató repülőgépek a Balaton déli térségében: a MOL a területen szokatlannak tűnő módon a...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

0