Ezt olvasta már?

0

Három magyar képviselőt választottak szakbizottsági alelnöknek az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament szakbizottságai szerdai alakuló ülésükön három magyar képviselőt, Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselőket, valamint Ujhelyi István szocialista képviselőt választották meg EP-bizottsági alelnöki posztokra - közölte az uniós parlament szerdán.


hirdetés

A tájékoztatás szerint Deutsch Tamás a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kingát a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki.

A képviselők több szakbizottság esetében is későbbre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így egyebek mellett Trócsányi László (alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság, AFCO), Bocskor Andrea (kulturális és oktatásügyi bizottság, CULT) és Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselők alelnöki jelöléséről is.

Az Európai Parlament eljárási szabályzata vonatkozó cikke alapján az EP plenáris ülése - a házbizottságként működő, úgynevezett Elnökök Értekezletének javaslata alapján - határozza meg az egyes bizottságok alelnökeinek a számát.

Egy parlamenti szakbizottságnak jellemzően négy alelnöke van. A szabályzat szerint az egyes bizottságok elnökségének a parlamenti erőviszonyokat kell tükröznie. Nem lehetséges például csak nőkből, vagy csak férfiakból álló elnökséget felállítani, vagy nem jöhet az egyes bizottságok összes alelnöke egyetlen tagállamból.

Az alelnököket egyetlen szavazólapon választják meg. Azt a legfeljebb tizennégy jelöltet, akik az első fordulóban a leadott szavazatok abszolút többségét megszerzik, a megszerzett szavazatok számának sorrendjében megválasztottnak nyilvánítják. Ha a megválasztott jelöltek száma nem éri el a betöltendő tisztségek számát, az elsővel megegyező feltételek mellett egy második fordulót tartanak a fennmaradó tisztségek betöltésére. Ha szükséges lenne harmadik forduló is, annak során relatív többség is elegendő a fennmaradó tisztségek betöltésére. Szavazategyenlőség esetén az idősebb jelölteket nyilvánítják megválasztottnak.

Az alelnökök rangsora megegyezik megválasztásuk sorrendjével, szavazategyenlőség esetén pedig koruk szerint alakul. Ha az alelnökválasztás közfelkiáltással történik, titkos szavazást kell tartani az alelnökök rangsorának meghatározására.

Az Európai Parlamentnek 22 állandó bizottsága van. Ezek sorrendben: külügyi (AFET), emberi jogi (DROI), biztonság- és védelempolitikai (SEDE), fejlesztési (DEVE), nemzetközi kereskedelmi (INTA), költségevési (BUDG), költségvetés-ellenőrzési (CONT), továbbá a gazdasági és monetáris ügyekkel (ECON), foglalkoztatási és szociális ügyekkel (EMPL), környezetvédelemmel, közegészségüggyel és élelmiszer-biztonsággal (ENVI), ipar, kutatás és energiaüggyel (ITRE) foglalkozó szakbizottságok, valamint a belső piacért és fogyasztóvédelemért (IMCO), a közlekedésért és idegenforgalomért (TRAN), a regionális fejlesztésekért (REGI), a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért (AGRI), a halászatért (PECH), a kultúráért és oktatásért (CULT), a jogi ügyekért (JURI), továbbá az állampolgári jogokért, és a bel- és igazságügyért (LIBE), az alkotmányos ügyekért (AFCO), a nők jogaiért és az esélyegyenlőségért (FEMM) felelős bizottságok, valamint a petíciós bizottság (PETI).







0
0
0

hírek innen, onnan

A Fidesz jogszerűtlenül kezelte egy férfi adatait, aki perelt és nyert

Soha nem adta meg az email-címeit a pártnak, a Fidesz mégis kampányanyagokat küldött neki.

Nagy változás készül a fizetésnél

Ha megmarad a mostani ütem, akkor a legnagyobb innovatív pénzpiaci szolgáltatók, mint a Revolut, jövő év végére már akár 15 milliós...

Eláruljuk, milyen nőről álmodik minden férfi - ezekkel a tulajdonságokkal kell rendelkezned

Amikor egy férfi szerelembe esik, legtöbbször olyan nőt választ maga mellé, aki egyben a társa is, és aki valamiben különbözik a...

Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban

Keddtől nem számít bűncselekménynek Észak-Írországban az abortusz, valamint jövő évtől már az azonos neműek házasságának sem...

48 füves cigit kapott 48. születésnapjára Snoop Dogg - videó

Vasárnap töltötte be 48. életévét a legendás rapper, Snoop Dogg, aki igencsak frapp

Letartóztatták azt a három férfit, akik kirámoltak egy óbudai lakást

A bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy betörtek egy óbudai lakásba.

Minden vádpont alól felmentette a bíróság Csíkszereda polgármesterét és volt alpolgármesterét

Erről tájékoztatott a Maros megyei törvényszék. Az alapfokú ítélet még nem jogerős, tíz napig lehet ellene fellebbezni.

Egy első fordulós vereség hozott újabb fordulópontot Tsitsipas szezonjában

A fiatal görög teniszező kiesett a ritmusból a Roland Garros-búcsút követően, de a US Open óta magára talált.

Wizz Air - újabb ukrajnai célállomás

A kelet-ukrajnai Zaporizzsjába indít közvetlen járatot jövő ősszel a Wizz Air Budapestről. Ez már az ötödik város Ukrajnában, ahová a...

157-en haltak meg az iraki biztonsági erők túlkapásai miatt

A bagdadi tömegoszlatásokkor 149 civil és a biztonsági erők 8 tagja vesztette életét, 3458 ember sebesült meg. A háztetőkről lőtték...

Újabb erdőtüzekre és áramparákra készül Kalifornia

A futótüzek folyamatos veszélyt jelentenek az amerikai államban.

Az újraszámolás után is változatlan az eredmény Kőbányán és Újpesten is

Sára Botond pedig ma végül gratuált Pikó Andrásnak a 8. kerületben.

0

Sport

Meghalt Szálinger Ferenc

Az egykori utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 71 éves volt.

90 ezer őrjöngő brazilt hallgattatott el Magyarország a Maracanában

A nyolc világbajnokkal felálló brazilok 0-0 után fejet hajtottak a magyarok előtt, Felix kapus volt a mezőny legjobbja.

Gyászol a Forma-1-es világbajnok: meghalt a lánya, még csak 21 éves volt

Jody Scheckter egykori Formula- 1- es világbajnok teljesen összetört, most jelentette be a szomorú hírt a család: 21 éves lánya, Ila meghalt.

Rá sem lehet ismerni Jakabos Zsuzsannára

A rajongókat is megosztották a képek.

Edzőt váltottak a katalánok

Megelégelte a bukdácsolást a vezetőség.

Marco Rossi egy Koncz Zsuzsa-idézettel üzent

A fociválogatott szövetségi kapitánya ismét a hit erejét hangsúlyozta.

A Kisvárda vezetője váratlanul őszinte volt: értelmes magyar focista nem megy hozzájuk

A kisvárdai fociklub sportigazgatója és mindenese, Révész Attila az M4 Sport beszélt a Miriuta-ügyről, de egy pillanatra kiesett a szerepéből és túlságosan őszinte lett.

Döntött a versenybizottság, megvan az El Clásico új időpontja

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) péntek délelőtt megerősítette, hogy a katalóniai tüntetések miatt elhalasztják az idény első El Clásicóját, a szombatra (október 26.) kiírt FC BarcelonaReal Madrid rangadót. Az RFEF hétfőig adott határidőt a két klubnak és a Spanyol Labdarúgóligának (LFP), hogy megegyezzenek a mérkőzés új dátumáról. Nos, megvan az időpont.

Marco Rossi Wales ellen sem számíthat a válogatott alapemberére

A sorsdöntő Eb-selejtezőn az eltiltását fogja még tölteni a magyar focista.

Erről a dicsőségről szívesen lemondott volna Luka Modric

Olyan még sosem történt, ami a horvát labdarúgóval most igen.

0

Bulvár

Hátborzongató tények a második világháborúból: erről nem volt szó az iskolában

A sokkoló számadatok gyakran nem képezik a tananyag részét, pedig a háborút általuk érthetjük meg igazán.

Hogy izzadt végig. Láttam, hogy fél az a nyomorult a színpadon - Csak neked mondom: Elek Ferenc és Ötvös Andrá...

Nagy nevettetők méltatlan helyzetben, avagy milyen az, amikor két jó barát beszélget a színpadon? A Csak neked mondom videósorozat legújabb része Elek Ferenccel és Ötvös Andrással.

Rákgyilkos gyökér: fogyaszd heti rendszerességgel

Új kutatás vizsgálta a gyömbér rákölő hatását, és elképesztő eredményekre jutott ez a gyökér lehet az első természetes rákgyógyír a világon, ha sikerül hatékony szert fejleszteni belőle.

Szerdától változnak az üzemanyagárak

Csökken a gázolaj ára, a benziné viszont nem változik.

Ijesztő fotót posztolt Erdélyi Mónika, rá sem lehet ismerni

Teljes átváltozáson esett át a híresség, akit ezáltal igencsak nehéz felismerni.

Betört a tél Európába: röpködnek a mínuszok

Magyarország a kontinens legmelegebb részéhez tartozik.

Így jelzi a szem a magas koleszterinszintet.

A magas koleszterinszint az esetek zömében csak a következményeivel hívja fel magára a figyelmet, azonban a szem körül látható jelei is lehetnek.

Meghalt Szálinger Ferenc

Az egykori utánpótlás Európa-bajnoki bronzérmes asztaliteniszező 71 éves volt.

Katalin hercegné bemutatja: két szín, amit muszáj kipróbálnod együtt ebben a szezonban

Ha valakitől érdemes tanácsot megfogadni, az Katalin hercegné!

Nagy döntést hoztak Terry Black nevelt gyerekei

Terry Black gyerekei, a 18 éves Dani és a 14 éves Fanny élete végéig eladósodott volna, ha nem mondanak le az örökségükről.

blogmorzsák

Ismét újraírták a világ leghíresebb fotójának történetét

A képen látható hat katona közül kettő még aznap meghalt, a többi személyazonosságának megállapítása azóta is problémás.

Ezek a srácok törnek‑zúznak

Mégis jó példát mutatnak az embereknek.

Könnyed őszi karfiolleves

Ez a leves teljesen illik ehhez a gyönyörű évszakhoz.

A Kickstarter "sötét" oldala

Ahol pénzt osztanak, ott előbb-utóbb megjelennek a csalók is.

A szív demokratizmusáról

A "szívdemokrata" nem lát lényegi különbséget ember és ember között; neki minden társadalmi különbség véletlenszerű.

Amikor a rendőrök ököllel verik az ajtót

A társasházi élet vadromantikája egy olvasói levélben.

Kibillen a vércukorszinted? Miről veheted észre?

Kiváncsi vagy mi a teendő, ha kibillen a vércukorszinted?

A Garay téri csarnokban árulnak egy 9 m²-es lakást

Az elmúlt hét 10 legjobb ingatlanhirdetése: tatabányai luxus, eladó kastélyok, iszonyú rumlik, elképesztő színkavalkád.

Ifj. Lomnici Zoltán megrendítő üzenete

Ifj. Lomnici szerint néhány botrányos ügy alapján súlyos hiba lenne a nemzeti-konzervatív oldal megítélése.

Szombathely is hadat üzent a Fidesz-médiának

A vas megyei megyeszékhelyen az új polgármesterrel a sajtó is változhat.

Önkormányzati választások a Facebookon

Fizetett politikai hirdetések tömték ki a Facebook kasszáját. Mutatjuk, ki mennyit költött!

Ezért fogunk belefulladni a használtruha szemétbe

Egyre többet veszünk, alig hordjuk, majd eldobjuk a ruhát – az elmúlt 10 évben is rengeteget romlott a helyzet. Számok!

0