Hatalmas Fidesz siker. A vasárnapi parlamenti választáson a Fidesz-KDNP kapott ismét felhatalmazást
A vasárnapi parlamenti választáson az eddig is kormányon lévő párt, a Fidesz-KDNP ért el meggyőző sikert.
A kormánypárt 53,4 százalékos listás eredménye minden idők lejelentősebb teljesítménye. Ennél valamivel kisebb, 52,73 százalékos listás eredményt értek el 2010-ben.
A mostani eredménye alapján a Fidesz-KDNP 135 képviselő küldhet az Országgyűlésbe, kettővel többet, mint ami a kétharmados többséghez kell . A kormánypártra 2,658 milliósan szavaztak.
Szavazás a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyûlési választáson (fotó – MTI)
Az ellenzéki összefogás 1 millió 750 ezer voksot kapott, listás eredménye 35,2 százalék.
(Fotó – Világgazdaság)
A Demokratikus Koalíciónak 16 fős, a Momentumnak 11, a Jobbiknak és az MSZP-nek 9, a Párbeszédnek 7 fős frakciója lesz a parlamentben. Az LMP-nek 4 képviselője ülhet be a padsorokba. A Mi Hazánknak 7 képviselője jutott be az Országgyűlésbe.
hírek innen, onnan
Sztrájk jöhet az oktatásban még az áprilisi választások előtt – a PDSZ egyeztetne a kormánnyal
Még az áprilisi parlamenti választások előtt sztrájkot hirdethet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ): ha a kormánnyal...
Nvidia: az adatközpont az űrbe megy, jönnek az önállóan cselekvő szoftverek
Az amerikai chipgyártó e héten zajló konferenciáján záporoznak a sci-fibe illő bejelentések. Az autonóm programokhoz globális méretű...
NB II: Tíz meccs után távozott a kieső helyen álló csapat vezetőedzője - hivatalos
Az utolsó előtti helyen álló klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az...
Az ENSZ is vizsgálja az iráni leányiskola elleni amerikai rakétatámadást
Megkezdődött a vizsgálat.
Új unokája született az albatrosznak, aki 74 évesen még tojást rakott
A bolyhos kicsiről videót posztoltak.
Szijjártó Péter: Hagyjuk a színházat, még ma nyissák meg a Barátság kőolajvezetéket
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Ursula von der Leyen által a Barátság kőolajvezeték helyreállítására ajánlott...
Oscar-afterparti: 146 millióért egy asztal, Dior-ruhákhoz pizza, 10 000 orchidea és 1000 üveg tequila – Így buliztak a sztárok
A legexkluzívabb eseményekre továbbra is csak meghívóval lehet bejutni, és meglepő, de az eseményeken a csúcsgasztronómia és a...
Begyújtotta az rakétákat az OTP, jó hír jött a Barátság-vezeték felől
Továbbra is nagy volatilitás figyelhető meg a tőzsdéken a közel-keleti háború kapcsán, elsősorban az olajár emelkedése és ennek...
Magyar Péter: A bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót
A Tisza elnöke tételesen cáfolta Toroczkai László vádjait, és reagált a Nemzeti Meneten kifeszített ukrán zászlóra is.
A YouTube titkos munkásai: tinik, akik akár évi 30 millió forintot is megkeresnek a szobájukból
A YouTube és a közösségi média világa mára egy gyorsan fejlődő, összetett iparággá vált, aminek háttérben egy új generáció...
Azonnali technikai és anyagi támogatást ajánlott fel az EU a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
Az ukránok el is fogadták a felajánlást, azt viszont még nem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent a gyakorlatban.
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.
Megszüntették az eljárást az ittasan nőverési ügybe keveredett Győrffy Balázs ellen
A volt fideszes politikus megegyezett áldozataival.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


