Ezt olvasta már?


Hatalmas érdeklődés, magas színvonal Pécsett az I. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia első napján

Elképesztően magas szakmai színvonal, remek hangulat, nem mellesleg telt ház – ez volt jellemző az I. Nemzetközi Kosárlabda Konferencia első napjára, amely Pécsen, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián zajlik. Folytatás: ma reggeltől késő délutánig.

 

 

A konferencia megnyitóján köszöntötte a hallgatóságot, Michael Schwarz, az európai szövetség (FIBA Europe) egyik vezetője, Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke, Sáfár Sándor, az Emmi miniszteri biztosa, Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem rektora, valamint Miseta Attila, Pécsi Tudományegyetem rektora. Az eseménynek otthont adó Nemzeti Kosárlabda Akadémia lelátója megtelt, a sportág több száz hazai edzője, vezetője, játékosa várta kíváncsian az előadásokat és a kerekasztal-beszélgetéseket, de külföldről is szép számmal jöttek érdeklődők.

 

A konferencia célkeresztjében a tudományosság áll, a címe: „Új határok a sporttudományban és a gyakorlatban”. Az első előadó az esemény ötletgazdája, egyben házigazdája, Rátgéber László volt, aki a tőle megszokott lebilincselő stílusban mesélt múltról, jelenről és jövőről, tudományosságról, és annak teljes hiányáról. Beszélt például a regeneráció fontosságáról, hangsúlyozva, hogy „ma az nyeri a meccseket, aki előbb kipiheni magát” – nem véletlen, hogy a pécsi akadémia tőszomszédságában már épül a dr. Hepp Ferencről elnevezett Rehabilitációs és Regenerációs Központ.

 

– A siker most már csak emberi tényezőkön múlik, régebben azért nem így volt. Emlékszem, a pécsi csapattal kedden megvertük a Bourges-t Franciaországban, aztán vonattal elindultunk a repülőtérre, majd szép lassan hazaértünk a visszavágóra. De a franciák már itt voltak Pécsett, sétáltak a városban, pihentek, miközben mi még utaztunk! – mesélt el egy sztorit Rátgéber, utalva arra, mennyit jelenthet a körülmények, a lehetőségek javítása, az infrastruktúra fejlesztése a sportban, majd így folytatta: – Az infrastukturális fejlesztések viszont nem a kényelmet szolgálják, hanem a kemény munka otthonának kell lenniük!

 

A konferencia előadóinak listáján olyan hazai és külföldi szaktekintélyek szerepeltek, hogy csak úgy repkedtek a nagy nemzetközi sikerek: 10 Euroliga-győzelmet, hat BEK-, illetve Bajnokok Ligája-elsőséget, egy KEK-sikert, valamint két-két olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérem fűződött a nevükhöz. Itt van például az a Szonja Vasics, aki a tokiói olimpiát követően vonult vissza, és az utóbbi másfél évtized egyik legjobb játékosának tartják.

 

– Annak idején meghatározó pillanat, fordulópont volt az életemben, hogy Rátgéber László a Szpartak Moszkvához hívott! Nagyon fiatal játékos voltam, s annak köszönhetően, hogy odakerültem, testközelből láthattam, hogy az olyan világsztárok, mint Diana Taurasi, Sue Bird hogyan állnak az edzéseknek, miképp dolgoznak. Nem mellesleg: akkor lettem először Euroliga-győztes – mesélte mosolyogva a 32 éves Vasics, aki jelenleg a szerb olimpiai bizottság sportigazgatója, s akinek pályafutása befejezésekor már három Euroliga-aranyérem volt a vitrinjében.

 

A konferencia ma reggeltől folytatódik, és egészen késő délutánig tart a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.

forrás: PécsAktuál







0
0
0

hírek innen, onnan

Öten fulladtak bele a folyóba

Belefulladt öt ember a Kupa folyóba péntek délután a horvát-szlovén határ közelében, Severin na Kupi térségében. Az illetők...

Papírfecniként kapta fel a parkoló autót a viharos erejű szél, egy másiknak vágta

Egy úgynevezett mikrokitörés rendezte el két parkoló autó sorsát Brazíliában.

Dúsgazdagként ébredt 2 magyar szerencsevadász: elképesztő összeget kaszáltak az európai szuperlottón

Két magyar is több tízmilliós nyereménynek örülhet, azonban nem volt telitalálat a 39. heti, pénteki Eurojackpot sorsoláson.

Gombnyomásos botrány az Országgyűlésben: Bűncselekménnyel vádolják a Tisza Párt képviselőjét

Képviselőtársa helyett nyomta meg a szavazógombot a Tisza Párt frakcióvezető-helyettese: a Mi Hazánk szerint bűncselekmény történt,...

A pszichológia szerint ezt jelenti, ha a bejárati ajtó mellett hagyod a cipődet

Sokan úgy vélik, a bejárati ajtó mellett hagyott cipők sokat elárulnak a személyiségünkről, a pszichológia azonban ennél árnyaltabban...

Budaörs üzent: Nem fizetnek több szolidaritási hozzájárulást az államnak

Wittinghoff Tamás polgármester nyílt levélben közölte az államkincstárral a városvezetés döntését. A település az...

Mit tudnak a legújabb csúcsórák? Teszten a Samsung Galaxy Watch Ultra2 és a Huawei Watch GT 7 Pro

Hordtuk őket napközben, sétáltunk és futottunk velük, zenét hallgattunk és fizettünk velünk, és éjszaka is a csuklónkon hagytuk őket....

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok...

Állva tapsolt a zsűri, de a Sztárban Sztár napi győztese mégis keményen lepontozta magát: most Tóth Gabi bőrébe bújva bizonyítana újra

Maximális pontszám és napi győzelem a visszatérés estéjén Nem is alakulhatott volna szebben az elismerés...

Kidőltek a válogatott legfontosabb gólvágói: Marco Rossi radikális döntéssel vág neki a sorsdöntő meccseknek

Sűrű menetrend és kényszerű átalakulás a válogatottnál A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen lép...

0

Sport

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

0