Hatékony munkával az elsők között

Eredményes időszakot zár a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Sajtótájékoztatón foglalta össze az elmúlt időszak eredményeit dr. Cser-Palkovics András, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács leköszönő elnöke és dr. Temesvári Balázs, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója.


Az elmúlt másfél évben az utolsók közül az első kettő legeredményesebb munkaszervezet közé sikerült felkerülnie a régiós ügynökségnek. A rendezvényen bejelentették: az ügyvezető igazgató február elsejétől új munkakört tölt majd be Székesfehérvár Önkormányzatának jóváhagyásával.

Január elsejétől több változás is életbe lépett, ami szerint a regionális fejlesztési tanácsok szerepét a megyei önkormányzatok vették át, a regionális fejlesztési ügynökségek pedig állami tulajdonba kerültek. Ennek apropóján készült most összegzés a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és munkaszervezetének működéséről.

"Több mint 21 milliárd forint megítélt támogatás 2100 támogatott projektre. Ezek a számok mutatják az elvégzett munka nagyságát és eredményességét.” – mondta el a 2001 óta eltelt időszak mutatóit ismertetve dr. Cser-Palkovics András. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács leköszönő elnöke szerint mindenkinek közös érdeke, hogy minél több forrást minél hatékonyabban használjanak fel a régió fejlődéséért.

Másfél éve vette át a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetését dr. Temesvári Balázs. Az ügyvezető igazgató átalakította a munkaszervezetet és irányításával sikerült elérni, hogy az utolsók közül az első kettő közé került a Közép-dunántúli régió az operatív programok megvalósításában.

„A kiegyenlítés politikáját követve sikerült hatékonyan felosztanunk a rendelkezésre álló forrásokat a régió három megyéje között. Emellett nagy eredménynek tartom, hogy sikerült felgyorsítani a kifizetéseket, azaz a jogszabályban előírt határidőn belül tudtuk ezt a projekteknél biztosítani” – emelte ki dr. Temesvári Balázs. A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója emellett szólt a 2012-es év I. negyedévében megnyíló pályázatokról és elmondta, hogy a kormányzati elvárásoknak is megfelelő stabil működéssel az Ügynökségnél biztosított a 2013-ig tartó tervezési ciklus sikeres lezárása.

„Sportnyelven szólva Székesfehérvár leigazolta dr. Temesvári Balázst, aki február 1-jétől a Széphő Zrt. vezérigazgatójaként dolgozik”- jelentette be a sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András. A polgármester ismertette a Székesfehérvár Közgyűlése által múlt héten meghozott egyhangú döntést, amit azóta már a Széphő Zrt. Igazgatótanácsa is jóváhagyott. Dr. Cser-Palkovics András nyilvánosan is megköszönte Fónad Csaba munkáját, aki az átmeneti időszakban segíteni fogja a cég működését és az új vezérigazgató munkáját.

Önkormányzati Kommunikációs Központ











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?