Ezt olvasta már?


Hatmilliárdos áfacsalás egy génmódosított szójával kereskedő cégláncolatnál

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak.

Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállította az árut, és az áfát nem fizette meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) az MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a nemzetközi bűnszervezet az árut szlovák, cseh, lengyel "bukó cégeken" pörgette át. A szóját a sor végén lévő székesfehérvári társaságok vásárolták fel, majd a be nem fizetett áfát levonták a fizetendő adóból, sőt jogtalanul vissza is igényelték.

Az egyik cégcsoport Dániában ugyanezzel a módszerrel 14,6 millió euró (4,52 milliárd forint) kárt okozott.

A NAV tájékoztatása szerint a nemzetközi támogatású akcióban egyszerre négy országban folytattak eljárásokat, az akciót az Eurojust és az Europol is támogatta, a hágai műveleti központban hangolták össze a tagországok eljárásait. Magyarországon egyszerre 162 helyszínen 300 pénzügyi nyomozó, 30 revizor, 81 pénzügyőr, informatikai és pénzmosás elleni szakemberek és a Merkur Bevetési Egység tagjai dolgoztak, ezzel párhuzamosan Dániában, Szlovéniában és Szlovákiában is lecsaptak a bűnszervezet tagjaira.

A NAV munkatársai gépjárműveket, készpénzt foglaltak le, bankszámlákat, ingatlanokat zároltak mintegy 1,9 milliárd forint értékben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében további 24,5 millió forint értékben zároltak árukészletet és gépjárműveket. A szlovén hatóságok hat helyszínen 100 ezer eurót, a dán hatóságok pedig 13 helyszínen 470 ezer eurót foglaltak le.

A NÉBIH szakemberei egy Fejér megyei raktárban árueredet-vizsgálatot indítottak, és 123 tonna árut zároltak. A helyszíni mintavétel laboreredményei arra utalnak, hogy a zárolt termék génmódosított.

A gyanúsítottak akár húsz év szabadságvesztést is kaphatnak.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiderítették a szakértők: Ezért álmodsz olyat, hogy nem tudsz megszólalni

Biztosan sokan átélték már azt a nyugtalanító álmot, amikor beszélni, kiabálni vagy megszólalni próbálnak, mégsem jön ki hang a...

Horror az oviban: eddig tart a kéz-láb-száj betegség

Meglepő hogyan és meddig fertőz.

Így szabadulhatsz meg a Diákhiteltől: előtörlesztés, végtörlesztés – minden, amit tudnod kell

Diákhitel törlesztését a hallgatói jogviszony megszűnése utáni negyedik hónap elsejétől kell megkezdeni.

Ebben az országban már 20 millió forint alatt is vehetsz családi házat – három hálószobával

Bár elképzelhetetlennek tűnik, hogy ma Európában egy teljes családi házat lehet venni 50 ezer euró (kb. 19–20 millió forint) alatt....

A WHO nukleáris katasztrófától tart, ha tovább eszkalálódik az iráni háború

Felkészítik a munkatársaikat egy esetleges atomkatasztrófára. Irán külügyminisztere közben a háború globális következményeiről...

5 farmerfazon, ami már nem lesz divatos 2026 tavaszán - mutatjuk, mik jönnek helyettük.

A farmert egyszerűen nem lehet megunni, így mutatjuk is, hogy idén tavasszal milyen fazonokban hódít!

Március 18-án pénzügyi fordulat vár három csillagjegyre – Ön köztük van?

Van egy jó hírünk három csillagjegy számára: 2026. március 18. fordulópont lehet az életükben, legalábbis ami a pénzügyeket illeti. Az...

Előkerült a felvétel: a Mónika show-ban mentegetőzött a félszáz nőt megerőszakoló békési szatír – videó

Éveken át a bolondját járatta a rendőrökkel, miközben Békéscsabán már alig mertek az utcára lépni a nők: Miskolci János a rendőrök...

Orbán Viktornak semmi nem elég, az Ukrajna elleni harc már Magyarországnál is fontosabb

Az Európai Bizottság közölte, kész fizetni a Barátság kőolajvezeték helyreállítását, de a magyar  kormányfő mindent alárendel a...

Nem fizeti ki az Orbán-kormány minden kórház teljes adósságát, új szabályokkal jön a fennmaradó 15,5 milliárd forint

Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint ez gyakorlatilag egy büntető tétel az adósságrendezésben, a beszállítók még hónapokig...

Innen tudjuk, hogy belenéztek a telefonunkba

Érdemes időről időre átnézni az alkalmazások biztonsági beállításait.

Láttál már Nissan Silviából épített homokfutó szörnyet?

Amikor a driftpályák ünnepelt sztárja terepgumit húz és toronycsapágyig gázol a dűnék közé, ott kő kövön nem marad.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0