Ezt olvasta már?


Hatvanéves a szervátültetés Magyarországon

Hatvan évvel ezelőtt, 1962. december 21-én Szegeden végezte el az első magyarországi veseátültetést Németh András urológus adjunktus.

A történelmi eseményről és az első magyar szervátültetést végző orvosról megemlékező, MTI-hez eljuttatott közleményében az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatóság felidézte: az ötvenes évek elején Európában egyre több helyen kezdtek foglalkozni a veseelégtelenség kérdéskörével. A 90 százalékos halálozású betegség arra ösztönözte az urológusokat, hogy a konzervatív kezelés mellett valamilyen művi méregtelenítést is alkalmazzanak. Így születtek meg Európában az első művesekészülékek, melyek közül a módosított Alvar-készüléket Magyarországon elsőként Szegeden alkalmazták - emlékeztettek.

A veseelégtelenség kezelésében már ekkor ígéretesnek mutatkozott a veseátültetés. Németh András néhány kollégájával kísérleteket kezdett kutyákon, majd 1962-ben féléves ösztöndíjas állást kapott a londoni Postgraduate Medical Schoolban. Itt első asszisztensként részt vett egy veseátültetéses műtétben, amelyet a negyedikként végeztek el a világon. A magyar orvos Dempster professzor módszerét hozta haza, és a londoni tapasztalatok alapján 1962. december 21-én elvégezte az első magyarországi veseátültetést egy 26 éves férfin, akit már csak dialízissel lehetett életben tartani. A műtéthez a vesét a beteg 21 éves, egészséges öccse adományozta.

E műtétet megelőzően Franciaországban, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában addig összesen 37 emberi veseátültetés történt, így a szegedi a világon a 38. transzplantáció volt, és Németh András a hetedik sebész, aki ezt a műtétet végezte.

A beteg 35-40 napig kitűnő állapotban volt, majd fokozatos romlás után kilökődési reakció következtében a 79. posztoperatív napon elhunyt. Ezt Németh András később 79 nap remény című kisregényében is megörökítette.

Az elmúlt 60 évben közel 12 ezer szervátültetés történt Magyarországon a négy egyetemi városban működő hét transzplantációs központban. A vese-, máj-, szív-, tüdő- és hasnyálmirigy-átültetések között 775 élődonoros veseátültetés történt. A hazai szervátültetés 60. jubileumi évében, 2022-ben rekordszámú, 56 élődonoros veseátültetés történt - emlékeztet a közlemény.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Így szabadíthatják fel az amerikaiak a Hormuzi-szorost – részletes elemzés Resperger Istvántól

Elsősorban a mérete a magyarázat arra, hogy Irán miért tudja gyorsan és olcsón blokkolni, az ellenségei pedig miért csak lassan és...

Bod Péter Ákos: új olajsokk fenyeget, Magyarország nagy árat fizethet

Az Irán elleni amerikai–izraeli támadás a világgazdaság egyik legérzékenyebb pontját, az energia- és kereskedelmi útvonalakat érte el,...

Borzalmas kép terjed Obamáról

Újra terjed az interneten az az összeesküvés-elmélet, amely szerint Michelle Obama valójában transznemű. A Snopes tényellenőrző oldal...

Séfek séfe: a nézők inkább lenémítják a tévét, ezt nagyon nem bírják tovább

A Séfek séfe rajongók rengeteg dolgon akadtak már ki ebben az évadban, de ennél a pontnál elkapcsolnak, vagy némítják a tévét.

Vissza a ’90-es évekbe: 8 öltözködési trükk, amit érdemes ellesni Carolyn Bessette-Kennedytől

Carolyn Bessette-Kennedy minimalista stílusa nem is kérdés, hogy még ma is tökéletesen megállja a helyét.

A legjobban kereső miniszterek fizetését is lekörözik az álláshalmozó államtitkárok, amihez egy széles joghézagot kell átugraniuk

A 6,3 millió forintot kereső Nagy Mártonnál legalább három beosztottja többet visz haza.

El kell kerülni az izraeli szárazföldi offenzívát Libanonban – figyelmeztetnek a kanadaiak, a franciák, a britek és az olaszok

Az országban a közel-keleti konfliktus újabb elmérgesedése nyomán már 1 millió 50 ezer belső menekültet regisztráltak.

Újabb migrációs hullám fenyeget?

Mennyire valószínű, hogy végül Európának kell megküzdenie ezzel a menekültáradattal?

Kiadták a parancsot – Izrael megkezdte a nagyszabású támadásokat Irán ellen

Izrael már meg is kezdte a nagy csapásokat Irán ellen.

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban"...

Drónokkal támadták a bagdadi amerikai nagykövetség környékét

Trump azt állítja, hamar befejezné a háborút, de még nem világos, ki segítene neki. Közvetítésünk a közel-keleti helyzetről.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Ismét szabadrúgásból talált be a Liverpool magyar kiválósága.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

0