Hazatértek a romániai hókárosultaknak segítséget nyújtó magyar speciális mentők
Helyenként 4-5 méteres hóban dolgozva több településen is részt vett a romániai Buzau megye lakóinak megsegítésére indult segélyakcióban a vasárnap hazatért Életjel Mentőcsoport két tagja – közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.
Turi László elmondta: az Erdély Mentőcsoport nevű civil szervezet meghívására a szolnoki székhelyű Életjel Mentőcsoport két, alpintechnikai képzettséggel is rendelkező tagja szerdán érkezett az erős hófúvások miatt elzárt területre. Ők a helyi katasztrófavédelmi felügyelőség irányítása mellett, 16 másik szakemberrel együtt a romániai Buzau megyében összesen öt, a helyenként 4-5 méteres hótorlaszok miatt megközelíthetetlen település lakóinak nyújtottak segítséget.
A mentési és kárelhárítási akció részeként elsősegélynyújtás, orvosi asszisztensi ellátás, házak tetőszerkezeteinek letakarítása és az elzárt utak felszabadítása volt a feladatuk. Ezen kívül egy tonnányi segélyszállítmányt is vittek a rászorulóknak. Az élelmiszer egy részét az erdélyi unitárius egyház által működtetett Erdélyi Gondviselés Segélyszervezet, másik részét pedig egy székelyudvarhelyi vállalkozó biztosította.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, a Romániát sújtó rendkívüli havazás és hófúvás következtében Vrancea és Buzau megyékben több száz település vált megközelíthetetlenné, a román belügyminisztérium alakulatai napok óta dolgoznak a hó eltakarításán és a nehéz helyzetbe került emberek kimentésén.
A Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi önkéntesei a Habitat Románia civil szervezettel közösen és a Kovászna megyei önkormányzat támogatásával Vrancea megyében száz rászoruló családnak nyújtott segítséget a hétvégén. Egyebek mellett a hóolvadás miatt várható áradások idejére összeállított szükségcsomagokat osztottak szét.
A segélyszervezet önkéntesei a háromszéki Mikóújfalu polgármesteri hivatalának és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezetének kezdeményezésére vállalkozók és a helyi tanács támogatásával összeállított száz élelmiszercsomagot juttattak el Dumbraveni településre. A Hargita megyei tanács pedig 100 ezer lej gyorssegélyt utalt ki Vrancea megyének.
mti

- Egy napra visszatérhet a kánikula
- Mai névnapok és eredetük
- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- Országosan ellenőrzi a vízelvezető árkok állapotát a katasztrófavédelem
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Polgármesteri köszönet a közlekedők türelméért
- Magyarországnak nem hitel és pénz kell, hanem biztonsági háló
- Több tízmilliós adócsalást tárt fel bábolnai ingatlanok értékesítésénél a NAV
- Nyugdíjasok utazási kedvezménye
- A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak
- Károlyi Mihály szobrának nincs helye a Parlamentnél
- Fehérvári szervezetekhez kerüljön az 1%
- Elhunyt Zoltai Magdolna
- Megkezdődött a Kossuth tér átépítésének előkészítése a Parlament mellett
- A kormány elutasítja a megszorítások politikáját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- A szakszerű segítségnyújtást oktatják
- Iskola-VÁR-játék a Széna Téri Általános Iskolában
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Új helyen a Civil Szolgáltatási Iroda

