Ezt olvasta már?


Hétfőtől ismét elhelyezkedési juttatást kaphatnak a versenyszférára váltó közfoglalkoztatottak

Több mint kétezer közfoglalkoztatott részesülhet havi 45 600 forint elhelyezkedési juttatásban augusztus 15-étől, ha állást talál a versenyszférában - jelentette be Kutnyánszky Zsolt.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton kiadott közleménye szerint az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program újraindítása mellett a hónap közepétől megint igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is, ami a mobilitás élénkítésével szolgálja a foglalkoztatás további növelését.

Az elhelyezkedési juttatásnak köszönhetően eddig több mint 19 ezer korábbi közfoglalkoztatott állt munkába az elsődleges munkaerőpiacon. A rendelkezésre álló félmilliárd forintos keretösszegből további 2200 ember elhelyezkedése támogatható. A lehetőség egyfajta bónusszal ösztönzi a közfoglalkoztatottakat arra, hogy minél hamarabb lépjenek át a versenyszférába.

A TIM közleményében ismerteti: támogatás a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtti elhelyezkedés esetén igényelhető, és a jogviszony fennmaradó idejére jár. Így minél előbb lép át valaki a versenyszférába, annál több támogatást kaphat. Napi 2000 forintos elhelyezkedési juttatásra jogosult az a közfoglalkoztatott is, aki mezőgazdasági idénymunkában vesz részt.

Augusztus 15-étől újra igényelhetik a járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályain a lakhatási támogatást azok az álláskeresők, akik a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre lévő településen találnak munkát. A lakásbérleti díjra fordítható támogatás hat hónapra szól, havi összege legfeljebb 140 ezer forint lehet, és teljes hónapok számolhatók el.

Hasonlóképpen hétfőtől vehet igénybe utazási támogatást az az újonnan munkába állt álláskereső, aki otthonától legalább 10 kilométerre eső, de 60 kilométernél közelebbi településre ingázik dolgozni. A támogatás az egyéb feltételek teljesülése esetén szintén hat hónap időtartamra nyújtható. Mértéke a 10 kilométeres minimális távolság felett minden teljes 10 kilométer után a megállapításkor hatályos minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg, jelenleg tehát 10 ezer forint.

A támogatásokkal és igénylésükkel kapcsolatos részletes tájékoztatás és dokumentáció a www.munka.hu oldalon található meg.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Dallas gyönyörű színésznője 81 évesen: Priscilla Presley a vörös szőnyeg sztárja volt Mallorcán

Priscilla Presley napjainkban ritkán szerepel a rivaldafényben, de most ő volt a fővendég Mallorca egyik legexkluzívabb és legfényűzőbb...

Eleinte hőség, majd záporok, zivatarok és egy kis enyhülés: ilyen időjárás vár ránk

Kedden még 33–38 fokos hőségre és helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, majd egy száraz hidegfront hatására szerdától...

Puskás-relikviák is vannak nála: megtudtuk, milyen különleges ajándékkal érkezett Vietnámba a magyar szépségkirálynő

A Miss World Hungary cím birtokosa, Végvári Janka már bejelentkezett Vietnámból, ahol a nemzetközi szépségversenyen 120 ország lányai...

Ennyit ér, ha kopogtatod a dinnyét vásárlás előtt: tényleg működik a híres trükk?

Te is azok közé tartozol, akik vásárlás előtt komoly arccal megkopogtatják a dinnyét, majd megpróbálják eldönteni, mit mondott a hang?...

Ezért olyan furcsa ízű az étel a repülőn: nem a tartósítószer a hibás

Van, hogy ugyanaz az étel a földön teljesen rendben van, a repülőn viszont mintha valaki titokban elrontotta volna. Pedig nem feltétlenül a...

Legalább 132 ember halt meg a kolumbiai földrengésben

Ráadásul a halálos áldozatok száma várhatóan emelkedni fog, mert többek az összedőlt épületek alatt lehetnek.

Akaratlan pislogás, grimaszolás, torokköszörülés: mi okozza a tikkelést?

A gyakori pislogás, a grimaszolás, a vállrángatás vagy az ismétlődő torokköszörülés mögött tikkelés is állhat. Ezek a hirtelen...

Új egyetemi szakokat indítana a kormány, az AI is bekerülhet a képzések közé

Új felsőoktatási szakokkal bővítené a választható képzések körét a kormány, többek között a mesterséges intelligenciához és a...

Megfejtették a Fidesz bukásának részletes kommunikációs okát – Itt a tanulmány az exkormánypárt „politikai ópiumáról”

A Political Capital tanulmánya szerint a Fidesz 2026-os választási vereségében fontos szerepet játszott, hogy a kormánypárt...

Donald Trumpot ételszállító kocsiban csempészték át egy kisebb gépre az ankarai NATO-csúcs után egy iráni fenyegetés miatt

Az amerikai elnök a kamerák előtt felsétált a régi Air Force One lépcsőjén, majd titokban átszállt egy másik, kisebb kormánygépre.

A határtól 6000 kilométerre csaphatott le Ukrajna, lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre...

Szükségállapot Kolumbiában: már 111 ember halt meg a földrengésben

Szükségállapot Kolumbiában, 111 ember halt meg a földrengésben.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

0