Ezt olvasta már?


Hogyan tapétázz gyorsan, könnyedén?

Nem feltétlenül kell átfesteni a falakat ahhoz, hogy valami újat lássunk rajtuk! A tapétázás is jó megoldás lehet, ha egy kicsit fel szeretnénk dobni a belső terek hangulatát. Szép végeredményt érhetünk el vele, és mivel egyszerű a technika, akár saját kezűleg is megcsinálhatjuk.

 

 

Többféle tapéta is létezik, így mindig ennek megfelelően kell utánajárni, hogy pontosan hogyan is történik a művelet. Az alaplépések minden esetben ugyanazok. A fal előkészítését követően fel kell kenni a tapétaragasztót a falra, majd szépen rá kell helyezni a tapétadarabokat. Ezután már csak pár simítás kell, és készen is vagyunk.

 

Egyszerűen hangzik, ugye? Most pontról pontra végigmegyünk a tapétázás lépésein, és arról is írunk, hogy mikor mire kell nagyon figyelni.

 

A fal előkészítése

 

Az első lépés a fal előkészítése. Ha előzőleg is tapétázva volt, akkor el kell távolítani a tapétamaradványokat. Emellett ki kell javítani a hibákat, és el kell tüntetni a felület egyenetlenségeit is.

Szerencsés esetben teljesen sima felületre tudunk dolgozni, és nincs szükség javításra. Ilyenkor csak annyi a dolgunk, hogy alaposan megtisztítjuk és eltávolítjuk róla a szennyeződéseket, zsírfoltokat. Ha ezeket a lépéseket nem megfelelő körültekintéssel végezzük el, akkor a tapéta nem fog szép egységesen megtapadni a falon.

 

A ragasztó felkenése

 

Ezután következik a ragasztó kikeverése és felkenése. Ezt mindig a mellékelt használati útmutató szerint kell elvégezni, ugyanis a ragasztók használatában előfordulnak különbségek. Van, amelyiket kell hígítani és van olyan is, amivel hígítás nélkül, sűrű állapotában kell dolgozni.

 

A Vlies tapéták esetében mindig a falat kenjük be ragasztóval, nem pedig a tapétadarabokat.

Ezáltal sokkal egyszerűbb a tapétázás, mint azt gondolnád! Szívesen kipróbálnád ezt az újfajta tapétatípust? Akkor figyelmedbe ajánljuk a Bíborfesték Üzletház Vlies tapétáit. Itt többek között Marburg, Ugepa, Erismann, BN Belga, Novamur, Shinhan, Parato gyártók katalógusait,és termékeit is megtalálod, és a szükséges ragasztót is beszerezheted.

 

A tapéta felhelyezése

 

A ragasztó felkenését követően jöhet a tapéta felhelyezése! Ha egy vagy 2 lapot szeretnél feltenni, akkor könnyű dolgod van, hiszen csak rá kell simítani a falra felülről lefelé haladva. Puha kefével, hengerrel vagy tapétasimítóval is dolgozhatsz.

 

Ha több tapéta lapot szeretnél felhelyezni, akkor előzőleg érdemes ceruzával bejelölni, hogy pontosan hova kerülnek a lapok. Így tökéletesen illeszkednek majd egymáshoz.

 

Ha követed a lépéseket, és minőségi termékeket használsz a feladathoz, akkor pontosan azt a végeredményt kapod, amit elképzeltél. Teljesen egységes, sima, a széleken és a sarkokon tökéletesen illeszkedő tapétát a falon.







0
0
0

hírek innen, onnan

15 éve dolgozol a cégben, mégsem vagy anyagilag független, mert a főnököd az apád – a családi cégek legkeményebb dilemmái és a lehetséges megoldások

„Nálunk nincs utódlási kérdés, ott a gyerek, és viszi tovább” - mondja sok cégvezető, majd ha megkapargatjuk a felszínt, jönnek a...

Nótár Mary a TV2 élő adásában lett rosszul: a nézők ezért nem vettek észre belőle semmit

Nótár Mary ország-világ szeme láttára omlott össze a TV2 élő adásában.

Földrengés Kolumbiában: már eddig is több mint száz halottja van a katasztrófának – Sokan a romok alatt rekedtek

Legalább 132 ember életét vesztette Kolumbiában, ahol az elmúlt évek egyik legsúlyosabb földrengése után rendkívüli állapotot...

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a...

Ezzel a banális hibával durván elszállhat a villanyszámlád a kánikulában.

A klíma beállítása nyáron sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Mutatjuk, hány fokra tekerd a gépet, ha spórolni akarsz!

Trump döntése miatt történelmi mélypontra süllyedt Amerika stratégiai tartaléka, négy évtizede nem láttunk ilyet

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium...

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak....

Érdekes helyzet alakult ki a forintnál, így nyitotta a napot

Alig változott kedd reggelre a forint árfolyama, csaknem 365 az euró.

Egy tengerparti út tette helyre az idegrendszerem, elárulom, milyen változást tapasztaltam egy hét után

Legyek bármennyire stresszes vagy zaklatott, esetleg rosszkedvű, a vízparton töltött idő azonnal segít, hogy visszanyerjem a lelki...

Felpörgött Paks, sikeres volt a hétfői művelet – adatok

Ismét névleges teljesítményén üzemel hétfőn este 22 óra 28 perctől a paksi atomerőmű 2. blokkja – közölte az MVM Paksi Atomerőmű...

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

0

Sport

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

Kerkez Milosra egy év alatt ráuntak Liverpoolban, máris a leváltását követelik az angolok

Felháborító követelésekkel álltak elő Liverpoolban, világsztárokat akarnak látni a drukkerek, nem magyar válogatottakat.

"Dzsudzsák csak megijedt a kapustól" - Élete első gólját fejelte, mégis csak a pocskondiázás megy

A válogatottsági rekorder a Nyíregyháza elleni rangadón lett nyerőember, még mindig zseni.

A Fradi elleni meccs után Mourinho páros lábbal beleszállt a Real Madrid új igazolásába

José Mourinho futballfilozófiája és taktikája mellett talán már elment a világ, de a portugál nyilatkozataiban továbbra sem kell csalódnunk.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Súlyos sérülés a Barcelonánál: sírva hagyta el az edzést a 20 éves sztár

Aggasztó hírek érkeztek a Barcelonától: Roony Bardghji a hétfői edzésen térdsérülést szenvedett, majd könnyek között hagyta el a pályát. A 20 éves svéd szélsőnél keresztszalag-sérüléstől tartanak, ami ak

Harry Kane megkapta az Aranycipőt, és napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét

Közel a megállapodás az angol válogatott sztárcsatárával.

0
0

Bulvár

Letartóztatások Erdélyben, súlyos a helyzetben a rettegő magyarok a "feketementő" miatt

Durvul a helyzet, már a rendőrségnek kell közbelépnie az erőszak miatt.

Eső előzi meg a száraz hidegfrontot, ezek a vármegyék ázhatnak meg kedden - Időjárás-előrelzés

Eláruljuk, hogy pontosan hol számíthatunk holnap záporokra, zivatarokra.

„Néma csönd lett a Szigeten” – Azahriah az édesanyjával lépett színpadra, a diszkólegenda is elérzékenyült

A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.

Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

Mi lesz a NER-közeli építőipari cégekkel, hogyan kezeli majd a Tisza-adminisztráció az Orbán-korszakban állami tendereken taroló út- és vasútépítőket?

Újabb csatát vesztett a közmédia, ezeket a sztárcsapatokat más TV-csatornán láthatjuk ezentúl

Süllyed a hajó az M4 Sport számára, a végén csak az NBI és Szoboszlai válogatottja marad a képernyőn.

"Erre inni kell." - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

"Erre inni kell!" - tréfálkoznak a magyarok Orbán Viktorral, mert Magyar Péter büszkén számolt be a 19 centiről

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást

A szívsebész szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához és más szív-érrendszeri problémákhoz.

Nagy a baj a Szententrei-szigeten: a lakosság segítségét kérik a rettegett vírus miatt

Lakossági felhívást tett közzé a hatóság a Szentendrei-sziget egyik településén élőkhöz. A szigetmonostoriakat arra kérik, hogy jelezzék, ha elhullott vaddisznót látnak.

Új állása lesz Orbán Viktornak?

Panyi Szabolcs szerint Orbán kicsekkol Magyarországról, az ENSZ-nél és a FIFA-nál keres új munkát.

0