Ezt olvasta már?


Hóman Bálint és népbírósági pere címmel mutattak be kötetet Székesfehérváron

Bemutatták a Hóman Bálint és népbírósági pere című kötetet hétfőn, Székesfehérváron.

A könyv bevezetőjét jegyző L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő hangsúlyozta: nagy ívű tanulmánykötet készült, amely a "Hóman-képet nagymértékben árnyalja", és arra kényszeríti az olvasót, hogy sok mindent újraértelmezzen vele kapcsolatban. Szerinte ezzel kellett volna kezdeni Hóman Bálint történész rehabilitációját, és utána lehetett volna dönteni arról, szükséges-e szobrot állítani neki.

L. Simon László közölte: a kettős mércét fel kell számolni. Kifejtette: Lukács György filozófus, aki személyesen tíz ember haláláért volt felelős, a mai napig - tudományos munkássága alapján helyesen - az MTA tagja, ugyanakkor a volt vallás- és közoktatásügyi minisztert, akit később felmentett a bíróság, máig nem rehabilitálta az Akadémia.

El kell választani a tudományos munkásságot a politikusitól, mert Hóman a magyar történettudomány egyik legnagyobb alakja volt, miközben hibás politikai döntései voltak, téves meglátásai pedig nem tagadhatók - fűzte hozzá.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a novemberben megjelent kötet nem politizál, nem értékel, hanem jól és precízen feldolgozza az alapítéletet, majd ugyanígy tesz a 2015-ös, a Fővárosi Törvényszéken született ítélet esetében is. Megjegyezte, hogy a könyvből pontosan kiderül, Hóman Bálintot miben vonták perbe és miben nem.

Jelezte, hogy a szoborállítással kapcsolatban kialakult vita jelentős részben arról szólt, ami az eredeti perben szóba sem került. Megemlítette, hogy jelenleg Székesfehérváron Hóman-szobor felállítására nincs lehetőség, ilyen előterjesztés évek óta nem készült és nem is tervezi senki, mert "a köznyugalmat a kérdés felkavarná, ezért nem időszerű a szobor kérdése".

A városvezető szerint Hóman esetében elfogadhatatlan a zsidótörvények megszavazása, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy többé ilyenre ne kerülhessen sor, hiszen akkoriban több mint kétezer tisztes fehérvári polgárt hurcoltak el, és többségük sohasem tért vissza.

Varga István a politikus felmentését szorgalmazó ügyvéd elmondta, hogy húsz évig dolgozott a 2015-ös ítélet megszületéséért. Értetlenségének adott hangot, mert Hóman Bálintot bűncselekmény hiányában felmentették ugyan, a felmentő ítéletet mégsem veszik figyelembe, amire "nem volt még példa a rendszerváltozás óta".

Ujvári Gábor a kötet szerkesztője, a Kodolányi János Egyetem tanára kiemelte: Hómant első fokon több mindennel vádolták, másodfokon viszont egyetlen vádpontba sűrítették a vádakat. Vezető pozíciójánál fogva háborús bűnösnek mondták ki, mert részt vett az 1941-es minisztertanácsi ülésen, amelyen határoztak a hadiállapotba lépésről a Szovjetunióval szemben. A 2015-ös ítélet Hóman Bálintot nem politikai döntéseiért viselt felelőssége alól mentette fel, hanem a háborús bűnösség alól - tette hozzá.

Megemlítette, a szoborállítással kapcsolatban Hómant azzal vádolták, hogy antiszemita volt és kulcsszerepe volt a zsidótörvények megalkotásában. Megerősítette, hogy az egykori akadémikus 1938-tól kezdve antiszemita politikusként jellemezhető, de "gyökeresen másképpen", mint a magyar értelmiség döntő többsége, amely a mai besorolás szerint antiszemitává vált. Ujvári Gábor szerint Hóman azért hangoztatta, hogy zsidókérdés van Magyarországon, mert a zsidóság kulturális és gazdasági felülreprezentáltságát szerette volna visszaszorítani. Ez volt antiszemitizmusának alapja, mindez politikai számításból fakadt, ami súlyosbítja megítélését. Ugyanakkor 1944-ben ő volt az, aki a német megszállás után számos zsidó művészt, közéleti embert mentesített a deportálás alól.

Hóman Bálint történész, akadémikus, politikus 1885-ben született Budapesten. 1925-től tanított, az 1920-as évek elején az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Magyar Nemzeti Múzeum élén állt. 1929-től az MTA rendes tagja, 1933 és 1945 között igazgatója.

Az 1930-40-as években több kormányban is vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Ezt a pozícióját a nyilas hatalomátvétel után is megtartotta, majd a szovjet hadsereg elől Németország felé menekült és amerikai fogságba került. 1946-ban a Népbíróság háborús bűnösként életfogytiglanra ítélte, azzal az indokkal, hogy minisztersége idején a fasizmus egyre erősebb teret nyert a közoktatásban. A rabtartók kegyetlenkedései következtében 1951-ben a váci fegyházban halt meg, és a rabtemetőben jeltelen sírba helyezték.

Az 1990-es években vita folyt akadémiai tagságának rehabilitációjáról. 2000-ben megkezdődött a váci temető feltárása, és az ő földi maradványainak azonosítása is. 2001. október 13-án a tassi református temetőben újratemették. Külföldön élő fia akarata szerint az egykori miniszter, Darányi Kálmán családi kriptájában helyezték el. 2015-ben felmentették a háborús bűntett vádja alól.

2016-ban a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében elutasította a Hóman Bálint akadémiai tagságának visszaállítása érdekében benyújtott keresetet. 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalása szerint Hóman Bálint felelős volt Magyarországnak "az önkényuralmi berendezkedést megtestesítő nemzetiszocialista Németországgal való kapcsolata megalapozásában és végzetes felerősítésében".







0
0
0

hírek innen, onnan

Pénzügyi horoszkóp 2026 májusára: 3 jel, ami arra utal, hogy be kell fektetni, mielőtt a Merkúr retrográd mozgásba kezd júniusban

2026 májusa nemcsak a természetben, hanem a pénzügyek terén is bőséget ígér – legalábbis azoknak, akik tudják, hogyan használják ki...

A kormányváltás után azonnal átvilágítják az egészségügy személyi állományát és a kötelezettségvállalásokat

Azt kérik, hogy mindenki tartózkodjon minden olyan lépéstől, amely az intézmények működését, a betegellátás folyamatosságát...

Medve kószál a népszerű hazai kirándulóhelynél: óvatosságra intik a túrázókat

Varbó önkormányzata a napokban figyelmeztette a természetjárókat, miután az Andó-kút közvetlen közelében egy vadkamera egy termetes...

Miért nem jelenik meg együtt Tolvai Reni Kállay-Saunders Andrással, noha egy párt alkotnak? Komoly oka van...

Tolvai Reni bevallotta, miért nem jelennek meg együtt Kállay-Saunders Andrással a párjával.

Több mint 5 milliárd forintot kap Mészáros Lőrinc az Opus 10,5 milliárdos osztalékából

Az Opus Global Nyrt. csütörtöki közgyűlése egyhangúlag megszavazta a 10,5 milliárd forintos osztalék kifizetését a 2025-ös adózott...

„Hát ez iszonyat” – Tóth Andiért aggódnak a rajongók legutóbbi Instagram-fotói láttán

Az énekesnő egy csipkés, áttetsző felsőben és blézerben jelent meg egy eseményen, a megjelenése azonban sokaknak nem tetszett. Többen a...

Nyári munkára toboroz a Lidl a Balaton és a Velencei tó környékén

A nyári hónapok közeledtével érezhetően megnő a forgalom a hazai üdülőövezetekben, különösen a Balaton és a Velencei- tó...

Ingyenes lesz a parkolás, de nem mindenhol

A május 1-jei munkaszüneti nap és az azt követő szombati pihenőnap alkalmából Budapest legtöbb várakozási övezetében díjmentesen...

Így néz majd ki a Bajcsy villamossal, a Nyugati felüljáró nélkül – a bringások hibajegyzéket írnak

Nyilvánosságra hozták a pesti fonódó villamoshálózat első koncepcionális látványterveit, amelyek a Deák tér és a Lehel tér közötti...

A hét leghidegebb hajnala lesz a pénteki

Egyes helyeken akár mínusz 4 fok is lehet.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban

Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0