Huszonötödik évadát kezdi az önálló színházi társulat Székesfehérváron
Huszonötödik évadát kezdi szeptemberben az önálló társulattal rendelkező székesfehérvári Vörösmarty Színház - jelentette be a teátrum hétfői évadnyitóján Szikora János igazgató.
Szikora János elmondta, hogy a jubileumi évadban "három lábon állnak": a nagyszínház repertoárját egyre markánsabban egészíti ki a Kozák András Stúdió, e játszóhelyekhez csatlakozik a Pelikán Terem, amely izgalmas színházi kísérletek helyszíne lesz az idei évtől.
A teátrum idén tizenegy bemutatót tervez, köztük Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiáját, Shakespeare Rómeó és Júliáját, Szabó Magda ritkán játszott darabját, a Szent István megkeresztelésének előestéjét feldolgozó, Az a szép fényes nap című történelmi drámát, valamint a Mágnás Miska nagyoperettet. A Kozák András Stúdióban lesz látható többek között Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című tragédiája és a Presnyakov testvérek Csónak, avagy az özönvíz előtt című műve, míg a Pelikánban játsszák Joel Pommerat Az én kis hűtőkamrám című színművét, Hadar Galron Megtisztulás - Mikve című darabját és Werner Schwab Népirtás, avagy nem funkcionál a májam című radikális komédiáját.
A teátrum ezek mellett két különleges koprodukcióval készül: a Magyar Állami Operaházzal közösen Karol Józef Wojtyla (később Szent II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja című elmélkedését mutatják be, emellett a Nemzeti Színházzal közösen - Vidnyánszky Attila rendezésében - a MOL Aréna Sóstóban lesz látható az Egri csillagok stadionbeli változata.
Szikora János hangsúlyozta, hogy a negyedszázad alatt sok kiváló színész, rendező, igazgató fordult meg Fehérváron.
Az igazgató közölte, hogy a Vígszínházból Székesfehérvárra szerződött Seress Zoltán, továbbá Ladányi Júlia és Imre Krisztián is társulati tag lett.
A huszonöt évvel ezelőtti társulatnak egyetlen tagja játszik azóta is a Vörösmarty Színházban, Závodszky Noémi. A színésznő elmondta: kitüntetés volt számára ez a huszonöt év. "Hiszek a hivatásomban, munkásságomban és tudom, hogy színészként óriási feladatom van a világ jobbá tételében" - fogalmazott.
Cser-Palkovics András polgármester szerint a színház szellemi központ is, aminek nem tud megfelelni önálló, saját társulat nélkül. Óriási különbség van egy vendégtársulat előadása, vagy az itt élő, dolgozó társulati tagok által létrehozott darabok között, nem beszélve azokról az élő kapcsolatokról, amelyek a színészek és a közönség között kialakulnak - tette hozzá.
A polgármester megemlítette, hogy sokáig érthetetlen volt, hogy "a magyar színháztörténet egyik legfontosabb városában" miért nincs önálló társulata a színháznak, de az elődei bátor és okos döntéssel létrehozták azt. Fehérvár már akkor is erős gazdasággal rendelkezett, ám a városvezetők felismerték, hogy az ipar mellé kultúra és sport is kell, mert ezek formálják igazi közösségé a városban és környékén élőket.
hírek innen, onnan
Westernfilmek, amik örökre megváltoztatták a műfajt
Ezek a westernfilmek a hagyomány és az újítás határán váltak időtlen közönségkedvencekké.
NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet,...
Titkos dátumról beszélt a Star Wars sztárja – jöhet a folytatás
Sam Witwer szerint a Star Wars: Maul – Árnyak mestere új évadára nem kell sokat várniuk a rajongóknak.
Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges
A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a...
Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben
Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.
A Netflix egyik legnagyobb sci-fi dobása majdnem visszafelé sült el
A Netflix űrállomáson játszódó sci-fi horrorja erős szereposztással, de ellentmondásos fogadtatással debütált.
Ez az ital megtisztítja a májadat és csökkenti a vércukorszintet: sokkal finomabb a kávénál és olcsóbb
Pár korttyal ebéd után a máj egészségéért: csökkenti a cukorszintet és kitisztítja a fejet. Felejtsd el a kávét, inkább szavazz...
Borította a bilit a Jóbarátok sztárja: durván mérgező légkör uralkodott a sorozat forgatásán
Gyakran bántak tiszteletlenül, különösen a női szereplőkkel.
Súlyos, hogy mit mutat meg a vérvétel, minden idősre vonatkozik
A személyi igazolványban szereplő életkor nem feltétlenül mondja meg, valójában milyen állapotban van a szervezet.
Norris letarolta Miamit, a McLaren megtörte a Mercedes fölényét a sprintkvalifikáción
Lando Norris miami erődemonstrációja után úgy tűnik, bevált, hogy a McLaren egy teljesen új autót épített a többhetes kényszerszünetben.
Elhunyt Takács Csaba
Meghalt Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori ügyvezető elnöke, volt parlamenti képviselője, a Communitas...
Az FBI közzétett egy videót, amin Trump támadója fegyverrel áttör az elnököt védő rendőrökön
A férfi átrohan a beléptetőkapun és rálő az egyik rendőrre.
Sport
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


