ITM-államtitkár: négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok
Négymilliárd forint értékben jelennek meg hamarosan zöld gazdaságfejlesztési pályázatok - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron.
György László hangsúlyozta: a zöld gazdaságfejlesztési pályázattal a megújuló energia és az energiahatékonyság területén kapacitásfejlesztő vállalkozásokat segítik majd.
A jelenleg kis- és középvállalkozások energetikai és energiahatékonysági programjára - amely azt szolgálja, hogy a cégek 20-30 százalékkal csökkentsék rezsijüket - 32 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. A négymilliárd forintos zöld gazdaságfejlesztési program azt szolgálja, hogy ezt az igényt kiszolgáló kapacitások jöjjenek létre országon belül - tette hozzá.
György László arról is beszélt: több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a vállalkozások az ipar 4.0 érettségüket növeljék, vagyis robotizáljanak, automatizáljanak, átszervezzék folyamataikat, menedzsmentjüket annak érdekében, hogy az egy főre eső termelékenységet növeljék.
A tavaly indult Magyar multi programról elmondta: éves szinten 10-12 milliárd forint értékben támogatja a kormány évente valamivel több, mint ötven magyar vállalkozás fejlesztését.
György László tájékoztatása szerint a programban olyan társaságokat keresnek, amelyek az elmúlt években bizonyították, hogy nagy növekedésre képesek: három egymást követő évben legalább évi húsz százalékkal növekedtek, vagy exportjukat éves átlagban ötven százalékkal növelték. Ezek a vállalkozások lesznek évtizedes távlatban azok a cégek, amelyek Magyarországon a tartós gazdasági fejlődés alapját biztosíthatják, mert a "jövő magyar, high-tech és zöld" lesz - fogalmazott.
Radetzky Jenő, a tájékoztató rendezvénynek helyt adó Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta: a magyar gazdaság jövőjét a magyar családi vállalkozásokra kell alapozni, hiszen ők biztosan itt maradnak, nekik a gazdasági érdekeken túl van nemzeti elkötelezettségük és családi érdekeik is.
hírek innen, onnan
Beszólt Kövér Lászlónak a Vidéki prókátor
A korábbi fideszes házelnök a párt kongresszusán „Ungarische Péter” néven említette Magyar Pétert.
Delhusa Gjon őszintén vallott otthoni életéről: különleges szabályok szerint élnek párjával, Fannival
Nem igazán tudják róluk.
Mamdani az ünneplő tömeggel, tomboló rajongók az utcán – képekben a Knicks NBA-győzelme utáni ünneplés
New York polgármestere is csatlakozott a bulizó tömeghez a város klubjának győzelme után.
Tinder szótár, hogy kiszűrd a kamut – így dekódold okosan a férfi társkereső profilokat
Segítünk lefordítani, valójában mire gondolnak az úriemberek, amikor megnyilvánulnak az adatlapjukon. Íme, néhány gyakori kifejezés és...
Furcsa állítással állt elő Kína: külföldi titkosszolgálatok állatokat használnak kémkedésre
Külföldi titkosszolgálatok egyre kifinomultabb eszközökkel gyűjtenek adatokat Kína partjai mentén, többek között szenzorokkal felszerelt...
Az év első Antonelli-betlije után megtört Hamilton ferraris átka
Egy virtuális biztonsági autós fázis hozta helyzetbe Lewis Hamiltont a Katalán Nagydíjon, melyen pályafutása első győzelmét aratta a...
Mi alapján lehet megmondani, ki fog balesetezni az utakon?
A legszerencsésebb baleset az, amelyik meg sem történik.
Újra előkerült Magyar Péter kijelentése, ezúttal az államfő reagált rá
Nem tartja a jószomszédi kapcsolatok szempontjából szerencsésnek Magyar Péter kijelentését Peter Pellegrini.
Négy év után győzött újra a Toyota Le Mans-ban
Az első pár órában egy négy gyártós csata alakult ki a BMW, a Cadillac, a Toyota és az Alpine közt. A rajtnál az amerikai márka jött el...
Brutális terjeszkedésbe fogott a Simon’s Burger, megnyitották az első autós éttermüket Mohácson: igazi riválist kap a Burger King és a McDonald’s
A magyar gyorséttermi színtér egy újabb látványos bővülési állomáshoz érkezik: a Simon’s Burger Mohácson nyitotta meg első autós...
Elérzékenyült Ganxsta Zolee, amikor édesapja került szóba: "Reggelre elment... még pont látott engem"
Kedves emlékeket idézett fel szüleiről Ganxsta Zolee egy interjúban. Amikor édesapja utolsó óráiról mesélt, tőle szokatlanul...
Szakadhat a román nemzeti liberális párt, miután az elnök a belső ellenzékből jelölt miniszterelnököt
Meglepte a politikai pártokat az államfő húzása, kritikusai szerint ezzel egyértelműen szembefordult korábbi szövetségesével, a...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Michael Olise klubváltása a címlapon, 500 millió eurót emlegetnek
Ez most a nyár nagy slágere.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Díjmentes a visszaút a Győrkőcfesztiválról
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


