Ezt olvasta már?


Időjárás: 6 megyére másodfokú vészjelzést adtak ki, jégeső is lehet

Ugyanakkor megint lesznek olyan tájak, amelyek kimaradnak a csapadékból.

 

 

Péntek

 

Hidegfront felhőzete vonul át felettünk. Jelentős lesz a felhőképződés, ám a Duna vonalában és a Dunántúlon több órára is kisüt a nap.

 

Több helyen számíthatunk záporra, zivatarra, de lesznek olyan területek is, amelyek szárazon maradnak.

 

Főként a keleti tájakon heves zivatarok, jégeső is kialakulhat. Az esti órákra csökken a csapadékhajlam.

 

Figyelmeztető előrejelzés - zivatarok

 

A ország harmadára másodfokú vészjelzést adtak ki, mert hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is! – Fotó: OMSZ

 

A szél többfelé erőssé válhat, a zivatarok környezetében viharos szélrohamok is előfordulhatnak.

 

A maximum-hőmérséklet általában 24 és 32 fok között valószínű.

 

Szombat

 

Napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadékra alig van kiátás, egy-egy jelentéktelen zápor fordulhat elő. A szél megélénkül.

 

A minimum-hőmérséklet többnyire 9 és 16 fok között várható, a maximum-hőmérséklet pedig 24 és 29 fok között alakul.

 

Vasárnap

 

Marad a napos idő, amelyet gomoly- és fátyolfelhők szakíthatnak meg. Csapadék nem valószínű. A szél mérsékelt lesz.

 

A minimum-hőmérséklet főként 7 és 14 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hegedűs Zsolték már nem ismerik fel az arcokat

Kikapcsolták a sokat vitatott rendszert.

Arnold Schwarzenegger vezette le egy hollywoodi rendező esküvőjét a Halászbástyán

Arnold Schwarzenegger látta el a ceremóniamester feladatait a The Kellys című film rendezőjének, Brad Peytonnak a budapesti esküvőjén. A...

Hosszabb nyári szünet és nagyobb intézményi autonómia - Így alakítanák át a szakképzést

A Tanítanék Mozgalom több ponton is módosítaná a 2026/2027-es szakképzési tanév rendjét: hosszabb nyári szünetet, nagyobb intézményi...

Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra

Minden eddiginél több külföldi használt autó jöhet. 

Ezek a legkényelmesebb szandálok a hosszú városnézéshez: árakkal és lelőhelyekkel mutatjuk őket

Mutatjuk azokat a nyári szandálokat, amelyekkel nem lesz kínzás a gyaloglás.

NB I: Nagy visszatérőt jelentett be a Szpari - hivatalos

A 22 éves kapus 3+1 évre írt alá.

Fideszesek Baranyában: bolondok vagy bűnözők?

Az elemi logika alapján aligha kérdéses, hogy a pécsi Volvo-per valódi elkövetői eddig megúszták a felelősségre vonást, és helyettük...

HVG: A centrálos Varga Zoltán lecsapna a Nemzeti Sportra és a Mandinerre

Nehéz idők járnak Szöllősi György sportlap-főszerkesztőre.

Így vitték az RTL volt kommunikációs vezetője, Révész Zsuzsa gyilkosát a bíróságra – fotók

Három hónappal az előző tárgyalása után ismét a Fővárosi Törvényszéken kell megjelennie annak a fiatalembernek, aki 2024 novemberében...

0

Sport

Komoly balhé alakult ki a szenegáli válogatott körül a kiesés után

Nem a legelegánsabb megnyilvánulás egy kisesés után.

Durván megütötték a foci-vb magyar sztárját, London helyett Madridba várják a kiesés után

Gyökeres Viktorra nem vár unalmas nyár a foci-vb-s kiesésük után, de az Arsenal makacskodik.

Otthagyta a Ferencvárost a klub második legdrágább labdarúgója

Távozása a keret piaci értéke szempontjából is komoly veszteség.

Ebbe a csapatba igazolhat Virgil van Dijk, a Liverpool FC ikonja

Elkezdődtek a puhatolózó tárgyalások.

Foci-vb: Anglia bajban volt, majd jött Harry Kane

Anglia bejutott a nyolcaddöntőbe a világbajnokságon, miután kiejtette a Kongói Demokratikus Köztársaságot.

A Real Madrid átigazolási ötlete fájni fog az FC Barcelonának

José Mourinho a Tottenham sztárját nézte ki magának.

0
0

Bulvár

Újabb 160 milliárdos közpénzesőre bukkantak

A Transparency International Magyarország szerint az Orbán-kormány törvénytelenül döntött a pénz odaítéléséről.

Késnek a hőzivatarok, de komoly esőzés fenyegeti 5 vármegyénket egészen péntekig - Időjárás-előrejelzés

Csütörtökön már lehűlés, de egyelőre késnek a nagy kiterjedésű zivatarok.

Kepes András egyetlen mondattal magya-rázta meg az Orbán-kormány bukását

Kepes András a Forbes magazinnak adott interjúban egy tanulatlan, de bölcs ismerősének mondását idézte a Kádár-rendszer végéről, hogy leírja a kormányváltás okait.

3 csillagjegy, akire hamarosan gazdagság és siker vár

Bár az asztrológia szerint ezekre a csillagjegyekre most különösen kedvező energiák hatnak, a sikerhez továbbra is szükség lesz tudatos döntésekre és kitartó munkára.

Itt a zivatartérkép: hamarosan leszakad az ég, jégeső is eshet

Ebben az országrészben kezdődik az égszakadás.

Mától jön a változás a nyugdíjakban: tömegeket érint

Három fontos változás élesedett ma, 2026. július elsején, mely az özvegyi nyugdíjasokat érinti. A jövőben az élettársaknak és a külön élő házastársaknak kell jobban figyelniük.

Havasi Bertalan: Előre szólunk, ebből baj lesz

A 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztatóra reagált így.

0